A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala munkatársa, Fiala János választ írt a portálunkon megjelent véleményre. Alábbiakban a választ, melyben a „területi autonómia” kérdéskörét magyarázzák, teljes terjedelemben közöljük.
Tavaly októberben bocsátotta vitára a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a „Nemzeti kisebbségek jogállásáról és önkormányzatáról” szóló javaslatát. Mészáros László december 26-i cikkében azt kifogásolja, hogy tervezetünk nem a „területi autonómiára” épül. Mivel nem ő az első, és valószínűleg nem is az utolsó, akinek a téma kapcsán ez a kérdés jut eszébe, úgy gondolom nem haszontalan bővebben foglalkozni felvetésével.
Gondolom nyilvánvaló válaszként sokakban az merült fel, amire a cikkíró is utal, nevezetesen, hogy a területi autonómia „feladása” egyfajta pragmatikus kompromisszum; mivel a jelen politikai körülmények között elérhetetlen(nek gondolják egyesek), ezért a könnyebb megoldást választva lemondtak róla és valami alacsonyabb-rendűvel helyettesítették. Hogy a hivatkozott politikusok esetében ennek mennyi valóságtartalma van, azt nem tisztem megítélni, de ami engem illet, más a helyzet. Én ugyanis tényleg nem gondolom, hogy a „területi autonómia” az a megoldás, amire szükségünk van. Az idézőjel nem véletlenül került a kifejezés köré, ahogy az az alábbiakból remélem kiderül.
A „területi autonómiá”-t démonizálja a szlovák közvélemény, az elszakadással azonosítva. Ennek a téveszmének megvan ugyanakkor a szlovákiai magyar ellenpárja is: sokan egyfajta csodafegyverként tekintenek rá, amely minden problémát megold. Asszimiláció, jogfosztás, alacsony születésszám, többségi önkény, gazdasági ellehetetlenítés, mind eltűnik, amint sikerül az autonómiát kivívnunk. Ezzel nem csak az a probléma, hogy sajnos nem igaz, hanem hogy ennek az ábrándnak a kergetése a konstruktív vita gátjává vált. A „területi autonómia” ugyanis nem egy egyértelmű fogalom, aminek pontosan meghatározott jogi tartalma lenne, nem egy konkrét dolgot jelent. Ahány helyen alkalmazzák, annyiféle megvalósítási formája van. A fontos kérdés pedig az, hogy nálunk, Szlovákiában, mit jelentsen, hogy nézzen ki.
A területi autonómia egy közigazgatási kategória. Önmagában semmit nem mond sem nyelvhasználati szabályokról, sem kultúráról, oktatásról, sem másról. Hogy ezt egy egyszerű példával illusztráljam, képzeljük el, hogy holnaptól sikerülne 14 dél-szlovákiai járásból egy „Magyar Autonóm Területet” kialakítani. Ugye világos, hogy ha ez mellett semmi más nem változna, azzal semmilyen célt nem sikerült volna elérnünk. Ehhez más területi beosztáson kellene nyugodnia, ahol más nyelvhasználati szabályozásnak kellene érvényesülnie, saját jogkörökkel, helyileg választott szervekkel és pénzforrásokkal kellene rendelkeznie, stb. Ezek a részletkérdések az igazán lényeges kérdések, és ezekre semmilyen választ nem kapunk, ha a vita az elrendezés elnevezésében merül ki.
A Kerekasztal javaslata ezekre a kérdésekre szeretne választ adni. Azt próbáltuk számbavenni, milyen jogköröket kellene az államtól a nemzeti közösségekre ruházni, hogy az ő akaratuk tudjon érvényesülni a számukra fontos kérdésekben. Az önkormányzatokról szóló javaslat ennek egy része; külön anyagban foglalkoztunk a nyelvhasználati szabályozással és a kisebbségi kultúrák finanszírozásával, és a továbbiakban kerül sor a kisebbségi oktatási rendszer és gazdasági önrendelkezés kidolgozására. Mindennek központi eleme az önkormányzati szervek háromszintű rendszere, a hozzá tartozó finanszírozással együtt. Nagyon komplex kérdésekről van szó, amelyekre egyáltalán nem egyszerű megoldást találni. Abban szerintem mindenki egyetért, hogy leginkább a fenti területeken érezzük a kisebbségi lét hátrányait, de keveseknek van elképzelése arról, hogy ez pontosan jogilag hogyan nyilvánul meg, és mit kellene változtatni rajta, hogy javuljon a helyzet. Ha sikerül tisztáznunk, hogy egyáltalán mit szeretne a szlovákiai magyarság ezekkel a kérdésekkel kezdeni, utána könnyedén hozzáigazíthatjuk a megfelelő közigazgatási formát. Ha szükség lesz rá. Merthogy ez egyáltalán nem biztos.
Ha megnézzük ugyanis, hogy az általunk készített javaslat miben tér el az „autonomisták” elképzeléseitől, nem sok mindent találunk. Mészáros László szerint például a lakosság etnikai összetétele legyen olyan, mint az elcsatoláskor volt, a szlovák telepesek ne hígíthassák fel sorainkat, és legyen nekik kötelező a magyar nyelv ismerete. Ezeket sajnos a területi autonómia sem tudja biztosítani. Szeretné továbbá, ha a nyelvhasználati jogok minél szélesebbek lennének. Ezzel teljesen egyetértek, viszont ennek semmi köze a területi autonómiához. Jelenleg is területhez kötött a nyelvhasználat. Egy jó nyelvhasználati szabályozás megvalósíthat mindent abból, amit Mészáros László javasol, a mostani közigazgatási keretek között is. A Kerekasztalnak 2010-ben megjelent egy ezzel kapcsolatos javaslata, szívesen várjuk a véleményeket ahhoz is.
A „területi autonómia” lényegi eleme, hogy feltételez egy kisebbségek által lakott autonóm közigazgatási egységet. Kíváncsian várom az „autonomisták” javaslatait, hogy milyen módon kellene megválasztani ennek a területnek a szerveit, milyen jogköreik legyenek, és hogyan lenne finanszírozva. Ha lesz ezek között olyan, ami a Kerekasztal által elképzelt keretek között nem megvalósítható, egy területi autonómián alapuló modellben viszont igen, akkor minden további nélkül módosítjuk az álláspontunkat. De idáig ilyennel még nem találkoztam.
Az „autonomisták”-kal szembeni legnagyobb kifogásom, hogy feltételezik, ha valami „területi autonómia”, ahhoz automatikusan jó nyelvhasználati, kultúra-finanszírozási, oktatási, stb. szabályozás társul. Pedig sajnos nem. Ezeket a kérdéseket máshogy oldják meg Dél-Tirolban, mint mondjuk Katalóniában, és nem tudjuk a megoldásokat egyszerűen átemelni, azokat sajnos szorgos munkával nekünk kell kidolgoznunk. Ez pedig csak úgy megy, ha aprólékosan számbavesszük, mik azok a problémák, amiket orvosolni szeretnénk, és konkrét megoldásokat kínálunk rájuk. Ez a munka nem helyettesíthető egy „területi autonómia” címkével. A végén, ha elvégeztük a feladatot, és a különféle jogterületeken lévő konkrét problémákhoz tartozó konkrét megoldásokhoz a megfelelő közigazgatási keretet is megtaláltuk, mint habot a tortára, címkét is ragaszthatunk rá. Ha az pont a területi autonómia lesz, semmi kifogásom nem lesz ellene. De rövidítések sajnos nincsenek, a megoldást annak tartalmában kell keresnünk, nem a nevében. Nem tudom, mihez kezdenénk a habbal torta nélkül.
Fiala János, Szlovákiai Magyarok Kerekasztala
Felvidék.ma
A témához a Facebook oldalunkon lehet hozzászólni.
{iarelatednews articleid=”31708, 31505″}
