Eltelt húsz év. Harmincöt éves voltam, most ötvenöt vagyok. Közben felnőtt egy nemzedék. A körülöttünk lévő rendszerváltó országok mind nemzetté kovácsolódtak, csak nekünk, magyaroknak nem sikerült. Lehet, hogy nem akartuk mi magunk eléggé, vagy a fejünk felett levő mágikus kezek nem engedték.
Én az utóbbira voksolok. De vajon kik ezek, és miért nem engedték, hogy nemzetté váljunk?
1956-ról azt hittük, a fordulat éve lesz; országból nemzetté válunk. Nem váltunk. A forradalmat leverték, idegen segítséggel. A világ drukkolt nekünk ugyan, de közben mégiscsak hátradőlt, és úgy nézte, hogyan vérzik el a magyar élet.
Magunkra maradtunk. 1956 leverői és megtorlói végigvezették az utat, és 1989 hajnalán átadták a stafétabotot gyerekeiknek: itt csak úgy lehet rendszerváltás, ha „ezek” nem szerveződnek nemzetté. Ez „magyarország”, csupa kisbetűvel, és nem a MAGYAR NEMZET. Vegyétek tudomásul – gondolták magukban, néha tudtunkra is adták –: nincs magyar nemzet, nincs magyar média, de legfőképpen nincs rendszerváltás! A múlt feltárását pedig felejtsétek el, nincs múltatok, nincs jelenetek, a jövőt pedig mi diktáljuk, buta magyarok!
Ezt próbálják éreztetni velünk hosszú évtizedek óta, de amíg szusz van bennünk, ki kell jelentenünk, ebbe soha nem nyugodhatunk bele! Csaknem húsz év kellett, hogy megértsük, egyszer négy évet leszámítva félrecsúszott minden.
El vagyunk veszve! De talpra, magyar, elég volt! Nem hagyhatjuk tovább magunkat!
Tenni kell, és tenni is fogunk, megalkotjuk a nemzetet – dehogy vagyunk elveszve! Mit is mondott Orbán Viktor? „Politikai változás kell 2009-ben.” Igen. Az SZDSZ a csaknem húszéves ármánykodás után szétverte saját magát (előbb kellett volna). A szocik megroggyantak, két részre szakadtak: a Böszmére és a tőle félők, az igazságtól rettegők táborára. A hazudozások kora lejárt, elég volt ebből az elfecsérelt húsz évből! A kormány már többször falhoz állította saját magát, de mégsem tudtunk élni vele! Új időszámítás kell, hogy kezdődjön, de nélkülük! A jobb- és baloldali nyomor összeért. A villany- és gázszámlának nincs bal vagy jobb oldala, azt be kell fizetni. A szép jövő reményét, a boldog család légkörét, a nemzet érzését vették el tőlünk ezek a celebek, a bőrünkön meggazdagodott népnyúzók. Hol van már ’56 szelleme? Ha még hírmondó maradt belőle, azt gyorsan körbezárták kordonokkal. Bontsuk le a kordonokat – végérvényesen!
Elszámoltatást, felelősségre vonást, végre felemelkedést a magyar nemzetnek! Az ÁVH megszűnt 1956-ban, de szelleme tovább élt az elbocsátott légióban és él leszármazottaikban, akik a szüleik által teremtett egzisztenciájukban békésen üldögélnek a mai napig is. A Munkásőrség megszűnt, de szelleme tovább él az In-Kalban, él, és tevőlegesen fellép ellenünk, ha kell. Hát ezt nem akarjuk tovább.
Trianon óta, egyedüliként a világon, van egy ország, amely önmagával határos. A két Németország között leomlottak a falak, a két térfél népessége azóta ismét egy nemzetet alkot. Mi átjárhatunk ugyan saját határainkon, de magyar testvéreinkkel ennek ellenére határosak vagyunk. Csak érzelmeinkben lehetünk a 15 milliós magyar nemzet, mert 2004. december 5-én újra határokat emeltek közénk.
Ők is magyarok a határon túl.
Ők is magyarok a határon túl.
Értitek? Hozzánk tartoznak, mi hozzájuk. Egy nemzet vagyunk, a magyar nemzet. Példaképem a nagyapám volt, nem telik el nap, hogy valamilyen módon ne gondolnék rá, ne jutna eszembe. Egy magyar zsidó, Munkácsról. Sok mindenre kötelez az emléke. Tőle hallottam először a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című dalt. Nos, tudni kell, ezt az operettbetétdalt a Vincze–Kulinyi páros szerezte – zsidók voltak mindketten. S mindkettejüket az egyik sötét izmus, a nácizmus pusztította el, de csodálatosat és maradandót alkottak. „Ezek” ezt nagyon nem szeretik hallgatni, mert erre a csodálatos dalra nem lehet kilőni a zsidó adut. Más mindenre igen, ami magyar. Szitokszóvá váltunk: magyarkodsz? Hát miért, mit kellene tennem? 1944-ben a nyilasok döntötték el, ki a magyar. 1956 után „ezek” döntötték el, ne legyél magyar, s akaratuknak nyomatékot is adtak, ha megpróbáltad. Sok évvel később a Böszme azt mondta, „kurva ország”, és ő akarta eldönteni, kik legyünk, majd szétveretett bennünket.
Meddig tűrünk még? Már minden kötél elszakadt, amin rángattak bennünket. Saját 1956-ot csináltak 2006-ban; most nem a tetőről lőtték a nemzetet, hanem az utcán, szemtől szembe. Gumilövedékkel. Ahogy az ’56 október 25-i véres csütörtöknek ez idáig nincs „gazdája”, a 2006 őszén történteknek sincsenek néven nevezhető, igazi felelősei! A történelem ismétli önmagát. Egy filmet, ha sokszor levetítenek, unalmassá válik. Rajtunk múlik csak, hogy hagyjuk hogy ugyanaz a film peregjen! A magyar nemzet tragédiája.
Változást neked, magyar nemzet, mert megérdemled, sokat és gyötrelmesen vártál. És be kellene végre bizonyítanunk, hogy ez mégsem egy következmények nélküli ország!
Vámos György, Magyar Hírlap