110 éve született a Trianon után Csehszlovákiába került magyar közösség első évtizedeinek egyik meghatározó alakja, Győry Dezső költő, író, újságíró, akinek eszmélésére, munkásságára meghatározó erővel nehezedett a külön-lét értelmének keresése, a megmaradás lehetőségének kutatása. E meg nem élt születésnapon Máté László Győry újságírói pályaképét felvázoló elmélkedésével emlékezünk jeles elődünkre. Arra a kérdésre, hogy: Irodalom-e az újságírás? – többféle válasz adható. Ha arra gondolunk, hogy a zsurnalisztika = hírlapirodalom, akkor a kézzelfogható válasz az, hogy: Igen! De ezt igazolja a magyar irodalom jeleseinek munkássága is, hiszen a szélesebben értelmezett újságírói tevékenységet folytattak: Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula és még sokan mások. Az ő munkásságuk a magyar újságírás magaslatait jelentik, gondolataik máig hatóan aktuálisak, és újraolvasásuk szellemi gyarapodást jelent.
Ha viszont a Gutenbeg-galaxist megszégyenítő párt- és bulvárlapokra gondolunk, akkor csak azt állapíthatjuk meg: az ilyenfajta újságírás olyan messze van az irodalomtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Mert az igaz, hogy a rendszerváltás után az újságok szívesen hirdetik címlapjukon a függetlenséget, de a figyelmes olvasó rögtön megállapítja: ez maszlag, ami a naiv olvasók ámítására szolgál. Az újságírás manipulálásra történt felhasználásának durva formájával találkozunk a totalitárius rendszerekben, gondoljunk csak Goebbelsre, vagy Zsdanovra, akár itteni és „odaáti” ideológusokra, illetve mediális sarlatánokra. Jelenleg a kizárólagosságot hirdető ideológiák csak marginálisan jelennek meg a nyomtatott és elektronikus médiákban – ez örvendetes tény -, annál nagyobb teret kapnak manipulatív írások; a blődség, a csúsztatás, a durvaság és a nyomtatott betűt megszégyenítő zagyvaság és nívótlanság.
Az újságírók felelőssége először az első világháború után és az azt követő években vetődött fel, hiszen az első világégés alkalmával a lapok szinte kivétel nélkül a háború támogatása mellett foglaltak állást; az uszítás és az öldöklés dicsérete volt a mindennapi témájuk. Egy francia filozófus, Julien Benda „Az írástudók árulása” (1927) című művében megjósolja egy újabb, és még nagyobb világégés bekövetkezését. Az újságírók felelősségének gyakori értékmérője lett ez a francia mű.
A Trianon után Csehszlovákiába került magyar közösség új helyzet előtt állt. Az országvesztés reményvesztéssel, rezignációval párosult, ami bizonyos fiatal értelmiségi körök számára elfogadhatatlannak bizonyult. Kezdettől azon fáradoztak, azon munkálkodtak: miként lehetne a nyilvánvaló hátrányból helyzeti előnyt teremteni? A csalódás és a fájdalom pillanatai után keresték a nemzeti közösség megtartásának és erősítésének formáit, s igyekeztek egymással is keresni a kapcsolatokat Pozsonyban, Érsekújváron, Losoncon, Rimaszombatban, Kassán, Ungváron és máshol.
Ilyen körülmények között indul Győry Dezső újságírói pályája is egy olyan elkötelezettségben, amely később kisebbségi programmá áll össze. Első írásaival a Gömör című lapban új hangot üt le, ami a kulturális elmaradottság, a tunyaság és a bezárkózottság ellen szól. A passzív rezisztencia helyett aktív fellépést, társadalmi szerepvállalást és a gyökerekből fakadó önbecsülést hirdet.
Fontos mérföldkő a fiatal újságíró életében Losonc, ahol már a húszas évek elején megteremtették a kisebbségi lét alapvető intézményrendszerét: Mi Lapunk, református teológia, Madách Kör, cserkészet, s mellettük olyan „losonci” írók, mint Simándi Pál, Darkó István, Komlós Aladár. Győry Dezső a Losonci Hírlap főmunkatársa lesz. Itt ismerkedik meg az újságírás teljes valóságával, ami Balogh Edgár szerint „gályapad”, mert a cikkírás mellett magában foglalja a szövegezést, szerkesztést, korrektúrát – és a lapterjesztést is! Igen, mert a két háború közötti időszakban „Szlovenszkón” egymás után jöttek létre – és szűntek meg – magyar nyelvű lapok, annak függvényében, hogy mennyire futotta a mecénási támogatás, illetve az előfizetőktől befolyt összeg.
Győry Dezső 1924-ben Kassára kerül, az országosan és nemzetközileg is jegyzet Kassai Naplóhoz, amit magyar emigránsok alapítottak (Ignotus, Barta Lajos, Szende Pál). Kassa ebben az időben fontos kisebbségi magyar kulturális központ, újságokkal, egyesületekkel, könyvkiadással és jól megszervezett közösségi élettel. Egy év múlva a Kassai Napló felelős szerkesztője lesz és olyan szerzők szerepelnek a lapban, mint Fábry Zoltán és Márai Sándor. A cikkírás, szerkesztés mellett Győry bekapcsolódik a város kulturális életébe is, amely a Kazinczy Társaság (Sziklay Ferenc), illetve a Renaissance Kultúregyesület körül formálódik és gyakori színtere a daliás időket idéző Schalkház, ahol kulturális rendezvényeket, vitaesteket, koncerteket szerveznek.
Győry Dezső írásaiban már ekkor megjelennek olyan motívumok, amelyek a perifériák fontosságát hangoztatják, illetve egy kisebbségi program körvonalai, amely „okosabb és életbíróbb magyarok” nevelését tűzi ki célul. Ennek a programnak lesznek a mérföldkövei olyan fogalmak, mint a „kisebbségi Géniusz”, vagy az „Újarcú magyarok”. Később ezeket az új utakat kereső és új távlatokat felmutató kezdeményezéseket Balogh Edgár így nyugtázta: „Győry Dezső új arcú magyarokat üdvözölt a kisebbségi fiatalságban, egy reálisabb, okosabb embertípus ígéretét.”
Közben a fővárosba kerül és a Prágai Magyar Hírlap szerkesztője lesz, a lap irodalmi mellékletének, a Magyar Vasárnapnak. Itt is folytatja a kisebbségi magyar értelmiségiek és írók szervezését, többek között elindítja az „Íróink arcképcsarnoka” sorozatot, amelyben bemutatja a Stószon élő Fábry Zoltánt is, akivel már kassai működése alatt szoros kapcsolatban került. Az egész életre választott eszmetársat ilyen találó mondatban jellemzi: „Sápadt, lázban égő, hősi, furcsa Fábry”. Fábry Zoltán az emberi hang megszólaltatójának – „embermagyarnak” – aposztrofálja Győry Dezsőt, akinek a költői és írói munkásságával több tanulmányában is foglalkozik.
Prágában kapcsolatba kerül a prágai magyar egyetemisták Szent György Körével, s annak állandó ötletekkel sziporkázó vezetőjével, Balogh Edgárral. Segít a tervezett szabadegyetemek megszervezésében, többek között az 1928-as gombaszögi tábor előkészítésében. Győry javaslatára a csehszlovákiai magyar polgári pártok 5000 koronával támogatják a rendezvényt. (Számomra, szilicei számára, nem kis elégtétel, hogy a Gombaszögben táborozó egyetemisták egy estét tábortűz mellett a Szilicei-fennsíkon töltöttek, megismerkedve a szilicei fiatalok helyzetével és dalaival.) Balogh Edgár méltán szögezte le: „Győry Dezső nekünk egyetemi hallgatóknak életirányt és generációs öntudatot adott”. Amikor radikális kezdeményezéseiért Balogh Edgárt kiutasítják Csehszlovákiából, és a királyi Romániába – Erdélybe – távozik, szellemi hagyatékát Győry Dezsőre testálja, mert benne látja azt a vezéregyéniséget, akit az egyre polarizálódó kisebbségi glóbusz minden fertályán elfogadnak.
A Csehszlovákiába szakadt kisebbségi magyarok gondolkodására és kezdeményezéseire a húszas években Szabó Dezső munkássága volt a legnagyobb hatással. A harmincas években már Móricz Zsigmond volt a példa, aki többször is megfordult errefelé, és nagy elismeréssel szólt az itteni kisebbségi magyar kezdeményezésekről és írókról. Különösen Győry Dezsőről: „Csak Ady élte ennyire magyar voltát, ilyen kínlódva, ilyen verejtékesen, ilyen imádsággal, ennyire minden pillanatban, ennyire sors küldötten.”
Közben Győry már Pozsonyban van, több lapnak is dolgozik, igyekszik kapcsolatot keresni a cseh és szlovák értelmiségiekkel, írókkal, mint Anton Strakával. A fasizmus előretörésével úgy érzi, hogy körülötte is fogy a levegő, 1940-ben a Magyarországhoz tartozó Beregszászra költözik, együttműködik a Kelet Népe lappal, amelyet haláláig Móricz Zsigmond jegyez, majd 1945-ben a Kárpáti Igaz Szó szerkesztője lesz. 1949-ben reményekkel Budapestre távozik, de nagy csalódások érik. Alig talál publikálási lehetőséget, kezdetben a Textil Újság, majd a Természet és Technika szerkesztője. Az ötvenes és hatvanas években inkább prózaírói és költői munkássága kerül előtérbe, megszerezve (visszaszerezve?) számára azt az elismerést, ami neki már korábban is kijárt az egyetemes magyar irodalomban.
Győry Dezsőnél és Fábry Zoltánnál egyaránt a kisebbség életelemeként az „emberi hang” – vox humana – szerepel. Az emberi hang felmutatásának és megtartásának fontosságát két diktatórikus rendszer – a nácizmus és kommunizmus – közepette is jól példázza mindkettőjük élete és munkássága. Barátjáról, írótársáról ezt Fábry Zoltán ezt így nyugtázza: „Az emberi hang makulátlansága példázhatóan Győry Dezsőben érte el máig érő igazoltságát.” Fábry Zoltán temetésére (1970) Győry Dezső a hetvenedik születésnapjára megjelent verseskötetét hozta („Emberi hang”), s Fábry sírjánál meghatóan ezzel a kötettel búcsúzott a „stószi őrhelyről” távozó barátjától.
Győry Dezső újságírói munkássága sok olyan momentumot tartalmaz, amelyek a mai napig visszaköszönnek. Ennek alaptézisei: programot adni, közösséget építeni, minőséget alkotni – mai napig aktuális célkitűzések. Fábry Zoltánnal együtt vallotta: „ A kisebbségi sors – ha nem eszközzé aljasított sovinizmus – a valóság legjobb iskolája.” Ennek belső feltétele a minőség az élet minden területén: családban, oktatásban, kultúrában, munkában, közösségben egyaránt. A közösségteremtésben, az ő idejükben és gondolkodásukban, a kultúra mindig a politika előtt járt! De a külső feltételek biztosítását sem feledték határozottan leszögezni, úgymint: az utódállamok biztosítsák azokat az egyéni és közösségi (!) jogokat, amelyeket a békeszerződésben Saint Germain en Laye-ban vállaltak, de sosem tartottak be!
Győry Dezső gondolatai többségében most is aktuálisak, például a kisebbségi értelmiség felelőssége a közösség mentális karbantartásáért, vagy a magyar-szlovák viszony helyzetéért, amelynek megvalósult terepeként ő Gömört jellemezte: „a tájak, virágok találkozóhelyét”, ahol a „szőlő és fenyő” – magyarok, szlovákok – közelsége évszázados hagyomány. Újságírói tevékenysége azért is volt hiteles és visszhangot kiváltó, mert mögötte olyan aranyfedezet volt, mint: szakmai felkészültség, tiszta erkölcs és tiszta emberség. Üzenetei sokszor olyan lélegzetelállítóan aktuálisak, mintha most fogalmazta volna meg, mintha most küldte volna nekünk – elektromos villámpostán!
Máté László
(Elhangzott Rimaszombatban, a 2009. október 14-ei konferencián)
Felvidék Ma
