Talán kevesen emlékeznek arra még a szenciek közül is, melyik volt a Szenczi Molnár Albert utca, ám ha erre nem is emlékeznek, szerencsére munkásságát szinte mindenki ismeri a …
kultúra
-
-
Távol otthonától, szegénységben, mégis alázattal szolgálta nemzetét, hazáját – nem is jellemezhetnénk jobban Szenczi Molnár Albert tevékenységét, szerencsére a szenci Csemadok-tagok az 1960-as években szükségét érezték annak, hogy …
-
Október 3-án nyílt meg Kopócs Tibor képzőművész kiállítása a Gútai Városi Hivatalban Értékeink, akikre büszkék lehetünk címmel. A tárlaton 18 festményen a Magyar Területi Színház, majd később a …
-
A magyar népmese napja alkalmából a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2024. október 1-jén és 4-én három helyszínen zajló rendezvénysorozatot szervez.
-
A Füleki Városi Művelődési Központ igyekszik az egész év folyamán minden korosztály számára változatos kulturális élményeket biztosítani, októberben az idősebb generációról sem feledkezett meg. Nem csupán a korábban …
-
A zoboralji Lédec községben működő Hajnalkert Hagyományőrző Csoport második alkalommal tartotta meg rendezvényét, melyben a lédeci hagyományok és táncok mellett a műsorban résztvevő zenészekkel, fellépőkkel – barátaikkal – …
-
A harmincnyolcadik Pozsonyi Városi Kulturális Napok bevezető rendezvényeként került sor Méry Bea képzőművész alkotásai tárlatának megnyitójára Pozsonyban, a Csemadok székház Rákosi Ernő termében. Az Archeus- Életerő címet viselő …
-
Jó hangulatban és nagy érdeklődés mellett nyílt meg ma délután a nyékvárkonyi Fodor Péter természetfotós Élő Aranykert című kiállítása a Csallóközi Múzeum kiállítótermében. A tárlatot a Felvidék.má-t is …
-
A Galántai Népművelési Központ szeptember 26-án, csütörtökön szervezi meg a Zsidó kultúra hete c. program zárónapi rendezvényeit a galántai a neogótikus kastély északi szárnyában. A zárórendezvényen egy történelmi …
-
A „Pásztorélet Nógrádban és Gömörben” című kiállítást nyitják meg a felvidéki Füleken szerdán; a várban ezzel a tárlattal zárul a turistaidény – közölte az MTI-vel a Füleki Vármúzeum …