Négy nap után, amikor hazajöttem Budapestről, a barátaim azzal fogadtak, hogy az egyik szlovákiai magyar portálon személyeskedő jellegű írás jelent meg rólam. Az apropót állítólag a két utolsó publikációm szolgáltatta.
Tudomásul veszem az írást, bár nem tartom elegáns megnyilvánulásnak. Augusztus huszadikán különösen nem. Persze, mindenki úgy próbálja meg elvonni a figyelmet a nemzeti ünnepről, ahogy tudja. Esetleg az ünnepen történt egy s más eseményről. Az pedig régi trükk, hogy akinek nincsenek érvei, elkezd személyeskedni. Az is régi trükk (volt harminc évvel ezelőtt is), hogy megjelentetik a kritikát, de nem jelentetik meg az eredeti írást. Ez demokráciában nem olyan dolog, amivel dicsekedni lehetne. Írattak már persze rólam máskor is írásokat, ezzel is együtt lehet élni. Talán a magyar kitüntetésem is zavar valakiket. Sajnálom, ha ilyen lenne, nem én döntöttem róla. Az viszont biztos, hogy a bértollnokokat felénk is jól honorálják.
A személyeskedésre természetesen nem reagálok, soha nem tettem. Tisztelettel megjegyezném azonban: két írásban három JELENSÉGRŐL írtam. Foglaljuk tehát újból össze őket, hiszen közösségi ügyeinkről van szó.
Az első téma: egyértelműen pozitívnak értékelem azt a civil kezdeményezést, amely matricázással próbálja meg ráirányítani a társadalmi kezdeményezést a nyelvi jogok kérdésére. Van is elég nyögés a kormányoldalon, gyorsan kormányhatározat megfogalmazásához is fogtak. A matricázás jó lépés volt, tovább kell vinni. Részletek a Káosz – vagy felelősség című írásomban.
A második: különböző megnyilvánulásoknak lehettünk tanúi az elmúlt hetekben a kettős állampolgárság vonatkozásában. Ez egy nagyon komoly téma, amely vonatkozásában ismét csak mindenki felelősségére apellálok. Átgondolatlan lépésekkel, trükközéssel vagy hazudozással inkább károkat okozunk közösségünknek: ezt ne tegyük. Felelősségre és bölcsességre van szükség. A részletek megtalálhatók a Káosz – vagy felelősség című írásomban.
A harmadik jelenség: elemzők azt írják, hogy a politikai pártok nem nyújtanak 2011-ben semmilyen politikai víziót a szlovákiai magyar közösségnek. Sem a Most ( nem is azért jött létre), de az MKP sem.
Ezen lehet megsértődni, lehet egymásra mutogatni, lehet magyarázkodni vagy vádaskodni. A tény tény marad, úgy látszik, 2011 a sodródás éve lesz.
Én viszont nem akarom magamra venni a mulasztás ódiumát. Ezért Kell egy párt című publicisztikámban négy olyan jelenségre hívtam fel nyilvánosan a figyelmet, amely felett a jövő érdekében el kellene gondolkodnunk.
Az első az elszegényedés kérdése, a növekvő szociális gondok. Nem hiszem, hogy ezt ignorálni lehet. Látni kell, hogy sok ember egyre nehezebb helyzetbe sodródik. Ez komoly probléma, erre programszinten kell reagálni. Megírtam azt is, hogy a válasz nem szükségszerűen baloldali kell, hogy legyen.
A második a regionális lecsúszás veszélye. Miután a Radičová-kormány is mostohagyerekként kezeli Dél-Szlovákiát, s hiába vártak többen oly sokat ezen e téren is a Mosttól, csalódniuk kellett – nem marad más hátra, mint szembenézni ezzel a problémával is. Erős regionális programokra van szükség.
A harmadik a tudati szétzilálódás veszélye. Ez egy régi, összetett probléma, amely most már olyan mérteket ölt, hogy még a hozzánk látogató erdélyieknek is azonnal feltűnik. 2009 óta ráadásul vannak, akik erre az attitűdre politikai pártot építenek. Aki ezt tagadja vagy megpróbálja bagatellizálni, közösségellenesen cselekszik: ezzel a kérdéssel is foglalkozni kell. Aktívnak kell lennünk és minden eszközt meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy a fejekben egyre több fény és egyre kevesebb sötétség legyen.
S a negyedik: az önkormányzatiság, a nemzeti autonómiaformák alkalmazásának kérdése. Ez is egy olyan téma, amely a népszámlálás kapcsán is újra átgondolásra jogosult. Problémáink megoldására rendszerszerű elképzelésekre van szükség.
Nos, ennyi volt. Továbbra is meggyőződésem, hogy komolyan foglalkozni kellene ezekkel a témákkal – és más, fontos ügyekkel is. Fel kellene készülni 2012-re, a szlovákiai magyar szellemi elitnek be kellene bizonyítania, hogy van víziója a jövőt illetően. (Ismétlem, nem én, hanem elemzők, újságírók állítják az ellenkezőjét.) S ez nem csak pártfeladat: mindenkinek, a civil szférának is van és kell, hogy legyen mondanivalója ezekben az ügyekben. Ezért kell erről nyilvánosan beszélni: egyébként is az egyik legnagyobb hibánk, hogy gyenge a közbeszédünk. Ideje lenne ezen is változtatni. A közösséget érintő, leginkább húsbavágó kérdéseket nyilvánosan kell megbeszélnünk.
Biztos vagyok benne, hogy a jobbak közülünk elgondolkodnak a felvetéseken. A többség sajnos továbbra is csak sodródni fog. A kormányoldal pedig taktikázni és ködösíteni igyekszik majd. Az biztosan nem vezet sehová, csak a problémák elkenését és a hatalom átmentését remélheti tőle bárki is ideig-óráig.
Vannak, akik bizonyára folytatják majd a személyeskedést is. Ez sajnálatos, de úgy látszik, a személyiségtorzulásokat nem lehet könnyen orvosolni. Lelkük rajta.
Ettől függetlenül a szellemtelenségre soha senki nem lehet büszke.
Csáky Pál
{iarelatednews articleid=”29867″}
