Vasárnap többször is riasztották a tűzoltókat az időjárás okozta problémák miatt. A legtöbb helyről vizet kellett kiszivattyúzniuk – tájékoztatott Zuzana Farkasová, a Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat(HaZZ) munkatársa. A …
Régió
-
-
A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.
-
Rendhagyó módon került sor Komárom Város legrangosabb kitüntetéseinek átadására június 12-én késő délután. A Komárom díszpolgára címet Erdélyi Géza korábbi református püspök érdemelte ki, Pro Urbe díjban Kollár …
-
Veronika Remišová, a Za ľudí képviselője, a szlovák kormány beruházásokért és informatikáért felelős miniszterhelyettese kassai munkalátogatása során kijelentette, hogy a kormány tagjainak a jövőben többször el kell látogatniuk …
-
A városi rendőrség is alkalmazhatná az objektív felelősség elvét a gépkocsi-tulajdonosokkal szemben a közlekedési és a parkolási szabályok betartásának ellenőrzése során. A törvény előkészítésével és a gyakorlati alkalmazás …
-
Szlovákiában igen népszerűek a termál- és gyógyfürdők, számos felvidéki magyar terepülés is üzemeltet ilyen létesítményt. Többségük a fedett medencéinek köszönhetően egész évben várja a pihenni és a gyógyulni …
-
Az idei II. Rákóczi Ferenc-emlékév alkalmából 2020. június 10-én a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és vidéke helytörténeti szakosztály immár 109. …
-
A Népi Építészeti Program támogatást nyújt egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállításához. A program lebonyolítója a Teleki László Alapítvány. A megvalósítóként eljáró Teleki László Alapítvány az értékmegőrző …
-
A tűzoltók órák óta dolgoznak a tűz eloltásán. A TASR hírügynökséget Katarína Križanová, a Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) szóvivője tájékoztatta kedden. A tűzoltóknak már sikerült lokalizálniuk a tüzet. …
-
Régió
Trianon100 Somorján: Keresztre feszített Nagy-Magyarország-szobor, szívhez szóló Popély-beszéd
A Felvidék nyugati végvárában, Somorján is megemlékeztek a trianoni diktátum 100. évfordulójáról.