Egy nappal azután, hogy a magyar labdarúgó-válogatott veretlenül, csoportelsőként zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, bemutatták a Marco Rossi szövetségi kapitányról szóló új könyvet. A Ch. Gáll András által jegyzett …
Sport
-
-
A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságra 52 év után, egyenes ágon kijutó magyar válogatott a Puskás Arénában, november 19-én, hazai pályán fogadta az utolsó selejtező mérkőzésre Montenegró nemzeti válogatottját. Az …
-
A spanyol Xisco Muñoz lett a szlovák élvonalbeli bajnokságban hatodik helyen álló DAC Dunaszerdahely labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A klub hivatalos honlapján megjelent vasárnapi közlemény szerint a 43 éves …
-
Drámai mérkőzésen, 2:1-es bolgár vezetést követően a 97. percben esett öngóllal a magyar válogatott pontot szerzett Szófiában, ami azt jelenti, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül is kijutottunk …
-
Az elmúlt hét végén 13 alapiskola és 7 középiskola nevezte be diákjait a Járási sakkbajnokságra, melyet a Nyitra Megyei Sakkszövetség a Bátorkeszi EuroPRESS Sakk-Klubbal együtt rendezett a bátorkeszi …
-
Pénteken, délelőtt 10 órakor kezdődik a jegyárusítás a magyar labdarúgó-válogatott utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyet november 19-én vív a Puskás Arénában Montenegró ellen. Sipos Jenő MLSZ-szóvivő az M1 aktuális …
-
A magyar válogatott két helyet előrelépve a 30. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet. A legjobb tízben annyi változás történt, …
-
Október 24-én szervezték meg a XVIII. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban, valamint a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvodában.
-
Hatvan évvel ezelőtt Puskás Ferenc nyolc esztendővel az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után adott gólpasszt a világválogatottban. 1956. október 23-án tört ki a forradalom és szabadságharc Magyarországon, …
-
Magazin
November 3-tól lehet jegyet vásárolni a Magyarország–Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre
November 3-tól lehet belépőt vásárolni a november 19-i Magyarország–Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, amely Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának utolsó mérkőzése a sorozatban. A magyar szövetség (MLSZ) pénteki közleménye …