Kereszténység és Kultúra címmel szeptember 7-én Vízkeleten konferenciát szerveztek Mons. Orosch János püspök atya védnöksége alatt.
A Keresztény Kultúra évében Mons. Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke szeptember 7-én, a kassai szent vértanúk emléknapján konferenciára hívta az érdeklődőket Kereszténység és kultúra címmel. A konferencia programja 9 órakor szentmisével kezdődött a vízkeleti templomban majd a vízkeleti Kultúrházban 10:15-kor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az előadások sora.
A magyar ajkú hívek püspöke a következő ünnepi beszédet mondta:
Kedves testvérek, kedves előadók!
A zsidó időszámítás szerint a világ teremtése óta 3760 év telt el, amikor „elérkezett az idők teljessége”, az Isten Fia emberi testet öltött, emberként maga köré gyűjtötte azokat, akik várták a Megváltót, és emberi nyelven, színes keleti nyelvezettel hirdette az örök igazságokat, az evangéliumot. Ebben a hellenista korban vált a művészet nagykorúvá, hiszen az emberek elhagyták a szebbnél szebb faragott képeket, az ógörög istenszobrokat, és – igaz – primitív módon, mégis művészi eszközökkel írták a katakombák falaira a megtestesült Ige jelképpé egyszerűsített képét.
A művészet a kereszténység hirdetőjévé vált. Jusson eszünkbe a „Biblia pauperum”, a „szegények bibliája”, a templomi festmények, amelyekből az írni-olvasni nem tudó emberek ismerkedtek a hittel. A képzőművészet lett a keresztények egyik leghatásosabb „fegyvere”. Monumentális épületek, amelyeket a mai napig megcsodálunk, adták a keretet a kultikus cselekményekhez. Az építőművészet, képzőművészet, iparművészet segítsége nélkül az egyház munkássága el sem képzelhető.
Ezt követi a szépen zengő szó az irodalomban, a gregorián felcsendülő dallama a zsoltárokban, a kazettákba szorított, festő – asztalos templomdíszítés, az aranykelyhek, az ónkupák, az ötvösművészet, az szebbnél szebb oltárok, és sok más művészi alkotás.
Az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy az apostolok „minden nyelven hirdették az evangéliumot”. Egy kicsit átvitt értelemben ezt mondhatjuk a keresztény művészetről is. Az egyházi művészet sosem volt elkötelezettségektől független, öncélú művészet megvalósulása, hanem a transzcendens törekvések szolgálatában állt és áll. A magyarság kultúrája is a Kárpát-medencében ezer éven keresztül ezen a művészeten gyökerezik, fejlődött és fejlődik.
Gondoljunk csak bele, kedves testvérek: a kereszténység egy olyan világban született, amelynek felfogásában a Krisztus-hitnek nem sok helye volt, hiszen egy pogány gondolkodású világban jött létre. Az egész életet: a gazdaságot, a politikát, a szellemi életet átjárták az antik mitológia elemei. A római Capitoliumot és a Forum Romanumot a római istenségek szobrai és képei alkotják, sőt azoknak a szentélyei ezek az alkotások. Még a római császárokat is isteneknek kellett tekinteni, és még a főpap is és a katonák hűségesküt tettek előtte.
Ezzel szemben a nyilvános élettől elhúzódott kis keresztény közösségek magukba zárkózva éltek, egymást segítve, lelki értékekben gazdagodva, mert egyetlen misztériumot ünnepeltek: a feltámadt Megváltót.
Az együtt imádkozó kis családias közösségek a pogányoknak nem is fedték fel a hit titkait, elrejtették azokat. Temetkezéseik azonban nyilvánvalóbbá tették számuk rohamos növekedését. Tudjuk, hogy a római birodalom egyes területein más-más volt a temetkezési szokás. Voltak vidékek, ahol a halottakat sírgödörbe temették, másutt tégla-szarkofágokba, mauzóleumokba helyezték az elhunytakat, illetve elégették a holttesteket, amelyek porait aztán columbáriumokba helyezték el. A temetkezés mindig a lakott terül közelében, de a városon kívül történt. A halottak háborgatását törvények tiltották. Rómában így alakultak ki egy-egy jelentősebb család sírhelyei, a több kilométer hosszú földalatti folyosórendszerek. A keskeny folyosók falába vájták a sírüregeket. Ezeket a helyeket coemeteriumnak nevezték, megjelölve a család nevét. Így például ismert a Domitilla, a Priscilla és a Praetextatus temetkezési helye. A sziklás üregekbe vájt temetkező-helyeket katakombáknak nevezték el. Ezeknek a falait sok helyütt vázlatos képek díszítik. A szokásos római dekoráció – az évszakok, állatok, madarak – ábrázolásaival szemben megjelentek a keresztény szimbólumok is: horgony, halak, kosár kenyérrel, szőlőt csipegető madarak, Noé áldozata, Jónás szabadulása a hal gyomrából, Dániel megmentése az oroszlán-barlangból… Itt található a legrégibb Krisztus-ábrázolás is: a Jó Pásztor.
Említést kell még tenni arról is, hogy – miután a véres üldözések után Nagy Konstantin császár idejében államvallássá alakult a kereszténység, a lakóház-templomok helyében bazilikák épültek. Cesareai Eusebius büszkén mondta a császár előtt: „Ki írhatná le a templomok számát minden városban? Vagy a szent házakba áramló néptömeget? Ezért akik a régi templomépületekben szorongtak, minden városban alapjától új, tágas épületeket emeltek”.
Kedves testvérem, örömmel nyitom meg ezt a mai konferenciát a keresztény kultúráról. Adja a Jóisten, hogy mindegyikünk lelki épülésére szolgáljon mindaz, amit itt az értékes előadásokban hallani fogunk. Szeretettel adom áldásomat minden résztvevőre.
A főpapi megnyitó után első előadóként Bárczi Zsófia Mécs László költészetéről tartott előadást, majd Józsa Mónika Népénekkincsünkről és vallásos hagyományainkról – aggódással című előadása következett. Délután Tóthné Pálmai Katalin textilművész selyemkép kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a községi hivatalban Magyarság és kereszténység címmel. A kiállítást J. Újváry Zsuzsanna nyitotta meg. Farkas Veronika előadása a vízkeleti Szent Anna-kép elemzéséről szólt. Szabó Imre: Miért szép Liszt Ferenc „»Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen…« variációk” című orgonaműve? előadása után J. Újváry Zsuzsanna: A Magyar Királyság a kereszténység védelmében című előadása következett.
17 órától Koltay Gábor „Az Úr angyala leszállott az égből, és arany koronát hozott a kezében” (Képes Krónika) – A keresztény lelkületről szólt és annak kifejezéséről a Sacra Corona című filmében.
A konferencián a következő felkért előadók vettek részt:
Bárczi Zsófia, PhD., a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem
Közép-Európai Tanulmányok Karán a magyar nyelv és irodalom tanára
PhDr. Farkas Veronika, művészettörténész, a Limes Galéria igazgatója, Komárom
Doc. Jánokiné Újváry Zsuzsanna, PhD., történész,
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar – Piliscsaba Történelemtudományi Intézet
Mgr.art. Józsa Mónika, karnagy, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karának ének-zene tanára
Koltay Gábor, filmrendező, Budapest
Doc. Szabó Imre, Art.D., orgonaművész, a pozsonyi Zene- és Drámaművészeti Főiskola orgonatanára
Tóthné Pálmai Katalin, textilművész, Budapest
Felvidék Ma
