A Madách Színház 1983-ban mutatta be Andrew Lloyd Webber musicaljét, a Macskákat. A páratlan sikerű darabban Kovács Norbert táncművész öt éven keresztül szerepelt. Emlékeit idézi. „Tánckarrieremet” Dunaújvárosban egy …
Zene füleimnek
-
-
Ez az írás már az új évben jelenik meg, így egyesek számára italról írni nem túl ildomos, mégis megteszem a „kutyaharapást szőrével” mondás alapján. Verdinél hagytuk abba, s …
-
A borászoktól kapott információk szerint úgy tűnik, idén jó termés került a pincékbe. Katonakoromban vettem részt először szüreten, a Bács-Kiskun megyei Apostagon mímeltük a munkát. A normától ugyan …
-
Aki a karácsonyi terített asztal hangulatát klasszikus zenei aláfestéssel kívánja színesíteni, annak a bőség zavarával kell megküzdenie. Az évszázadok alatt a zeneszerzők megszámlálhatatlan darabbal gazdagították az ünnepkör muzsikáját, …
-
A karácsonyi ünnepek meghittségéhez, családias légköréhez hozzátartozik az ének és a zene is. Már a délutáni misztériumjátékokban felhangzik Mária altató éneke és a pásztorok kántálása, „kóringyálása”, amibe a …
-
Le a kalappal a Nap Kiadó előtt, e feszültségektől teli időkben is, a karácsonyi időszakban igazi zenei újdonsággal lépett piacra. Miller Lajos Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes önéletrajzi …
-
Az operajátszásnak kevés olyan nevezetes szentélye van, mint a prágai Stavovske divadlo. A cseh főváros legrégebbi színházát 1783-ban nyitották meg, eredetileg a Nostitz-Rieneck grófok tulajdona volt, majd a …
-
Az egész magyarság szomorúan fogadta Benkő Lászlónak, az Omega együttes legendás billentyűsének halálhírét. Pedig sokat lehetett olvasni súlyos betegségéről, „felgyógyulásáról”, majd helyzetének rosszabbodásáról. Lászlóhoz régi kapcsolat fűzött. Először …
-
Az augusztusi koncertélet igazi különlegessége volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kétestés Rachmaninov zeneakadémiai koncertje. A szerző összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk szerepeltek műsoron, a szólót Balázs János …
-
Október végén majdnem láttam a Dráva-parti Varasdot. No, nem jártam a horvátországi településen, a lendvai kilátótoronyból szemléltem távcsővel a kontúrjait. Azért érdekelt a város, ha távolról is, mivel …