Fontos beszélni arról, milyen irányba szeretne haladni az Európai Unió. Az európai polgárok 2016 óta várnak erre a párbeszédre – nyilatkozta Ivan Korčok külügyminiszter a TASR-nek adott interjújában, …
Itt és Most
-
-
Rendkívül súlyos a helyzet a kórházakban, nagyon gyorsan telnek a Covid-osztályok, melyeken már 2800 beteget ápolnak – jelentette ki Vladimír Lengvarský a keddi kormányülés előtt. Az egészségügyi miniszter …
-
Az alkalmazottnak ezután igazolnia kell a munkahelyén, hogy be van oltva koronavírus ellen, vagy átesett a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatnia. Ugyanez vonatkozik a vendéglátóhelyekre és egyéb …
-
Az autógyárak és a beszállítók is ellenzik a cégeknél történő tesztelést, melynek a munkáltatókra hárított kötelezettségét a parlament a múlt hét végén fogadta el az új járványellenes intézkedéscsomag …
-
Feltételesen szabadlábra helyezte a bíróság Ladislav Bašternák üzletembert. A Trencséni Járásbíróság hétfőn helyt adott a máriatölgyesi büntetés-végrehajtási intézet igazgatója által benyújtott indítványnak, itt tölti Bašternák ötéves büntetését. A …
-
Bár a korábbi években az Általános Egészségbiztosító (VšZP) a lelki problémákkal küzdő gyermekek számának csökkenését tartotta nyilván, a járvány idején, illetve annak hatására gyökeresen megváltozott a helyzet. Mindezt …
-
Egy 2019-es ENSZ-jelentés szerint a globális ruházati termelés 2000 és 2014 között megduplázódott, és az ipar „globális szinten a teljes vízpazarlás 20 százalékáért felelős.
-
Már összeült a szakértők konzíliuma, mely változtat a Covid-automata szabályain, jelentette be a TA3 A politikában (V politike) című műsorában Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter. Mint mondta, az új …
-
A Csehszlovák Kereskedelmi Bankot (ČSOB) másfél millió eurós büntetés kifizetésére kötelezték, mivel nem jelentett bizonyos szokatlan pénzmozgásokat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a bank nem értesítette a …
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök november 16-án, kedden Csehországba utazik, Miloš Zeman cseh államfővel is találkozik. A prágai Központi Katonai Kórházban látogatja meg, ahol a cseh államfőt kezelik – …