Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bencések a tudomány, a kultúra és az oktatás szolgálatában a történelmi Magyarországon

október 7 @ 08:00 - október 31 @ 17:00

A Selye János Gimnázium Király Püspök Alapítványa együttműködve a Tihanyi Bencés Apátság Múzeumával az idei iskolai évben meghirdeti a Bencések a tudomány, a kultúra és az oktatás szolgálatában a történelmi Magyarországon című pályázatot, amelynek célja, hogy fejet hajtsunk a Szent Benedek Rend atyái előtt, akik irányításával másfél századon át működött iskolánk.

2025-ben lesz 80 éve annak, hogy a bencés időszak lezárult gimnáziumunk történelmében, amely a határok újrahúzásával, jogfosztással, majd a kommunista hatalomátvétellel folytatódott. Bár azóta lezajlott egy rendszerváltás, mégis úgy érezzük, hogy az azóta eltelt harminc év sem adta vissza a bencés korszak jelentőségét.

A pályázatba szeretnénk bekapcsolni testvériskoláinkat és a régi bencés hagyományokkal büszkélkedő partneriskoláinkat is. A budapesti Szent István Gimnáziumból, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumból és a helyi Marianum Egyházi Iskolaközpontból 3-3 diákot és felkészítő tanárukat szívesen látjuk a 2025 tavaszán megrendezésre kerülő szakmai napon iskolánk dísztermében!

A versenyzők a következő kategóriákban mutathatják be önálló munkájukat:

  1. Neves bencés tanárok tudományos, kulturális, lelkipásztori tevékenysége
  2. Bencés iskolák a történelem sorsfordító időszakaiban (I. világháború, Trianon, II. világháború, kommunista diktatúra, 1956)
  3. A bencés rend a középkori Magyarországon, különös tekintettel a Felvidékre és Erdélyre

Kérjük, hogy a versenyzők munkájukról készítsenek bemutatót (pptx, prezi) a szakmai napra, amelynek segítségével 15 percben előadják kutatásuk tárgyát, másrészt egy max. 1 oldalas word-dokumentumban előzetesen küldjék el munkájuk lényegi összefoglalóját, feltüntetve az iskola és a felkészítő tanár nevét, a következő címre: posta@sjg.skés kérjük, a tárgyban tüntessék fel: „Bencés múlt”.

Jelentkezési határidő október 31-e. 

A tavaszi szakmai nap zsűriét terveink szerint Barkó Ágoston atya, a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatója, Bödők Gergely történész, iskolánk volt diákja, PhDr.Dénesi Tamás, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár igazgatója,PhDr. Deák Irén, iskolánk nyugalmazott történelemtanára és Vanya Péter történész alkotja a jelenlegi történelem tantárgybizottság elnökével, Elek Józseffel kiegészítve.

A pályázatot a Király Püspök Alapítvány pénzjutalommal, a Tihanyi Bencés Apátság Múzeuma értékes tárgyi jutalommal segíti. Reméljük, hogy a magyar kultúrában oly meghatározó szerepet betöltő bencés szerzetesrend komáromi és egész Kárpát-medencei működésének méltó emléket állítunk, amely inspirációt ad a jövőre nézve is.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Kezdés:
október 7 @ 08:00
Vége:
október 31 @ 17:00
Esemény kategória: