A poszt-slotai korszakát – s úgy tűnik, egyszersmind második virágkorának hajnalát – élő Szlovák Nemzeti Párt néhány vezetőjének megnyilatkozásait figyelve már-már az az érzése támad az embernek, hogy a szeszkazán kidobása után immáron valami egészen más anyag fűti a nemzetieket. Valami más, mint a csupasz, zsigeri magyargyűlölet.
Tagadhatatlan, hogy óriási fordulatot hozott a 2012-es zsolnai pártkongresszus, amikor Andrej Dankot választották a párt elnökének. És Danko azonnal kiparancsolta a vitézkedő hejszlovák legényeket a Budapestre induló tankokból, azon nyomban véget vetett annak a kocsmai nívójú politizálásnak, ami Ján Slota idején dívott. A szakadék széléről rántotta vissza ezzel a „legősibb” szlovák pártot. Olyannyira, hogy most, két héttel a parlamenti választások előtt a legkevésbé meglepő forgatókönyvnek épp egy újabb Smer-SNS kormánykoalíció létrejötte számít.
És mindezt úgy, hogy közben lassan lecsorog a választási kampány olyképpen, hogy a nemzetiek részéről szó sincs a korábban megszokott durváskodásról az itt élő magyarokkal szemben. A mindig jó választásnak tűnő magyar kártyázás helyett Dankóék programot írtak, és az elmúlt hetekben-hónapokban mást sem csináltak, csak róla beszéltek. Nem hogy a magyarfaló üzemmódot kapcsolták ki, hanem egészen furcsa gesztusokat tettek a magyarok felé. Legalábbis az SNS részéről szokatlanokat. Egy tavaly februári liptószentmiklósi konferencián például lényegében azt ismételték meg majdhogynem szóról szóra, ami az MKP 2014. végén közvitára bocsátott programanyagának központi eleme is volt: az erős, szilárd bázison nyugvó önkormányzatiság fontosságát, amely nélkülözhetetlen a sikeres államhoz. Andrej Danko szavai szerint: „az erős állam alapja a hatékony önkormányzatiság”.
De ennél is egyértelműbb volt a Szlovák Nemzeti Pártnak a felvidéki magyar kulcskérdés, a vidék és agrárium ügyében kifejtett álláspontja. Vladimír Chovan, a párt alelnöke tavaly egy televíziós műsorban úgy fogalmazott: „Ha meg akarjuk oldani a vidék és a mezőgazdasági termelés problémáit, akkor ez nem fog menni Dél-Szlovákia, illetve a magyar nemzetiségű polgártásaink nélkül”. Határozottan kijelentette, hogy országos szintű megoldásokat keresnek, így természetesen a magyarokkal is együtt szeretnének működni. Chovan az első Fico-kormányban – még a HZDS jelöltjeként – rövid ideig az agrárminiszteri posztot töltötte be és várhatóan ő lesz jelenlegi pártja jelöltje erre a posztra, amennyiben úgy alakulnak az eredmények…
Egyszer konkrétan is rákérdeztek Andrej Dankonál, hogy mi lesz a választási kampányban a magyar kártyával. Úgy fogalmazott: csak jó és rossz emberek között tesznek különbséget, semmilyen más szempont alapján – úgy mint nemzetiség például – nem. Azt is leszögezte, hogy nincs olyan párt, amellyel nem ülne le tárgyalni a választások után – vagyis ha az MKP bejut a törvényhozásba, ha tárt karokkal nem is, de azért mindenképpen kézfogással várja a magyar képviselőket a Szlovák Nemzeti Párt.
Az ember feje valósággal belefájdul ebbe a rengeteg „jóságba”, ami újabban a SNS-ből árad. A nagy kérdés azonban az, hogy mennyire őszinte Andrej Danko értékelvűnek mondott és már jelképek szintjén sem magyargyűlölő SNS-arculata? De helyesebb talán úgy feltenni a kérdést: vajon mennyire erős ember Andrej Danko saját pártjában, és mi van azokkal a nagyon is létező csontvázakkal és kísértetekkel, amelyek ott voltak a pártban akkor is és most is, akik legalább olyan lelkesen tapsoltak Ján Slota magyarellenes ámokfutásának, mint amennyire mélyen lapítanak most, várva az új tavaszra. Képes lesz-e, egyáltalán: akarja-e e szellemeket elzáró palack dugóján tartani az ujját Danko, vagy a választások visszaráznak mindent a régi, jól ismert kerékvágásba? Nem jelentéktelen kérdések ezek, de nincs túl sok okunk a szlovák nemzetiekkel foglalkozni. Valójában azon kell lennünk, hogy a magunk sorait erősítsük meg amennyire csak lehet.
Mert akár tárgyalópartnerek leszünk, akár a régi felállás szerinti ellenfelek (ellenségek), akkor is csak az erős felet becsülik és tisztelik…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
