Idén augusztus 10-14-e között sorrendben már a XXI. Csángó Fesztivál megrendezésére került sor a Jászság fővárosában, Jászberényben, ahol őrzik Lehel agyarból készült kürtjét.
Hogy miért éppen Jászberény ad otthont már 1991 óta a Csángó Fesztiválnak? Lévén a Jászság Népi Együttes táncosai kutatják a magyar élő néptánc gyökereit. Ezzel összefüggésben Papp Imre és táncosai így jutottak ki először Moldvába 1990-ben, első gyűjtőútjukra. Még abban az évben meghívtak egy autóbusznyi erdélyi és moldvai táncost, zenészt a Nemzetközi Tánc- és Zenésztáborba, melynek célja felhívni a figyelmet és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát. Az említett Jászság Együttes művészeti munkájuk egyik legnagyobb elismeréseként magkapta az „Örökös Kiváló Együttes” és 2006-ban a Bartók-díjat.
Dr. Szabó Tamás, a város polgármestere fesztiválnyitó beszédében elmondta, ez a találkozó méltán érdemelte ki a „világra szóló” jelzőt, hiszen a két évtized alatt számtalan ország művészetét hozta el Jászberénybe, bemutatva őket a kultúra segítségével. A moldvai csángó résztvevőkön kívül érkeztek hagyományőrző néptáncosok Erdélyből, Felvidékről – Nagyidáról az Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes, de voltak külföldi együttesek is Spanyolországból, Venezuelából, sőt Kenyából is. De koncertet adott többek között a Csík zenekar is.
A fesztivál neve mégis a csángókat emeli ki, hiszen ezzel kívánják felhívni a figyelmet a Kárpát-medencében a legtávolabb, a Szeret-völgyében élő, ahogy a csángó testvéreink bemutatják magukat: Etelközből jövő nemzettársainkra, akik valójában elcsángált székelyek, és elkerültek még Székelyföld keleti határától 100 km-re távolabb. 1764-ben báró Siskovics József altábornagy katonáinak adott parancsára megtámadták a székelyek vezetőit Mádéfalvánál egy havas téli éjszakán, Vízkereszt utáni hajnalon. A vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy 400 embert, köztük ártatlan asszonyokat és gyerekeket mészároltak le. Ennek következtében megkezdődött a székelyek kivándorlása Hadik András hadvezérrel, akinek közbenjárására megkegyelmeztek az osztrákok, és behívták őket az újonnan megszervezett, elnéptelenedett tartományba, ahol 1786-ig megalapították falvaikat.
A programok az egyes napokon különböző helyszíneken, így a Zagyva folyó által körülölelt Margit-szigeten, a Főtéren, a Malom Filmszínházban és a Déryné Művelődési Központban zajlottak. Pénteken a Déryné Művelődési Központban „Egy moldvai csángó falu élete – Lábnyik 2009” címet viselő kiállítás nyílt meg, amelyet Csángóföldön kutató magyarországi emberek készítettek. Az esti gálaműsort Németh Zsolt államtitkár nyitotta meg, amelyet a „Csángó Guzsalyas”c. műsorszám, benne csángó tánctanítás előzött meg.
Szombaton délelőtt 9 órától ún.”folkmise” volt a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt templomban, 10 órától az V. Magyar-magyar Konferencia vette kezdetét, melynek témája a csángó kisebbség megmaradása volt. A konferenciát Papp Imre, a Csángó Fesztivál alapítója vezette. Az előadók között voltak Varga Norbert és Ősz Róbert pedagógusok a Nyugat-magyaroroszági Egyetemről Sopronból, őket ismerhetik az olvasók onnan, hogy tavaly a pozsonyi Városi Kulturális Napok keretében október 6-án ellátogattak a pozsonyi Csemadok Nagytermébe, ahol prezentációkkal tarkított előadássorozatukat hallgathattuk meg a csángók életvilágáról.
Én a vasárnapi műsorokon vettem részt, köztük a délutáni íjászbemutatón, ahol jó volt megcsodálni az ügyesebbnél ügyesebb, kiválóan célzó ifjú íjászgyerekeket legkisebbtől a legnagyobbakig szüleikkel, de póni lovagolhattak is, amit ők élveztek ellenben a szegény körbe-körbe járkáló, munkájukat végző, kínzott pónikkal. Az „Aprók terén” gyerekprogramok, népi gyerekjátékok voltak, az ostorozás, kürtölés és a táltos dobolás azonban sajnos elmaradt érdektelenség miatt. Na nem mintha nem lett volna érdeklődő, viszont az egyes programok sokszor párhuzamosan négy helyen zajlottak.
Fél öttől egy érdekes könyvbemutatón vettem részt, mégpedig a további csángókutató, Harangozó Imre (felvételünkön) Trambulin transzcendens c. könyvéén, melyben a csángók halotti szokásokkal kapcsolatos hitvilágával és világképével foglalkozik. Érdekes volt számomra hallani, miszerint a csángók meggyőződése, hogy a földünk lapos, továbbá, hogy „három napig ül a lélek hon”, ami a csángó hagyomány szerint időt ad arra, hogy a három napig még a földi életben maradó halotton keresztül kapcsolatot lehet teremteni a túlvilággal, s vele üzenni a korábban elhunytaknak. „Elfelejtettünk gyászolni, gyerekeinket az elmúlás gondolatához szoktatni, sokan tizenéves gyerekeiket el sem viszik nagyszüleik temetésére, nehogy lelkileg sérüljenek, helyette leültették őket piciként a tévé elé nézni az elhalálozásokat, mészárlásokat”- hangsúlyozta a mai borzasztó modern „divatot” Harangozó Imre. Ellenpéldaként felhozta a régi csángó szokásokat, akiknél a magyar gyász mindig is a remény gyásza volt, a reményé, hogy az elhunyt a földi élete befejeztével mennyei születésnapját ünnepli. A könyvbemutatót a budapesti csángó népviseletbe öltözött László Ildikó tarkította csángó énekekkel, abszolút csángó kiejtéssel, amit az évek során Csángóföldre látogatása során tökéletesen elsajátított, így én először azt hittem, valódi csángó néni énekel a színpadon.
19 órától szentmisén vettünk részt, amelyet Kovács Tamás atya celebrált, majd meglepődésemre – lévén a templom búcsújának előestéje volt – az áldás után kivonult a kijárat elé minden hívőnek kezet nyújtani. Ebből is levonható a következtetés: nagyon barátias, közvetlen kapcsolata van a hívőkkel. A templom különlegessége tornyán a Szent István-i magyar korona aranyozott mása a négy sarkában lelógó, szintúgy aranybevonatú párnaalátéttel, amilyen a Kárpát-hazában csak ezen kívül két helyen van még: a pozsonyi dóm és az ipolybalogi templom tornyán.
Végül 20 óratól már „Viszontlátásra Jászberény” címmel a záró gálaműsorra került sor, amelyre összesereglett a fesztiválon részt vevő népek apraja-nagyja, és betöltötte a Lehel vezér terét. Nyitószámként a jászok himnusza hangzott el, majd sok-sok néptánccsoport fellépésével szórakoztatta a nagyérdeműt. Végül Kocsán Lászlóval, a csángó csapatok szervezőjével elbeszélgetve megtudtam, hogy évente más-más régióból hív el Jászberénybe csángókat, 30 fellépő körül. Idén voltak Rekecsinből, Külsőrekecsinből, Klézséről és Nagypatakról. Nagyon örült, hogy eljöttünk Felvidékről, Pozsonyból és Nagyszombatból is hárman, és biztosított, hogy segít Csángóföldre eljutásunk megszervezésében. Elmondta, hogy az előző években már Felvidékről meghívást kapott az Ifjú Szívek táncegyüttes, és jó kapcsolatuk van Hégli Dusánnal. Öröm volt hallani tőle, hogy már vannak pozitív változások a román egyház csángókkal kapcsolatos eltaszító álláspontjában, éspedig már azért engedélyezik nekik úgy-ahogy a miseszolgáltatást, példaként kiemelte Lábnyikot, ahol egy, a szemináriumot Szegeden végző atya lát el.
Nagyon jól éreztük magunkat a csángó fesztiválon, bár igazi csángókkal sajnos nem találkoztunk. Ajánlom bárkinek a jövőben ellátogatni ide, mert érdemes, ha már nekünk messze van – mert nincs közel, 1200-1300 km-en felül Pozsonytól – Csángóföld, mondom én, aki már háromszor jártam a csíksomylói búcsún.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
