A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) besztercebányai részlegének bírója az előkészítő eljárás keretében úgy döntött, március 11-ig vizsgálati fogságban marad Monika J., az igazságügyi minisztérium volt államtitkára, akit korrupcióval és …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
A COOP Jednota Alapítvány 156 ezer eurót oszt szét a támogatásért nevező települések között
A szlovákiai falvak és városok immár negyedik alkalommal nyerhetnek el támogatást kommunális ellátottságuk javítására. A COOP Jednota Alapítvány helyi közösségek támogatása érdekében indított programjába hivatalok, iskolák és civil …
-
Itt és Most
A Pozsony-Komárom vasútvonalon az elkövetkező két évben az ÖBB és a ZSSK szállítja az utasokat
A Pozsony–Komárom vasútvonalon decembertől kezdve az elkövetkező két évben az osztrák ÖBB és a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) gondoskodik az utazóközönség szállításáról. A közlekedési miniszter ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, …
-
(Frissítve) Tomáš Honz, a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze indítványozta, hogy a bíróság nyilvánítsa bűnösnek Marian Kotlebát, az ĽSNS elnökét az 1488 eurós, vitatott csekkek ügyében. Zárszavában az …
-
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a Megrendelés (Objednávka) elnevezésű akció keretében különösen súlyos bűncselekmény, gyilkosság előkészítése gyanújával őrizetbe vette Dušan K.-t. A gyanú szerint ő készítette elő Maroš …
-
Martina Jánošíkovát jelöli Szlovákia az Európai Unió Törvényszékének bírói posztjára. A Szlovák Bírói Tanács a hétfői, 13. ülésén egyöntetűen jóváhagyta Jánošíková jelölését. Ő volt az egyedüli pályázó. A …
-
Javában tart az egészségbiztosítók versengése az ügyfelekért, melyek legfontosabb ütőkártyái a fogászati kezelésekhez és a gyógyszerek árához való hozzájárulás lesznek. Ahhoz azonban, hogy a biztosítók ügyfelei ezeket a …
-
A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás tájékoztatja a felvidéki családokat, hogy a Szlovákiában élő magyar nemzetiségű (nem állampolgárságú) szülők 2018 óta folyamatosan kérelmezhetik a magyarországi családtámogatási ellátások …
-
A DAC a Szenice otthonában tovább folytatta a menetelést a Fortuna Ligában. Négy gólt rúgva, biztosan győzve jöttek le a pályáról a csallóköziek, így hét forduló után pontveszteség …
-
Itt és Most
További lépések a kannabidiol orvosi célokra való felhasználásának engedélyeztetése érdekében
Az egészségügyi minisztérium hamarosan tárcaközi egyeztetésre továbbítja azt a törvénymódosító javaslatot, melynek értelmében a CBD-t törölnék a bódító és pszichotrop anyagok listájáról, s ezzel együtt megkezdődhetne a kannabidiol …