Az elmúlt évben visszatekintve a legutóbbi, 2011-es népszámlálás eredményeire, döbbenten kellett megállapítanunk, hogy 2001-hez viszonyítva mintegy 60 ezerrel, 1991-hez képest pedig 110 ezerrel csökkent a felvidéki magyarok száma.
Azóta sok elemzés látott már napvilágot, sokan keresték az okokat, hogyan jutottunk ide. Sokan beleesnek ma is a régi hibába, s a magyarság sorsának mostoha alakulásáért a külső körülményeket vagy az ellenség ármánykodását okolják. Pedig a felvidéki magyarság és az egész magyar nemzet mostani állapotának eredeti okait nem kívül kell keresnünk, sokkal inkább a nemzettesten belül. A magyarság külső ellenségei ugyanis mindig csak azt a kedvező alkalmat használták ki, amelyet a benső ellentétektől meggyengült, a keresztény és magyar eszménytől eltávolodott nemzet saját maga kínált tálcán számukra. Ehhez járult még hozzá a sok jól fizetett janicsár, akik mindent megtettek azért, hogy a lehető legtöbb kárt okozzák a nemzet számára, s árulásukért mielőbb felmarkolhassák a júdáspénzt.
De nem elég a külső és belső ellenségre mutogatni! Ha végigtekintünk a mai magyarországi társadalmon és a felvidéki magyar közösségen, akkor megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy egyre szaporodik azok száma, akik számára a nemzeti és keresztény értékek mit sem mondanak, sőt, gyakran kigúnyolják azokat. Sokan vannak sorainkban is, akik könnyen lemondanak nyelvükről, hagyományaikról, akiknek nem fontos a magyar szó, akiknek mit sem mond a magyar történelem. Számukra mindegy, milyen iskolába járnak a gyerekeik, milyen nyelven írják a nevüket, vagy milyen nyelven hallgathatják a templomban Isten igéjét. Sajnos, ez az önkéntes asszimiláció jellemző sok felvidéki magyarra. Ők önként mondanak le sok, a magyar kultúrához kapcsolódó dologról, saját maguk segédkeznek a magyar hagyományok felszámolásában. Egymás közt még talán magyarul beszélnek, de gyermekeikkel, unokáikkal már csak idegen nyelven értekeznek, sehova sem kötődő, gyökértelen hibridekké nevelik őket. Ezeket a hibrideket pedig könnyű megtéveszteni és irányítani, maguk sem tudják, kicsodák ők és merre tartanak, így csökkent értékű csordaként terelik őket a fogyasztói társadalom vágóhídjára. Akiket ebben a hibrid – azaz vegyes – szellemiségben nevelnek-idomítanak, azok számára előbb-utóbb vörös posztó lesz a magyar kultúra és történelem, s a legbuzgóbban ők tiltakoznak majd, ha a magyarság érdekeinek határozott érvényesítéséről van szó. Azt mondják, írják, sugallják magyar nyelven, de idegen szívvel a média, politikai pártok s akár egyházi vezetők által is: „Nem kell elégedetlenkedni, nem kell tiltakozni, nem kell magyarkodni! Helyette: Együttműködés, párbeszéd kell!” Együttműködésre és párbeszédre valóban szükség van, de nem úgy, hogy lemondunk önmagunkról, értékeinkről, és magunk is hibridekké alakulunk. Ahogy a felvidéki magyarság száma csökken, úgy nő a hibridek serege. Mielőtt még késő lenne, és ezek a hibridek teljesen felfalnának bennünket, vessünk gátat a hibrid szellemiség terjedésének! Az önpusztítás helyett ébredjünk öntudatra, és ébresszük fel a nemzetellenes propaganda által elkábított magyar testvéreinket! Ennek első lépése legyen, hogy a felvidéki magyar szülő magyar iskolába irassa, magyar hittanra járassa gyermekét és az először a magyar kultúra kincseiből táplálkozzon! Ezután természetesen ismerjen meg más nyelveket és kultúrákat is, de először legyen tisztában a saját identitásával, hogy ne váljon maga is sehova sem tartozó hibriddé!
Ma – amikor a magyarság rohamosan pusztul és elkorcsosodik, tőlünk is függ a magyar nemzet megsemmisülése vagy feltámadása, s ezért nagy a felelősségünk Isten színe előtt. Ébresszenek fel bennünket halálos álmunkból Deák Ferenc bölcs szavai: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.“
Dr. Karaffa János
