Valóban, ez a „rím” pont olyan kínos és erőltetett, amint azt a kedves Olvasó érzi. De nem jobban, mint az az igyekezet – ha egyáltalán van még ilyen …
Ukrajna
-
-
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a parlament ülésén bejelentette, hogy hamarosan törvényjavaslatot terjeszt a törvényhozás elé, melynek alapján különleges jogi státust adnak Lengyelország állampolgárainak Ukrajna területén – számoltak …
-
Szlovákia Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter véleménye szerint elküldhetné az ukránoknak a MiG-29-es vadászrepülőit is, bár ahogy a TA3 hírtelevízió vitaműsorában kijelentette, ez a lehetőség egyelőre nem került szóba. …
-
Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter megerősítette, hogy megrongálódott ukrán járművek és felszerelés javítására kaphat megrendelést Szlovákia. Már folynak az erről szóló tárgyalások, a munkát nem ingyen végeznénk, klasszikus …
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök aláírta az ukrajnai helyzettel kapcsolatos néhány kiegészítő intézkedésről szóló törvényt, az úgynevezett lex Ukrajnát. A módosítások szabályozzák a menekültek elhelyezésére irányuló támogatást, az ukránok …
-
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége humanitárius segítségnyújtást indított az ukrajnai menekülteket befogadó nagyszelmenci Dobó István Alapiskola támogatására. A pedagógusszövetségen keresztül hirdetett adománygyűjtést. A nemes célhoz már több felvidéki …
-
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn aláírta Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelmét. Ezt maga az államfő jelentette be, hozzátéve, hogy országa felvételét „reálisnak” tartja. Andrij Szibiha, az elnöki iroda …
-
Közösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben és egységes szankciók bevezetéséről döntöttünk – mondta Orbán Viktor pénteken hajnalban, a brüsszeli uniós csúcs után, a Facebookon közzétett nyilatkozatában.
-
Kitekintő
Az EU tagállamainak vezetői megállapodtak az Oroszország elleni második szankciós csomagról
Az Európai Unió tagállamai állam- és kormányfői a csütörtök esti és péntek éjszakába nyúló rendkívüli csúcstalálkozójukon megállapodtak az Oroszország elleni új szankciócsomagról, amely az ország pénzügyi szektorára, energia- …
-
Az Európai Uniónak kilátásba kell helyeznie Ukrajna mielőbbi teljes jogú tagságát – jelentette ki Janez Jansa szlovén kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a történelem sokszor bebizonyította már, hogy ott, …