Koncsol László: Miután leköszöntem a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoki szolgálatáról, nem veszek részt Egyházkerületünk irányításában. A két egyházi törvényszék döntéseiről utólag értesültem, az enyhén bulvár ízű országos hírverésnek is csak néhány hulláma ért el asztalomig. Az ítélkezésben így vagy úgy érintett ügyekhez nincs jogom hozzászólni, az ítéleteket nem bírálhatom felül, a bírák nyilván minden tényt, körülményt ismertek és mérlegeltek, s Egyházunk Alkotmányának és törvényeinek szelleme és betűje szerint hoztak ilyen vagy olyan ítéleteket. Isten és az emberek előtt ők felelnek döntéseikért. Ebben a zavart világban még a vallásos emberek egy része sem gondolja végig, mit követel az ó- és újszövetségi kinyilatkoztatás az emberektől általában s a keresztyén felekezetek lelkipásztoraitól, különösen a nemiség és a házasság dolgaiban, ezért mint olyan ember, aki Egyházáért felelősséget érez, szeretném megmutatni a protestáns normák alapelveit.
Lukács evangélista írja könyvének 6. részében: „És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, a kiket apostoloknak is neveze…” A szolgálatát kezdő Jézusról van szó, arról, hogy elhívott férfiak miként kezdték Mesterük (Professzoruk) társaságában a szó szoros értelmében is kijárni az Új Isten-szövetség egyetemét. Lukács meg is nevezi őket, névsoruk közismert, ők a négy evangélium mellék-, majd az Apostolok cselekedetei című bibliai könyv főszereplői. Görög szóval apostolok, magyarul követek, megbízottak, kiküldöttek, akikre Mesterük a megújított ószövetségi vallás világméretű terjesztésének gigászi feladatát bízta, nemzedékről nemzedékre. Az apostolok utódait, Jézus mai tanítványait papoknak, lelkészeknek, lelkipásztoroknak, prédikátoroknak nevezzük, de szolgálatuk lényege nem változott: éltetniük kell a hitet, ahol él, és terjeszteniük ott, ahol kialudt, vagy föl sem támadt. ők a mindenkori jelen apostolai, akiket többféle eskü kötelez a hű, hívő és hiteles szolgálatra.
A protestáns egyházak alapja hangsúlyosan Jézus, az ő evangéliuma és annak forrása, az Ószövetség. A Biblia, a teljes Szentírás. A biblikus felekezetek alkotmánya a Tízparancsolat, amelynek 7. cikkelye a héber eredeti hű fordításában görögül így szól: „Ú moikheüszeisz!” Szabatosan magyarul: „Ne törj házasságot!” Latinul ugyanígy: „Non moechaberis!” A mondatot Károli Gáspár a XVI. sz. végén így magyarította, így is vált közkeletűvé: „Ne paráználkodjál!” – de lelkészeink, akik tanultak hébert, görögöt és latint, tudják, hogy a parancs a házasságtörés tilalmát tartalmazza. Nem a nemi aszkézist rendeli el, hanem a házastársak és a gyermekek boldogságát, a család, a társadalom, a nemzet egységét biztosító házastársi hűséget védelmezi.
A 10. cikkely a tilalmat egy másik irányban ismétli meg: „Ne kívánd a te felebarátodnak (…) feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát…” (IIMózes 20, 14, 17.) A két cikkely együttes üzenete: Ne verd szét házasságodat, se embertársadét.
Jézus tovább szigorítja, ösztöneinkre is rávetíti a tilalmat: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy ha valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében…” (Máté 5. 27–28.) Aki vét a bibliai törvények ellen, az embertársain, hitvesén, gyermekein, rokonain is soha be nem gyógyuló sebet ejt, s beláthatatlan veszélyeknek szolgáltatja ki őket. Magát is megsebzi vele, s még cinizmusa sem hoz számára gyógyulást.
Nem véletlenül minősítette János, a Jelenések könyvének szerzője Rómát a „Nagy Paráznaként”. Róma, hogy mai kifejezéssel éljünk, liberálisan vagy még inkább neoliberálisan kezelte az erkölcs széthullását, s a keresztyénség éppen a vallást és társadalmat átható, szigorúan kodifikált erkölcsi alapú törvényeinek fölényével kerekedett a világbirodalom fölé. Fegyvertelen volt, csak szigorú erkölcsi jogrendjét kínálta föl a züllött császárkori társadalomnak. Róma föltámadt, látjuk, halljuk, olvassuk éjjel és nappal, megszoktuk, és hat ránk, mindnyájunkra, a keresztyén egyház felekezeteire is, s a modern liberalizmus, amely egyre inkább erkölcsi nihilizmusba züllik, mind több és több területet követel magának. Védi az eltévelyedéseket, az aberrációkat, a perverziókat, értelmezi, magyarázza, mentegeti őket, történelmi és állati analógiákat keres, és jogokat követel számukra. Undorító, magamutogató, provokáló felvonulásokat szervez a szerencsétlen, vakvágányra futott ösztönű nőknek és férfiaknak, akik így követelik bizarr jogaikat, a házasság és a gyermeknevelés jogát. A Vezuv kitörésekor egy zsidó vagy egy helyi őskeresztyén férfi ezt rótta nagy betűkkel egy pompeji ház falára: „Szodoma és Gomorra”. Célzás volt ez a két ókori bibliai és a császárkori itáliai város erkölcsi közállapotainak kapcsolatára. Bordélynegyedek, törvényes vagy illegális zónák, leány- és gyermekkereskedelem, pót- és ajzószerek boltjai, vegyszeres és véres születésszabályozás, a prostitúció közvetlen és áttett, magamutogató formái, a férfi és női magányosok („szinglik”) szétharapózott divatja, leszbikusok, homokosok és pedofilok, elváltak és válófélben levők, transzvesztiták, pornósztárok, pornólapok és filmek, pornócsatornák, melegházasságok, egymás feleségét/férjét elcsábító és barátjuk lelkén-életén, gyermekein örök sebeket ejtő barátok/barátnők, kirúgott férjek és apák, más apák által nemzett gyermekeket nevelő férfiak – ismét a császárkori Róma napjait és éjszakáit éljük. A világi törvény semminek útját nem állja, csak követi a bűnt, s próbál rendet tartani a gazdasági, anyagi, társadalmi következmények zűrzavarában. A világi társadalom erkölcsi mérge az egyházak életébe is beszivárgott, pedig a megelőzésre a keresztyénség erkölcsi törvényei kínálják a receptet. Ha a világ elfogadja őket, talán még meggyógyul. Ha nem, akkor emberi számítás szerint, s ez már megszületett, belátható időn belül legalább az európai kultúra és civilizáció épülete mint egy új Bábel összeroppan.
A bibliai normákból következnek a konkrét szabályok és kötelezettségek, a csúcsok csúcsán a templomi eskütételek. A házasulandó jegyesek a református templom Úrasztala előtt ezt mondják: „Én X. Y. esküszöm az élő Istenre, aki (…) hogy ezt a nőt/férfit, akivel itt kézenfogva állok, szeretem (…) Vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtomiglan vagy holtáiglan hitetlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítő társa leszek. Isten engem úgy segéljen.” Házasságukat („Hallotta Isten, hallották az emberek…”) a lelkész a tanúk és a gyülekezet előtt megáldja.
Ezt mondják a lelkészek és lelkésznők is, amikor laikus vagy pap jegyesükkel (szerelmükkel) házassági fogadalmat tesznek. őket az eskü kétszeresen kötelezi a hűségre, a házastársáért, önmagáért és gyermekeikért megvívandó éjjel-nappali harcra. Naponta látjuk a híradásokban, miként szegik meg esküjüket és fogadalmukat a gazdaság, a közélet, a közigazgatás, a politika közszereplői. Európa nagy részét s a fél világot a XX. században tömeggyilkosok rugdosták a romlásba, s néhány posztkommunista országot ma is esküszegők és volt bűnözők irányítanak. Nagystílű, milliókban és milliárdokban játszó megélhetési bűnözőknek becézgetem őket, gyöngébb vagy szorultabb pillanataikban, intimebb körben maguk is beismerik, mit követtek el országuk ellen, következmények nélkül. A laikus társadalom csupa álság, hazugság, esküszegés, bűn, agresszió, lopás, rablás, csalás és gyilkolás. Kell hát lennie egy társadalmi képződménynek, amely a lecsúszott, kiábrándult, fölajzott és fölkorbácsolt ösztönvilágú európai társadalmat, amely a keresztyénség romjain téblábol, szédeleg, bámészkodik, szilárdan megáll, s amelybe a lápban fuldokló világ bele tud kapaszkodni, hogy ha még van némi erő a karjában, kihúzhassa magát belőle. De ha ez az ág elkorhadt, lehetetlen belekapaszkodni, mert maga is a mocsárba reccsen.
A lelkészek, esperesek, püspökök, a református egyház világi vezetői (presbiterek, gondnokok) és az egyházi bíróságok tagjai hosszú, részletező esküvel fogadják meg, hogy mindenben a Szentírás és az egyházi törvények betűje és szelleme szerint fognak élni és szolgálni. Aki megsérti őket, nemcsak Isten, hanem az egyházi törvények büntetését is kihívja maga ellen. Régi igazság, hogy a parókia (plébánia, teológia, kolostor, zárda) falai üvegből vannak, a gyülekezet mindent tud, és mindenre emlékezik, s a lelkész szavainak hitelét cselekedetein méri le. Minden tisztességes intézmény védi egységét, önazonosságát, hitelét, tiszta arculatát; az egyház nem képezhet kivételt, mert csak hitelesen végezheti evangéliumi szolgálatát. A lelkipásztor nem mondhatja híveinek, hogy tartsák magukat szigorúan esküjükhez, amelyeket ő maga megszegett. Egy-egy ország választói évekig el kell viseljék kormányosaik hazugságait, linkségeit és egyéb bűneit, még ha évekre tönkre mennek is bele, de az egyház a világi mintát nem követheti. Isten előtt áll, neki tartozik felelősséggel hiteles szolgálatáért.
A Szentírás nem írja elő a cölibátust, a zsidó, a görög keleti és görög katolikus, valamint a protestánt papok házasságot köthetnek, és családot alapíthatnak. A világi törvények megengedik a válást, elvben a lelkészek házassága is fölbontható, de rájuk hatványozottan vonatkoznak a Szentírás erkölcsi tilalmai és parancsolatai. A papok is csak emberek, ilyen lett a világ, halljuk mindenfelől, s ha a papok házasodhatnak, miért ne válhatnának el?
A köteles emberi (társadalmi) felelősség mindenkit arra int, hogy ne hirtelen föllángolással, hanem megfontoltan, kiérlelt, szeretetre épülő szerelemmel válasszon magának házastársat, hogy visszavonhatatlan érvénnyel mondhassa végig templomi esküvéseit. Elválhatnak, de csak akkor, ha az egyik fél vét a 7. és a 10. parancsolat, a belőlük eredő törvények és Jézus tilalmai ellen. Ha vétett, legalább egy időre távoznia kell szolgálatából. Az Egyház nem válhat „következmények nélküli országgá”. A távozásra is esküt tett, amikor a palástot fölvette. Ha bűnbánatot gyakorol, s ennek tapasztalható, hiteles jelét adja, visszatérhet a szószékre. A keresztyénség a bűnbánat és a bűnbocsánat vallása, Egyházunk is a bűnbocsánat felekezete.
(Szabad Újság)