Robert Fico szerint a napilapok nemcsak hogy kormányellenesen írnak, hanem egyenesen lényükből fakad a kormányellenesség.
Archívum – Közélet
-
-
A Belügyminisztérium eleget kíván tenni azok kérésének, akik gyermeküknek nem szlovák keresztnevet kívánnak adni. Mivel egyre több a vegyes házasság, amelyben a másik fél külföldi állampolgár, és növekszik …
-
A kormánypártok a felesleges állami vagyont amolyan holland típusú árverésen érvényesítenék, amely a könyvelési ár 30 százalékáig tenne engedményt, s ha így sem akadna rá vevő, vihetné az …
-
A szlovák állami energetikai hatóság (URSO) elutasította a gázipari monopólium, a Szlovák Gázművek Rt. (SPP) lakossági gázáremelési szándékát.
-
A címben feltett kérdésre még ma 15 óráig választ kapunk. Addig kapott ugyanis határidőt helyreigazításra annak a pozsonyi lapnak a szerkesztősége, amely tegnap antiszemita és cigányellenes színben tüntette …
-
Oroszország ugyan elismerte Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét, Szlovákia – más országokkal együtt – viszont nem osztozik a testvérnemzet döntésében.
-
A neves szlovák színészt 66 éves korában érte a halál. Dočolomanský tüdőrákban szenvedett, melyet egy 2004-es szívműtétje során állapítottak meg nála.
-
Iveta Radičová ma bejelentette, hogy a parlamentben családbarát törvénymódosítási javaslatokat terjesztett elő.
-
Turulellenesség is jellemzi a szlovák nacionalista politikust, Jan Slotát. Bolondságnak nevezi a magyarok hagyománytiszteletét a pártelnök, s közli: görbelábú mongolok jöttek a Kárpát-medencébe a honfoglaláskor, de ma már …
-
Szlovákia az unió egyetlen tagállama, amely nem ismeri el a július vége óta kiadott új koszovói útleveleket. Ez azt jelenti, hogy – az EU egységes szabályozása ellenére – …