Belehalt sérüléseibe pénteken az a szlovák férfi, akit egy rendőr gyújtott fel Pozsony közelében. A 36 éves rendőr csütörtökre virradóra gyújtotta fel ismerősét, akit valószínűleg a felesége csábítójának tartott.
A 32 éves áldozat testfelületének 90 százaléka súlyosan megégett, esélye sem volt a túlélésre. Égési sebeket szenvedett a rendőr is, akit a belügyminisztérium közlése szerint elbocsátanak a szolgálatból, és a vizsgálótiszt már az ellene folyó bűnvádi eljárást is megkezdte. Várható, hogy szándékos emberölési kísérlet gyanújával helyezik majd vád alá,.
„Nem tűröm meg a rendőrség soraiban az ilyen embert” – mondta a pozsonyi kerületi rendőrfőkapitány és sajnálkozásának adott hangot, amiért egy rendőr ilyen eszközökkel próbálta rendezni családi problémáját.
168 óra