Adventi gondolatok a vendégvárásról

Jel 22, 17.20 : A Lélek és a mennyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen . Jöjj, Uram Jézus!

Kedves Testvérek !

Bizonyára nem egyszer kipróbáltuk már, hogy mit jelent vendéget fogadni, vagy vendégként fogadottnak lenni. Miután meghívtunk valakit vendégségbe, átéltük a készülődés izgalmát, vártuk az előre megbeszélt időpontot, és örültünk, ha a vendég jó érezte magát nálunk. És nekünk is jól esett, ha hívtak, ha nyitott ajtókra találtunk, ha fogadtak, körül ugráltak, elláttak minden jóval, egyszóval, ha mi voltunk a becses vendég. Tudjuk, hogy mindkettő fontos: a meghívás, a készülődés, a várakozás, a vendég fogadása, és a bejelentkezés, a megérkezés is. Ha valaki hívatlanul vagy bejelentetlenül érkezik, az öröm ellenére is hiányérzete támad a házigazdának, hogy jobban is felkészülhetett volna, körültekintőbben is fogadhatta volna vendégét. S a nem várt vendég is érzi, hogy kellemetlenséget okozott, felborította a család napirendjét, lehet, hogy nem is örülnek neki igazán. E kettő tehát, a vendég fogadása és érkezése együvé tartozik.

Ádventben pedig a legbecsesebb Vendég, az emberré lett Isten, Jézus Krisztus érkezésére készülődünk. Az Ő szabadítására várunk, az Ő jelenlétét áhítjuk az életünkben. Az idei ádvent azon kevés ádventek egyike, amelyek utolsó vasárnapja és karácsony viliája egy napra esik. Mintha azt sugallná ez az egybeesés, hogy amiként összetartozik az Úr útjának ádventi készítése és az Ő tényleges eljövetele a karácsonyi testet öltésben, úgy tartozik össze az, ahogy az Úr Jézus Krisztust fogadjuk, és az Ő valóságos megjelenése, jelenléte az életünkben. Igen, ez a kettő, az Úr fogadása, útjának készítése, és megérkezése, megjelenése elválaszthatatlanul összefügg, mint ahogy a vendég fogadása és érkezése is együvé tartozik.

Hogyan fogadjuk hát ezt a legnagyobb Vendéget? Hogyan készülődjünk az Ő fogadására, hogy ne csak ideiglenes szállásra, hanem örök otthonra találjon bennünk? Hogyan hívjuk, hogy ne utasítson vissza, és hogy fogadjuk az Ő bejelentkezését, ha talán már régóta kopogtat, évek vagy netalán évtizedek óta vár arra, hogy beinvitáljuk az életünkbe?

Ezekben a kérdésekben segíti a Lélek a gyülekezetet a felolvasott Igén keresztül. Egy mennyei párbeszédbe hallgathatunk bele, melynek három résztvevője van. Az egyik maga a megdicsőült Jézus, aki úgy mutatkozik be a gyülekezeteknek, mint „Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. A másik az Egyházat jelképező menyasszony, aki a Lélekkel együtt szólal meg, és a harmadik, passzív résztvevőt alkotja azoknak a csoportja, akik hallják a Lélek és a menyasszony esedezését, és akik szomjaznak az élet vizére.

Kezdjük a második szereplővel:

A Lélek és a mennyasszony így szól: Jöjj! A mennyasszony az Egyház, a hívők közössége, amely sóvárogva várja Krisztus visszajövetelét, uralma teljességét. Figyeljük meg, hogy a menyasszony csak a Lélekkel együtt szólal meg. Csak a Bátorító Szentlélekkel közösségben, akit az Úr maga helyett küldött, képes felemelni a szavát, és esedezni, hívogatni Vőlegényét.

Aztán itt van még e párbeszéd passzív résztvevője, azoknak a közössége, akik hallják és látják a menyasszonyt, de némák, hallgatagok maradnak. Szomjazzák az életet, de képtelenek elhinni, hogy ingyen az övék lehet, ezért meg sem próbálják, hogy meghívják azt, aki maga az élet vize. Nekik sok bátorításra van szükségük, ezért kell, hogy meghallják a Lélek és menyasszony bíztatását: Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!

S végül, mintegy megnyugtató biztosítékot nyújtva mind az esdeklőknek, mind a némán szomjazóknak megszólal az Eljövendő nagy Vendég is. Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz, a fényes hajnalcsillag: Bizony hamar eljövök. Ámen . Jöjj, Uram Jézus!