A Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola idén ünnepli a magyar oktatás újjászületésének 60.évfordulóját. Ebből az alkalomból október 9-én kopjafát avattunk, így emlékeztünk a hatvan év alatt megtett útra. 60 év – egy tiszteletet érdemlő kor, főleg egy intézmény életében. Sok küzdelmes, sikeres, gyönyörű év, amely fennmaradt és marad emlékezetünkben, emlékeinkben. Ott van iskolai krónikánk oldalain, a falakat díszítő tablókon, a sok-sok fényképen, kép- és hanganyagon, az iskolaújságokban és most már iskolánk honlapján is. De elsősorban bennünk, volt és jelenlegi diákokban, pedagógusokban és mindenkiben, aki valamilyen kapcsolatba került ezzel a kis felvidéki magyar iskolával, amely egy igazi bástyaként nem külső falaival, de elsősorban emlékeivel, hagyományaival, tartalmával és mindennapi életével nyerte meg szívünket, vívta ki elismerésünket.
Ez a nap nemcsak rólunk szólt, nemcsak azokról, akik nap, mint nap átlépjük ennek az iskolának a kapuját, de minden volt pedagógusról, minden volt iskolavezetőről – akiknek a nevét szeretném kiemelni, hiszen megküzdötték a harcot minden korban ezért az iskoláért: Zsebik Károly, Balázs Géza, Orosz Barna, Bodnár András, Bubenko András, Kovács Zoltán és Pálmai Gábor. Köszönet mindannyiuknak, és köszönet a sok-sok pedagógusnak. Sajnos nagyon sokan közülük már nem lehetnek közöttünk, nem lehetnek szeretteik körében, ezért egy néma pillantással adóztunk az ő emléküknek!
Köszönet továbbá azoknak a magyar szülőknek, akik tudták és tudják, hogy nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, de tanulnunk kell magyarul a sírig. Köszönet a sok-sok mérnöknek, orvosnak, tanárnak, lelkésznek, szakembernek – akik továbbviszik iskolánk hírnevét, akik mindennapi munkájukkal bizonyítják, hogy ennek az iskolának a diákjai büszkék lehettek és lehetnek iskolájukra.
Igen, tanuljuk meg értékelni, ami a miénk, tanuljunk meg büszkének lenni emlékeinkre, sikereinkre, tanuljunk meg magyarnak lenni, akkor is, amikor ez nem divat, amikor ez nem könnyű, mert ezt követeli tőlünk az elmúlt 60 év.
Ünnepelni, emlékezni, és emléket állítani gyűltünk össze Buzitán, 2010. október 9-én, szombaton. Kopjafát avattunk, amelyet egy érdekes összefüggés miatt egy székely kapuhoz hasonlítottam.
A székely ház mértékadó dísze és koronája a székely kapu, melyet valósággal családtagjának tekint a gazda, kivágja az erdő fáját, de az elpusztult élet helyére újat teremt, mert az a székely kapu tényleg részt vesz mindennapi küzdelmes életének vérkeringésében: élővé válik azáltal, hogy a székely lelkét leheli belé, amikor kifaragja, és az Isten nevét vési rá, szelíd, áhítatos betűkkel.
Ilyen élő fának érezzük mi is a felavatott és megszentelt kopjafánkat, amelyet a péderi vegyeskar férfi tagjai gondos kiválasztás után kivágtak, eljuttatták a faragás helyszínére, a jászói művelődési táborba, ahol Nyári István fafaragó barátunk valósággal a lelkét lehelte belé, és Isten nevét véste rá, szelíd, áhítatos betűkkel, mert gyönyörű lett. Ezt a szépséget még fokozni tudja Rácz László mesterkovács barátunk alkotása, amely teljessé teszi a kész művet.
Köszönet az alkotóknak, a segítőknek, szállítóknak, támogatóknak – a Csemadok helyi szervezetének és Boda Ferencnek, a péderi vegyeskar minden tagjának, Nyári Istvánnak, Rácz Lászlónak, Kmecko Tamásnak, Borovsky Lászlónak, a közhasznú munkásoknak, községünk polgármesterének, Mohňanský Józsefnek és nem utolsó sorban igazgatóhelyettesünknek, Fazekas Lászlónak, aki megálmodta és teljes mértékben felügyelte a kopjafa körüli munkákat.
Szeretnék köszönetet mondani minden támogatónknak, akik anyagi vagy egyéb segítségükkel támogatták jubileumi rendezvényünket. Név szerint: Maliňák István, Mohňanský József, ifj. Török Imre, Görcsös Judit, Szerencsés János, Török Bertalan, Bubenko György, Sztuppen Zsuzsa, Bodnár András, Laslofi Vladimír, ifj. Tóth István, id. Vajányi László, ifj. Makranszky József, Gazsi István, Soltész István és Buzsicky László. Köszönjük!
Iskolánk gyönyörű parkja egy újabb élő fával bővült, amelyre tekintve eszünkbe juthat a hosszú hatvan esztendő, a magyar iskola megmaradásának titka. A jelenlegi diákok újabb 60 esztendőt írhatnak, rajtuk és rajtunk múlik ennek az iskolának a jövője!
Fontoljuk meg jól Fábry Zoltán gondolatait: „hogy az ember nem kérkedésből, vagy mások ellenére születik magyarnak, szlováknak, csehnek, vagy románnak, ugyanúgy a tavaszi hérics sem hiúságból nyílik sárgának, s önteltségből pirosnak a pipacs, vagy kéknek a búzavirág, hanem egyszerűen azért, mert: ez a világ rendje. És megmaradni annak, ki minek született, mindig az emberi jellem legnagyobb próbatétele.”
Mohňanský Csilla iskolaigazgató
Felvidék Ma
