M. Nagy László felvidéki fotográfus idén február 20-án volt hetven éves. Ebből az alkalomból életművét bemutató kiállítás nyílik Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában.
M. Nagy László 1943-ban született Rárósmulyadon. Levelezői tagozaton érettségizett Pozsonyban (1977), Olomoucban sajtófotói szakképesítést szerzett (1984). 1960–1966-ban Besztercebányán lakatos, 1966–1973-ban Losoncon hegesztő, 1973–1975-ben a nagykürtösi Haladás fotósa, 1975–1987-ben a pozsonyi Nő, 1987–1991-ben a Štart fotóriportere. 1991–1999-ben magánvállalkozó, 1999–2003-ban a Šport fotóriportere. Jelenleg Helembán nyugdíjas. Írt könyvet a kezdő fotósoknak, számos könyvhöz ő készített felvételeket. Sorozatot készített a szlovákiai magyar írókról. Több évtizeden át készített fotográfiákat különböző magazinok, napilapok számára. Pályafutása során több mint harminc kiállítás nyílt fotóiból. Munkásságát több díjjal jutalmazták, így például a Duna Menti Államok Nemzetközi Fotópályázatán 2. díjjal, a kassai Cassovia Foto kiállításon bronzplakettel, de külföldi elismerésben is részesült. M.Nagy László alázattal, szakmai szenvedéllyel és felelősségtudattal alkotta meg minden eddigi képét. Akár Tyereskovát, a világ első női űrhajósát, akár Illyés Gyulát és feleségét, Flóra asszonyt, akár a Gombaszögre vezető országút mentén egy szál nótázónak hegedülő cigányprímást, akár egy megcsonkított óriási fát, akár a világbajnok testépítőt örökíti meg. És – mesterien „kapta el” a labdarúgó mérkőzések egy-egy jelenetét is. Munkái az egyetemes magyar fotóművészetet gazdagítják, bár az életmű szanaszét hever, hiszen rendszerbe állításához és elhelyezéséhez nem kevés pénz szükségeltetne. A rendszerváltás utáni idők – kivéve ritka eseteket – nem kedveznek a hazai magyar értékek őrzésének.
M. Nagy László így vall magáról:
„Megfordultam szinte minden magyarlakta településen. Fotóztam mindent. Embereket, tájat, művészeket, gyárat, iskolát, sportot, divatot. Úgy gondolom, szívvel, lélekkel, könnyedén fotóztam, bár előfordult, hogy meg kellett küzdeni egy-egy jó fotóért. Általában csak oda kellett figyelni, kivárni, és szinte minden jött magától. Legjobb fotóim akkor készültek, amikor sikerült a háttérben maradnom, láthatatlanná válnom…”
{iarelatednews articleid=”36234″,”36614″,”35717″}
