Bugár Béla kimondta: nincs választási koalíció az MKP-val. Abba lehet hagyni a találgatásokat meg a „közös lista, nagyobb esély a parlamentbe jutásra” jeligéjű biztatásokat.
Pedig valószínűleg voltak ebben az országban páran, akik ebben reménykedtek. Voltak, akik nyilvánosan is hangot adtak ebbéli kívánalmaiknak még az mkp-s pártpolitikusok közül is. Sőt, meg merem kockáztatni, még olyanok is akadtak, akik őszintén hittek a nagy magyar összeborulás lehetőségében, bár ez azért egy kicsit abszurd gondolat. Ám a Most-Híd döntött, méghozzá feltűnően gyorsan, szinte esélyt sem hagyva a dolgok alakulásának. Még az sem tántorította el őket a döntésük meghozatalától, hogy pillanatnyilag úgy tűnik, közös választási lista ügyben a kezükben maradt a Fekete Péter.
Jogosan merül fel hát a kérdés, mire fel ez a nagy sietség. Jó, tudom, hogy közel vannak az előrehozott választások, tudom, hogy Fico nem sok gondolkodási időt hagyott a többi pártnak, a kis pártok számára meg egyenesen nyaktörő ez a korai időpont. De akkor is! Semmi sem történt volna, ha a Most-Híd mondjuk, egy kicsit később rukkol elő a bejelentésével, ha megvárja, hogyan alakulnak a dolgok, ne adj, isten meghallgatja, mi az istenadta nép óhaja. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy a sietség oka éppen ez: elejét venni mindenféle külső nyomásnak, ami arrafelé terelné a pártokat, hogy a biztos 8-9 százalék, amiből akár több is lehet, azért mégis csak jobb, mint a bizonytalan 6 meg 5, arról nem is beszélve, hogy kevésbé kockázatos is. Nem más ez, mint egyszerű parlamenti matematika. Akkor hát, mi az oka Bugárék gyors döntésének? Amit a párt elnöke a sajtótájékoztatón indokul felhozott, azaz hogy létezésük két éve alatt nem sikerült zöld ágra vergődniük az MKP-val a választópolgár kegyeiért való békés versengést illetően, csak üres duma. A megfontolt politikus ugyanis nem a sértődöttségek, a benne lévő tüskék alapján dönt.
Jóval sokatmondóbb azonban Bugár egy másik mondata, hogy az MKP-val azért is kizárt az együttműködés, mivel az a kisebbségeket érintő gondokat nem idehaza akarja megoldani, hanem külföldön. Ahogyan figyelemre érdemes a korábban tett kinyilatkoztatása is, miszerint azért sincs mit beszélni az MKP-val való együttműködésről, mert az magyar pártként akar a parlamentbe bekerülni. Márpedig ők csak a szlovák partnerekkel való együttműködést tartják a helyes útnak. Ezek a mondatok már a választási kampánynak szólnak. Ugyanaz az alantas módszer köszön vissza belőlük, mint az előző választások idején. Nem szembetámad nyíltan, hanem sunyi módon sugalmaz valamit, ami látszólag még jól is hangzik, csak éppen nem igaz. De a felületes polgár (szlovák és magyar egyaránt) csak annyit olvas ki ebből: milyen jó srácok ezek a mostosok, hiszen kéz a kézben szlovák polgártársainkkal akarják megépíteni számunkra a szebb a jövőt. És akkor itt most álljunk meg egy szóra.
Azt, ugye felesleges bővebben magyarázni, hogy Bugár mai állítása az MKP-val kapcsolatban nem igaz. Nem igaz, mert az MKP parlamenti és parlamenten kívüli pártként is mindig Szlovákián belül, a rendelkezésére álló törvényes keretek között igyekezett megoldani a kisebbségekkel kapcsolatos problémákat. Más kérdés, hogy miután idehaza nem talált fogadókészségre, mert amit mondott, kért vagy állított többnyire süket fülekre talált, gyakorlatilag még vitapartnernek sem fogadták el, főleg az elmúlt másfél évben, teljesen jogszerűen külföldi segítségért folyamodott. Erre valók a nemzetközi kisebbségvédelemmel foglalkozó szervezetek, s ezért születnek a nemzetközi egyezmények, a kisebbségek jogait védő dokumentumok. Európai uniós tagországként pedig magától adódik ez a sikertelen hazai próbálkozások utáni lépés. Ami pedig az együttműködést illeti, az együttműködés pártja alig több mint egy éves kormányzási időszaka alatt bebizonyította, hogy ez az elmélet, amelyre látszólag a párt épül, nem igazán működik. Együttműködés címén ugyanis nagyjából annyit sikerült elérniük, hogy magyar szavazatokkal szlovák képviselőket ültettek a parlamenti padsorokba. Az már csak hab a tortán – s most látszólag ellent mondok saját magamnak – hogy volt eset, amikor a párt listáján bejutott szlovák képviselők inkább kiálltak a kisebbségi jogokért, mint a párt úgymond magyar képviselői, persze csak egy bizonyos határig, és nem tovább. Sőt, nemrégiben még az SaS-os Somogyi Szilárd is azt nyilatkozta, parlamenti feljegyzések bizonyítják, a magyar kérdések vitájában sokkal aktívabb volt a hidas kollégáinál. Mindez persze korántsem annyira Somogyi erénye, mint amennyire az általa említett kollégák „nemtörődömsége”. Ennyit hát az ilyen együttműködésről.
De térjünk vissza Bugárék döntésének okához. Nem tartom valószínűnek, hogy a fenti maszlag lett volna az oka a gyorsan kimondott „nem”-nek. Amikor Bugár hátat fordított az MKP-nak és megalakította a Most-Híd pártot, fokozatosan hátat fordított mindannak, amit addig MKP-sként vallott. Szép lassan napvilágra kerültek a jóhiszemű magyar választópolgár számára megdöbbentő megnyilvánulásai arról, milyennek is tartja valójában a pártját, vagy hogy baj-e szerinte, ha a magyar szülő szlovák iskolába íratja a gyermekét és még sorolhatnám. Lassan a párttal kezdetben még rokonszenvező szlovák újságíró kollégák is egyre többet kezdtek cikkezni arról, mi is a gond valójában a Most-Híddal, már nem volt olyan egyértelműen tiszta a róluk alkotott kép. A kormány bukása viszont gyorsan jött, erre senki sem számított. És a Most-Híd úgy véli, esélye van bejutni a parlamentbe, bár inoghat a léc, de a közvélemény-kutatások alapján egy kicsit nagyobb az esélye, mint a rivális MKP-nak. Úgy gondolják, szerencsés hátszéllel egy utolsó végzetes csapást mérhetnek a magyarok pártjára, s ezzel a jövőre nézve megszerezhetik annak szavazóit. Mert újabb négy évet nem valószínű, hogy túlélne az esetleg ezúttal is parlamenten kívül rekedő MKP. Hát ennek szól szerintem Bugárék „nem”-e. Rajtunk, választópolgárokon múlik, hogy bedőlünk-e megint a hangzatos ígéreteknek, hagyjuk-e, hogy fokozatosan megfosszanak bennünket mindentől, amit őseinktől örököltünk, hogy lemondunk-e érdekképviseletünkről, hogy a vélt előnyök fejében végleg feladjuk-e magyarságunkat, és önszántunkból lépkedünk-e fel dalolva a vágóhídra.
Felvidek.ma, Dunajszky Éva
