Néhány héttel ezelőtt a petíciós bizottság kérelmet juttatott el az illetékes szervekhez a Novohrad-Nógrád Geopark területén találhatóCseres-hegység természeti örökségének megmentéséről. Az eddigi reakciók nem túl biztatók. A Füleki …
Környezetvédelem
-
-
A találkozón szóba került a jogállamiság fenntartásának fontossága, valamint a környezetvédelemmel és a zöldgazdasági megújulással kapcsolatos szlovák és dán tervek is.
-
Az EU kibocsátás-kereskedelmét szabályozó rendszerét (ETS – Emission Trading System) hosszú ideje húzódó heves viták kísérik. A Politico által a témában szervezett konferencián Diederik Samsom, Frans Timmermans, az …
-
A Heger kormány bejelentette kormányprogramját, amelyben maradtak a régi intézkedések a hulladékgazdálkodás reformjait illetően. 2016-ban Sólymos László vezetése alatt bevezetésre került a kiterjesztett felelősségvállalás rendszere, melynek a bevezetése …
-
Sidó Tivadar, Felsőpatony polgármestere szerint a Környezetvédelmi Alapból most kapott támogatásból 160 családi ház és 44 bérlakás csatornázását, szennyvíz elvezetését oldják meg. A Dunaszerdahelyi járásban fekvő Felsőpatony községben …
-
Az Európai Parlament plenáris ülése nagyarányú szavazattöbbséggel támogatta a műszaki alkalmassági jogszabálycsomag közúti közlekedésbiztonsági szempontjairól szóló végrehajtási jelentést. Deli Andor vajdasági Fideszes EP-képviselő elmondta, hogy a Fidesz EP-delegációja …
-
Szlovákia elkötelezte magát az Európai Unió és az ENSZ fenntarthatósági céljai mellett. Ezzel összefüggésben a XVI. Komáromi Egyetemi Napok keretében Pék Pál, a Fenntarthatóbb Felvidékért társulás elnökének vendége …
-
A Tesco üzletlánc kísérleti jelleggel Szencen indította be azt a műanyagpalack és fémdoboz visszaváltó automatát, amely az első hírnöke a hamarosan mindennapos gyakorlattá váló visszaváltási rendszernek. A Tesco …
-
Az ún. taxonómia rendelet keretében először készül egy minden gazdasági ágazaton átívelő uniós lista, amely felsorolja a fenntarthatónak tekintett tevékenységeket. Az atomenergia vonatkozásában az Európai Bizottság tudományos szolgálata, …
-
A járvány hatására Szlovákiában a gazdaság növekedése 5,2 százalékkal csökkent, és több mint 50 ezer személy veszítette el az állását. Az Újraindítási Alap egy beruházásokból és reformokból álló …