Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Oda vagyok magáért

december 17, 2022 @ 18:00

December 17-én, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg az Oda vagyok magáért című Fényes Szabolcs életéről szóló koncerttel egybekötött vígjátékot a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ épületében.

Fényes Szabolcs, a múlt század egyik legismertebb zeneszerzője, több
operett megalkotója, az Operettszínház többszörös igazgatója emlékére készült
ez a darab, Klemen Terézia tollából.

Tudjuk, hogy a hazai könnyűzene egyik „legFÉNYESebb” állócsillaga,
Fényes Szabolcs volt, aki 110 éve született. Klemen Teréziának a korábrázolás és a szórakoztatás egy olyan egyvelegét sikerült létrehoznia, ami több, mint egy
életrajzi játék. Az operettszínház egykori igazgatójáról, erről a kalandos életű,
igazi bohémről, a zseniális zeneszerzőről könyvet ugyan írtak, de színmű még
nem készült életéről. Azért is érdekes a mű, mert tanít, bemutatja a kort,
amelyben éltek, a politikai és társadalmi hangulatot és visszaidézi a csengő
népszerű zenét, amit milliók daloltak az utcán, vagy a fürdőszobákban. És még
ma is van középkorú, de a fiatalabb korosztály között olyan, aki a színészekkel
együtt énekli a darabban elhangzó dalokat. Korhangulat, életút, játék, munka,
emlékezés, humor, tisztelet, öröm és bánat… ez mind együtt, ebben a darabban.
Két színész, több szerepben: Fényes Szabolcs és felesége Csikós Rózsi, Honthy
Hanna, Harmath Imre, Karády Katalin, Fényes Lóránd és felesége.
A XX. század eseményeibe kalauzoljuk, melyben az emberek szerettek,
szenvedtek, de végig próbáltak embernek maradni. És persze mindeközben
énekeltek, énekeltek és énekeltek! Egy végtelenül vidám, játékos, kedves,
humoros, romantikus történetet nézhetnek végig, azok akik eljönnek december
17-én megnézni a darabot.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
december 17, 2022
Időpont:
18:00
Esemény kategória:

Helyszín

Egressy Béni Városi Művelődési Központ
Vár u. 1.
Komárom, 94501 Szlovákia
View Helyszín Website