Komáromban vasárnap délután 15.00 órakor emlékeznek meg a 18 évvel ezelőtti nagygyűlésről. Trianon óta az egyik legnagyobb reményekkel kecsegtető kezdeményezése volt a felvidéki magyaroknak az 1994-es komáromi nagygyűlés, mondta …
Autonómia
-
-
Örömömre szolgál, és köszönet érte a kezdeményezőknek, hogy a hírportálon végre ezt olvasom: „Vitaindító a nemzeti közösségek jogállásáról és önkormányzatáról szóló törvénytervezethez”. Hát ezt is megértük, kapom fel …
-
Csaknem egy éve követelem cikkeimmel a felvidéki magyarság jogainak megadását a szlovák hatalmi elittől itt a hírportálon, mert úgy tudom, hogy a leírt szó nem szállhat el, a …
-
Második tanácskozása valósult meg a Nyugat Európa Kelet Európáért – Összetartozás programjának. A két éves projektet a kalondai Pro Kalondiensis Polgári Társulás indította, hogy az Európa országaiban élő …
-
Napjaink politikai-társadalmi konstellációja nem kedvez ennek a kérdésnek Szlovákiában. A szlovák társadalom, a szlovák politka elit saját torzult huszadik századi elképzeléseiből kiindulva nagyon fél ettől a témától.
-
2011. május 19–20-án, Hódmezővásárhelyen tartotta ülését a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT). Megállapodtak abban, hogy Kárpát-medencei mozgalom indul a nemzeti hovatartozás szabad és öntudatos vállalásáért – mondta sajtótájékoztatóján …
-
Nem is olyan régen interjút olvastam Miroslav Kusýval, a 80 éves politológussal. Nagyon örültem neki, mert az idős úrnak mindig nagy tisztelője voltam és maradok is, mert mindig …
-
Budapesten, az ELTE BTK tanácstermében került sor március 23-án az Aspektus vita-klub sorozatindítójára, „Trianon az egyetemi oktatásban” címmel, magyarországi és határon túli előadók részvételével. A Felvidékről Popély Gyula …
-
Brüsszelben március 1-én kezdődött a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) ülése. Tőkés László EP-alelnök és a Székely Nemzeti Tanács elnökének meghívására ült össze a 2004-ben alakult testület. A …
-
Archívum - Kárpát-medence
Autonómia-konferencia – a magyar kormány támogatja a határon túliak autonómiatörekvéseit
Autonómia-konferenciát tartott ma a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A kormánypárti felszólalók a határon túli magyarság autonómiatörekvéseinek támogatását és a nemzet egyesítésének történelmi lehetőségét hangsúlyozták. …