A Magyar magazin az STV2-en szerdán, március 12-én 8.06-kor jelentkezik új műsorral. A tartalomból: Jókai 200 – Komáromban szimpóziummal folytatódtak a Jókai Mór szellemi nagyságát éltető rendezvények; Disznópásztorból …
BÁ
-
-
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Európai Parlament korábbi tagja és alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapító elnöke emlékezik az alábbiakban az öt éve …
-
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara megalapította a Kárpát-medencei Brunszvik Teréz Módszertani Központot, tisztelegve Brunszvik Teréz grófnő, az első magyarországi óvoda alapítójának emléke előtt – tájékoztatta a …
-
Az illúziók korszaka most véget ért, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért: nem a távoli jövőben, hanem azonnal, nem fokozatosan, hanem a helyzet által megkövetelt merészséggel – …
-
Szlovákiában a lakosság mintegy 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a súlyfelesleggel rendelkezők arányának növekedése legalább másfél évtizede fokozódó jelenségnek számít – számolt be egy időszerű felmérésre hivatkozva a …
-
Hivatalosan is megkezdődtek az amerikai–ukrán tárgyalások Szaúd-Arábiában, Dzsidda városban március 11-én – számolt be a Kárpátalja.ma. Az ukrán külügyminisztérium közlése szerint a találkozó fő témái a békéhez vezető út, valamint …
-
A történet ott kezdődik, hogy II. Mehmed oszmán szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, Bizánc utolsó végvárát. Ettől annyira megnőtt az étvágya, hogy folytatni kívánta a hódítást és Nándorfehérvár ellen …
-
Az Európai Parlament március 10-i plenáris ülésén megvitatta a brüsszeli bürokratikus terhek csökkentésére irányuló javaslatot, az úgynevezett Omnibusz-csomagot. Győri Enikő fideszes EP-képviselő, a Patrióták Európáért képviselőcsoport gazdasági felelőse …
-
Tizenhárom év telt el a krasznahorkai vár tetőszerkezetének leégése óta. A felújítással idén augusztusban kellett volna elkészülni, de a kulturális minisztérium intézkedései miatt a vár felújítása, a munkálatok …
-
A Via Mariae Polgári Társulás, a zoboralji falvakból induló tavaszi zarándoklatokat szervez a 2025-ös Szentév alkalmából. Patay Péter, a társulás Zobor-vidék zarándoklatainak szervezője elmondta, hogy márciustól májusig bezáróan …