Manapság szinte minden felvidéki településen tartanak Szent István-napokat első, államalapító szent királyunk tiszteletére. Sok esetben az ünnepségek résztvevői és szervezői a már jól ismert arcok a régi rendszerből.
Volt párttitkárok, funkciósok ülnek a templom első soraiban és mutogatják magukat a közösségnek: Lám, elöl járnak az Isten-szeretetben, és csak lássák ezt mások is, úgy, mint régen. Habár akkor a díszpáholyban vagy a pódiumon szerepeltek, és Lenin, Sztálin elméleteit hintették a nép között és a vallást támadták. Most fordult a kocka, vagyis az a bizonyos köpönyeg. Nemcsak a Szent István-ünnepségek kapcsán aktuális pálfordulásról beszélni, hanem minden más nemzeti ünnep kapcsán is. Akik régen megfélemlítették az embereket és a templomba járókat vagy a magyarul gondolkodókat, most díszmagyarba öltöznek, és elöl szónokolnak. Ők az elsők, a legelsők mindenki között. Újra élen vannak, hiszen a hatalmat megszokták és hát fordult a világ. Most a vörös köpönyeget lecserélve mentét húznak és verik a mellüket. Kik régen besúgók voltak, most újra felbukkannak a közélet és az egyház berkeiben, s dolgoznak. Most máshogy, de a cél ugyanaz: megsemmisíteni a máshogy gondolkodót, a rendszer – sokszor a saját kiskirályság támadóját – ellenségét és ellehetetleníteni minden téren. Hazugságokat terjeszteni róla munkahelyén, a közéletben, beárulni őt felettesénél és megalázni! Nem kivétel ez alól sem világi, sem egyházi személy!
Sokan mondják, de hiszen megbánták, amit tettek. A megbánás valóban fontos erkölcsi erény, amely az egészséges életszemlélet eleme és velejárója. De azt is kell tudnunk, hogy a megbánást vezeklésnek és kiengesztelésnek is követnie kellene. Sok esetben erről már megfeledkeznek a régi rendszer hívei, akik kokárdával a mellükön, díszes magyar ruhába öltözve szónokolnak nemzeti ünnepeinken és ülnek elöl az első padsorokban.
Tudunk-e nyugodt szívvel ünnepelni, amikor őket látjuk? Meg tudunk-e bocsátani nekik? Tudjuk-e feledni a régi sérelmeket? Feledjük-e a régi rendszer bűneit, amikor besúgtak, tiltottak és meghurcoltak több ezreket és tízezreket? Wittner Mária a Kárpátia együttes egyik énekszámában egyértelműen kifejti:
„Azt várja tőlünk most a világ,
hogy pusztán keresztényi könyörületből bocsássunk meg?
Lépjünk tovább?
Bocsássunk meg azoknak, kik gyermeket lánctalppal tapostak?
Akik a sortüzet vezényelték?
Bocsássunk meg a mészárlásért?
A sok évnyi kegyetlen megtorlásért?
Felejtsük el, hogy arccal lefelé temették a magyart?
Hogy sokaknak csak az emigráció maradt?
Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait?
A halálra ítéltek utolsó szavait?
Bocsássunk meg és majd ítél a történelem?
Hát nem, Nem és Nem!!!”
Újra felfedezik községeink magyar nemzeti és egyházi ünnepeinket, amely dicséretes és példaértékű. Emlékezni szükséges, de mindenre és mindenkire! Azokra is, akik a rendszerváltás után szépen csendben betértek a templomba és meghúzódtak a hátsó sorban, megtanultak imádkozni és elfogadni a hit alappilléreit. És azokra is, akik szintén a rendszerváltás után tolakodtak funkcióhoz jutni és letagadni vagy pedig bagatellizálni az előző érában betöltött szerepüket!
Karaffa Attila, Felvidék Ma
