Mindig is felháborított bizonyos politikusok ama tézise, hogy a népet hülyíteni nem bűn, sőt a tömegember egyenesen elvárja „vezetőitől”, hogy hülyítsék őt. Az utóbbi napok szlovákiai magyar közbeszédét figyelve újból időszerűnek érzem elgondolkodni a fenti tézis tartalma fölött.
A héten állítólag két, minket is érintő törvény kerül napirendre. A kormány a parlamentbe kívánja küldeni az állampolgárságról szóló törvény változatlan (ezt ígérték a múlt havi parlamenti bukás után) szövegét, hogy az ellentörvény immár kormányjavaslatként vegye magasan a parlamenti szavazás akadályát. Legyünk ezen a ponton nagylelkűek és ne kérdezzük meg, ha tényleg a megállapodás létrehozatala és a szlovák ellentörvény hatékony módosítása a cél, akkor miért küldött a kormány egyik fele (a bel- és külügyminisztérium) Budapestre egy valóban komolyan nem vehető szöveget. Ez egy ilyen kormány – mondhatjuk, fogjuk rá, hogy tudathasadásos. Vagy talán a humorérzéke csattant – farsang lévén – az egészségesnél magasabbra, s ki akarta mutatni Budapest előtt is, hogy önmagát sem veszi komolyan. A lényeg a fontos: sajnos a napnál is világosabb, hogy a szlovák parlament a már egyszer megbuktatott szöveget sem márciusban, sem áprilisban nem fogja változatlan formában elfogadni. Vagy változtatnak rajta – negatívan, s adnak ezzel egy újabb pofont a szlovák-magyar pártnak –, vagy nem lesz törvény.
Ezt persze ők is tudják. Látható, hogy a kommunikációban valamivel át akarják fedni a problémát. Előhúzták tehát a régóta ígért kisebbségi nyelvhasználati törvényt a zűrös helyzetekben mindig felemlegetett tíz százalékos küszöbbel. Legyen valami, aminek örülni tud a nép.
Hét hónappal ezelőtt leírtam, hogy ilyen (Mostos) politikai hozzáállással sajnos ebből sem lesz semmi. Attól tartok ugyanis, hogy a tavaly júniusi választási eredményt a szlovák politikai többség úgy magyarázza magának, hogy a felvidéki magyarság nagyobbik része nem az MKP által preferált jogérvényesítő politikát, hanem a Most-Híd által képviselt fokozatos önfeladást támogatja. Az ilyen politikai porondon viszont bármiféle engedményt csak egy határozott, valós politikai súllyal bíró, tekintélyes párt tudna elérni.
A Most-Híd nem ilyen – s így játszhatnak vele.
Furcsán éreztem magam, amikor a szlovákiai magyar médiák és a magyar médiák szlovákiai tudósítói szinte kész tényként tálalták, hogy a kisebbségi nyelvtörvény milyen pozitív elmozdulásokat eredményez. Az embernek a sok pozitív kicsengésű információtól már az volt az érzése, hogy mindez holnaputántól valóra válik.
Attól tartok, szemfényvesztés ez is, amihez a szlovákiai magyar média és a magyarországi médiák szlovákiai tudósítói nem éppen korrekt módon asszisztálnak. Mintha olyan médiamunkásokkal lennénk körülvéve, akik nem ebben a társadalomban élnek.
Természetes, hogy mindannyian azt akarnánk, hogy legyen végre egy jó kisebbségi nyelvtörvény – de itt távolról sem erről van szó. Megint emelkedjünk egy picit fölül a napi viszonyrendszereken, s itt és most ne elemezzük a beterjesztendő törvénytervezetet, amely nem kiforrott, néhány részében átgondolatlan, sőt, lehetséges alkalmazásának bizonyos vonatkozásaiban nem kisebbségbarát. Ehhez majd a közeljövőben visszatérünk.
Azt viszont nem értem, miért nem kérdezi meg valaki a beterjesztőktől, miért nem viszik be a végleges normaszöveget a koalíciós tanács elé. Az elfuserált, fölöslegesen rövid idejű tárcaközi egyeztetés során ugyanis olyan vélemények érkeztek a beterjesztőhöz, amelyek valószínűsítik, hogy komoly gondok lesznek ennek a törvénynek az elfogadásával a parlamentben. A kormányban még át-átcsúszhat, a probléma a parlamentben lesz. A lényeg ugyanis az, hogy a normaszöveget illetően nincs politikai egyezség. S ugyanaz a megvezetés folyik, mint az állampolgársági törvény esetében. Most a KDH játssza a rosszfiút, de borítékolom, hogy nemsokára jönnek majd kifogásaikkal az Egyszerű Emberek is. Egymásra mutogatás lesz, törvény – sajnos – nem, vagy ha igen, erősen kikasztrált állapotban.
Persze felmerülhet a kérdés, miért jó a Mostnak, hogy márciusban-áprilisban újra hülyére veszik őket koalíciós partnereik. Miért manőverezik bele magukat kétszeresen is ilyen helyzetbe.
A válasz első megközelítésben az lehet: érzik, hogy csúszik ki a lábuk alól a talaj, s legalább ilyen infantilis módon akarják mutatni, hogy ők bizony nagyon akarnak. Magyarország ignorálja őket, a szlovákiai magyarok közül egyre többen ábrándulnak ki belőlük, így legalább árnyékbokszot produkálnak. Látszattevékenységet folytatnak, odadobva egy fontos témát gumicsontként a szlovákiai magyaroknak, beszéljenek csak róla, rágódjanak rajta. Elvonva ezzel a figyelmet más, szintén érzékeny dolgokról.
S most megállhatunk egy pillanatra: miről is akarnák elvonni a figyelmet? Miről nincs itt közbeszéd, pedig lehetne? Egyik KDH-s ismerősöm mondta a múltkor, hogy a Mostot könnyű pacifikálni, azok nem olyanok, mint ti vagytok. Mindig van a talonban néhány gazdasági-pénzügyi jellegű szépségtapasz, amit bedobunk, és utána gyorsan csend lesz. Ahogy elnézem, sejthető, hogy most negyvenöt ezer tonna gabona, tíz millió eurós biznisz a kompenzációs csomag. Igen, az a korábbi kezdeményezés, amit most le lehet nyúlni liszt meg makaróni formájában. A sajtó megint csak illedelmesen a felszínt érinti: a kezdeményezés politikai-társadalmi-erkölcsi oldaláról beszél. Arról szemérmesen hallgat, hogy valamelyik havertól ezt meg kell venni (biznisz 1), el lehet játszani azzal, hogy régi, évek óta elfekvő gabonából némi trükkökkel meg papírok megfelelő csereberéjével újabbat, drágábbat lehet varázsolni (biznisz 2), a gabonát fel kell dolgozni (biznisz 3), s megfelelő módon szétosztani (biznisz 4). Vígan össze lehet gereblyézni vele egy következő választási kampány költségvetésének nagy részét.
De a szálakat is el kell varrni. Ki lesz a hibás, ha a fenti két törvény tényleg elbukik vagy nevetséges szintre kasztráltatik? Nos, ez tényleg a százezer eurós kérdés: mit mondana Slota, ha neki tennénk fel egy ilyen kérdést? Igen, csak bátran: Slota azt mondaná, hogy a magyarok és Orbán Viktor a hibás mindezért. És mit mond Rudolf Chmel? Ugyanazt.
És itt most elfilozofálgathatnánk afelől, mit mondott annak idején Pavol Rusko Chmel elvszerűségéről, illetve arról, hogyan lehet hozzáhülyülni a szürke szlovák nacionalista átlaghoz. Van azonban a mostosoknak egy ennél fontosabb mondatuk is: „Nem kedvez a Most-Híd törekvéseinek, hogy az Orbán-kormány nem fogadja el a Most-Híd politikáját.” Magyarán: már nemcsak az a gond, hogy a felvidéki magyarok közül egyre többen látják, hogy a Most politikája a csőd felé halad, hanem már az is baj, hogy Orbán Viktor és kormánya nem a torzult mostos gondolkodáson keresztül látja a világot. Még magyarabban: nehezíti a Most dolgát – mondja Bugár és Chmel –, hogy Orbán és kormánya nem úgy hozza meg döntéseit, hogy előtte felteszi a kérdést önmagának, fog-e ez tetszeni a szlovákoknak vagy a Mostnak. Túl azon, hogy az Orbán-kormány hoz vitatható döntéseket is, itt most nem erről van szó. A szervilizmusról, az önfeladásról, a biznisz-szemlélet abszolutizálásáról lenne szó.
A vágóhíd-filozófia visszaigazolásáról.
Csáky Pál
Felvidék Ma
