A doborgazi születésű, korábban a DAC-ban és a Győri ETO-ban nevelkedő Bénes László Zsolna csapatából Németországba teszi át székhelyét, méghozzá a Borussia Mönchengladbach csapatához.
Archívum – sport
-
-
A mérkőzés a rendes játékidőben 0-0-s döntetlennel ért véget, következhetett tehát a hosszabbítás, amelynek elején azonnal kapituláltunk. Az occitánok vezető góljára azonban Renczés Gábornak még a hosszabbítás első …
-
Archívum - sport
Felvidéki válogatott: Tíz góllal vertük a dániai németeket, ezzel ott vagyunk a legjobb nyolc között
Csapatunk előbb a karintiai szlovéneket verte 1-0-ra, majd a luzsicai szorbokkal játszott döntetlent (2-2), ezt követően pedig valósággal kiütötték a Dániában élő német közösség tagjaiból verbuválódott tizenegyet.
-
A sokkal esélyesebbnek tartott portugál válogatott kapuját háromszor vette be a magyar csapat. Igaz, Ronaldóék mindháromszor válaszolni tudtak, ám ez a döntetlen így is káprázatos.
-
Ugyan csak holnap lép pályára a magyar csapat Portugália ellen, már ma este biztossá vált Dzsudzsákék nyolcaddöntés szereplése. Ehhez az kellett, hogy Németország legyőzze Észak-Írországot, ami ha nem …
-
Az angol válogatott a jövő hétfői nyolcaddöntőben a magyarokat is felvonultató F csoport második helyezettjével játszik Nizzában.
-
A sok vészjósló károgó baljóslatai ellenére a magyar válogatott valósággal sziporkázik az Európa-bajnokságon Franciaországban, amihez hamisítatlan ünnepi hangulatot varázsol az a több tízezer szurkoló, aki elkísérte a nemzet …
-
Archívum - sport
Zajlik az európai nemzeti közösségek Eb-je is – Felvidék válogatottja megnyerte első meccsét
Miközben Magyarország 4 ponttal továbbra is vezeti a csoportját a franciaországi Eb-n, Dél-Tirolban párhuzamosan folyik a FUEN által szervezett európai nemzeti közösségek Európa-bajnoksága, az EUROPEADA is, melyen Felvidék …
-
Biztossá vált, hogy 2018 és 2024 között a felvidéki magyarok is anyanyelvükön követhetik az olimpiákat. Az MTI tájékoztatása szerint az MTVA történelminek nevezte azt a megállapodást, amelynek értelmében a közmédia sugározhatja …
-
A ma esti, második csoportmérkőzésen a játékvezető jelentette a legnagyobb kihívást az évek, sőt évtizedek óta nem látott színvonalon játszó magyar válogatott számára. Jogtalanul megítélt büntető és további …