100 évvel ezelőtt süllyedt hullámsírba a Titanic. Ennek apropóján küldte el írását szerkesztőségünknek Dr. Békefy Lajos: A Titanic eltűnt, a titanizmus marad?
A brit hajózás korabeli büszkesége, az akkori világ legnagyobb utasszállító óceánjárója, az elsüllyeszthetetlennek kikiáltott TITANIC száz évvel ezelőtt, 1912. április 14-én, vasárnap késő este jégheggyel ütközött. Április 15-én, hétfőn hajnalban, kettétörve alámerült a fagyos hullámsírba. A 7.5 millió dollárért megalkotott csodahajó fedélzetén 1316 utas, és 891 főnyi legénység tartózkodott. A katasztrófát 705-en élték túl. Feltételezések szerint az utasok között magyarok és székelyek is voltak. Egy biztos: A Titanic segítségére siető hajó, az ugyancsak brit Carpathia hajóorvosa magyar volt. Dr. Lengyel Árpádnak hívták.
„A világ mit sem tanult az óceánjáró tragédiájából” – állítja a katasztrófakutató
A modern világ, a feltörekvő ember, a „csodákat” alkotó értelem jelképévé vált a múlt század elején a Titanic. Meg annak a „modern”, de nem teljesen helytálló, törékeny szemléletnek is görbe tükre a hajó kettétörése és elsüllyedése, amelyik azt gondolja, hogy a technika sebezhetőségét még több és még újabb technikával kell kivédeni. Az „überelés überelésével”? Mintha a technika jegenyéire nem lenne érvényes: Nem nőnek az égig? Martin Voss német katasztrófakutató, egyetemi tanár így fogalmaz: „Ahelyett hogy világszemléletünket tennénk kérdésessé, inkább még jobb hajókat, még tökéletesebb újdonságokat, még drágább riasztóberendezéseket építünk”. Pedig a Titanic tragédiája az első igen megrázó cáfolata volt ennek a szemléletnek. Valóságos és fájdalmas fordulópont lehetett volna a technikai mindenhatóság és technika-bálványozás modern mítoszában – folytatta érdekes érvelését a szociológus.
Ha a felelősségtudat elszunnyad, bármikor, bárhol bekövetkezhet a katasztrófa.
Az angliai Southampton kikötőjéből indult luxushajó és a köréje teremtett alkotás-mítoszok felülmúlhatatlanságáról szóló illúziók a hajó kettétörését követő három órában szó szerint elsüllyedtek. Csak ezt kevesen tudatosították. Minként azt is csak igen kevesen, hogy ez a katasztrófa sem a tökéletesnek hitt technikai megoldások sebezhetőségének a számlájára volt írható kizárólagosan. (Daniel Allen Butler ezt a címet adta könyvének: „Unsinkable – Az elsüllyeszthetetlen”). A katasztrófában az emberi tényező, a felelősség, illetve ennek csökkent volta nagyon nagy szerepet játszott. „Ha tisztában vagyunk azzal, hogy elsüllyedhet a hajó, másképpen viselkedünk, mint amikor azt hisszük, hogy nem süllyedhet el” – állítja Martin Voss. Ha a felelősségtudat elszunnyad, vagy az ember elbizakodottá válik alkotása tökéletességének csalfa hitében, bekövetkezhet a katasztrófa. Gondoljunk csak a Concordia üdülőhajó nemrég bekövetkezett felborulására.
„Most már mindenki önmagáért felelős”
Edward John Smith kapitánynak állítólag ezek voltak az utolsó szavai. A katasztrófa idején 62. évét töltő kapitányt utoljára a szikratávíró fülkében látták, majd nyoma veszett. A „milliomosok kapitánya”, ahogyan a róla írt könyv nevezi őt, biztosan nem így képzelte el „karrierje” csúcsát. Erről is ír G. J. Cooper, akinek „Titanic Captain – The Life of Edward John Smith” (Titanic kapitány – Edward John Smith élete) című könyve 2011-ben jelent meg. Butler korábban említett könyvében felidézi azt a pillanatot, amikor Lady Caldwell készült felszállni volna a csodahajóra meglehetősen sok bőröndjével, és izgatottan ráripakodott a kapitányra: „Mondja, tényleg elsüllyeszthetetlen ez a hajó?”. A válasz ez volt: „Még maga Isten sem tudná elsüllyeszteni a hajót, madám!”.
„Az üdvösséget, a boldogságot nem lehet pusztán a technológiával elérni!”
Dough Phillips, aki a Keresztyén Fiatalok Titanic Társaságának az elnöke, érdekesen fogalmaz: „A naiv tudományos-technikai optimizmus nemzetközi jelképe volt a Titanic…amiben sokan Bábel tornyának modern megtestesülését látták. Mintha Isten az óceánjáró tragédiájával azt üzenné, hogy az üdvösséget, a boldogságot nem lehet pusztán a technológiával elérni!”. Egykoron, a tragédia áldozatainak emlékére tartott istentisztelete n Winchester püspöke így szólt: „A Titanic, a név és a maga a hajó emlékeztetés és figyelmeztetés marad az emberi elbizakodottság, és az önteltség veszélyére!”.
A technikai monstrum-csoda kettétört. A 20 mentőcsónak viszont, ami az óceánjáró fedélzetén volt, megmentette 705 ember, asszony, gyermek életét. Érdemes ezen elgondolkodni! Az emberi alkotás csodája ugyanis nem mentőhajó. Az egyszerű mentőhajók viszont százakat tartottak fenn a hullámokon, amíg jött a másik tengerjáró. Aki ismeri a Bibliát, nem csak Bábel tornyának a történetéről és jelképéről tud, hanem arról a több ezer éves bölcs mondásról is, amit Salamon királynak tulajdonítanak: „A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság” (Példabeszédek 16,18).
A Titanic sorsa, a róla írt könyvek, az idézett katasztrófakutató, meg a bibliai üzenet int: egy percre se feledjük, hogy törékenyek emberi alkotásaink és szavaink is. És ne keverjük össze a dolgokat! Nem a technikában, a technológiában kell hinnünk, hanem Istenben. Az emberi elme és kéz alkotásaival pedig igen felelősen kell bánni, különben az elsüllyeszthetetlennek, a „tökéletesnek” reklámozott, kikiáltott alkotások, a modern technikai bálványok válnak elemésztőinkké, okozhatják kárunkat, esetleg tragédiánkat. Ebben az összefüggésben szabad erre is gondolnunk: a hit kicsiny mentőhajója még ott is „működik”, segít, ahol a Titanic, a Titanicok semmivé válnak, alámerülnek a hullámsírba. Titánok vagy hit? – ez az igazi kérdés. Te melyiket választod? A világ mit sem tanult a Titanic tragédiájából – állítja a mai kutató. A bölcs ember igenis tanulhat belőle. S akkor már nem üres és érzelgős pillanat az emlékezésnek a csendje a 100 éve történt pusztulásra…
Dr. Békefy Lajos
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”33458″}
