Ma tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját a január végén alakult Szövetség Komáromi Helyi Szervezetének elnöksége. A volt MKP, Híd és Összefogás pártok helyi szervezeteiből megalakult egységpárt komáromi alapszervezetének elnöksége bemutatta …
Régió
-
-
Privát tárlatvezetésre lehet időpontot foglalni a Galántai Honismereti Múzeum Mit rejt a ruha című tárlatára. Ez a múzeum Bálint-napi ajándéka a pároknak – tájékoztatott Pukkai Judit, a múzeum …
-
A Nyitra Megyei Önkormányzat 35. képviselő-testületi ülése gyásszal, főhajtással és egyperces néma csenddel vette kezdetét képviselőtársunk, Szigeti László tiszteletére és emlékére, aki hosszan tartó betegség után, néhány napja …
-
A Teleki László Alapítvány főbb projektjei a felvidéki Borsiban álló Rákóczi-kastély felújítása, fejlesztése és üzemeltetése, a Népi Építészeti Program szervezése, valamint a határon túli magyar épített örökség megóvására …
-
Rövidesen befejeződik a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Király püspök utcai főépületének rekonstrukciója. A hivatalos átadás előtt az intézmény fenntartója képviseletében Kiss Róbert püspöki helynök, valamint Madarász Róbert igazgató …
-
Akár négy év múlva átadásra kerülhet az Ipolybalog és Ipolyvece között megálmodott gyalogos és kerékpáros közlekedést szolgáló híd. Ezzel az Ipolyt áthidalva közvetlen összeköttetés jöhet létre a két …
-
A város vezetősége Rozsnyó első írásos említésének évfordulója alkalmából ünnepségsorozatot szervezett 2022. február 3-án és 4-én. A kísérőrendezvényekkel egybekötött alkalom a városi hivatalban ünnepélyes keretek között a városi …
-
A Rimaszombatban működő Gömör-Kishonti Múzeum február folyamán a kétszer kiégetett habán kerámiatermékekből, az úgynevezett fajansz tárgyakból összeállított kiállítással várja a látogatókat. Erről a TASR hírügynökséget a múzeum munkatársa …
-
Nagykaposon a Felelősségteljes Polgárok polgári társulás Gabriela Fedičová irányításával kültéri Könyves Házat alakított ki. Ilyen módon elérték, hogy a könyvek, az olvasás iránt egyre nagyobb az érdeklődés a …
-
2022. február 3-án közgyűlésre invitálta tagjait és szimpatizánsait a lévai magyar házat üzemeltető Reviczky Társulás. A közgyűlés az elmúlt év rendezvényeinek ismertetését és az infrastrukturális fejlesztések bemutatását tűzte …