Miközben Kárpát-medence szerte s Felvidéken is – méltó módon emlékeztek meg a magyarok nemzeti történelmünk leggyászosabb emlékezetű s egyben máig ható tragikus következményekkel bíró eseményéről, addig ugyanerre a magyar Országgyűlés falai között nem mindenki volt képes.
A Gyurcsány Ferenc által fémjelzett Demokratikus Koalíció nevezetű párt – amely nem rendelkezik önálló frakcióval az Országgyűlésben, képviselői függetlenként mérgezik a parlament és a magyar közélet levegőjét – Lezsák Sándor országgyűlési alelnök megemlékező beszédekor tüntetőleg elhagyták a termet. Rétvári Bence államtitkár nagyon találóan reagált a jelenetre: „Igazi Bourbonok lettek, semmit nem tanultak a saját hibáikból” – utalva Gyurcsánynak és társainak a „második Trianonként” is emlegetett 2004. évi decemberi népszavazásban betöltött szerepére. És ez lenne az a párt, amely a magyarországi ellenzéki pártok közül a legnagyobb népszerűségnek örvend a felvidéki magyarok körében – legalábbis egy közvélemény-kutatás szerint.
De legyünk igazságosak, nem egyedülálló eset az ilyen kivonulási közjáték a magyar parlamentarizmus történetében. Egy pont ilyenre ugyanis legutóbb a rendszerváltozás hajnalán, egészen pontosan 1990. június negyedikén volt példa. Csak akkor épp a jelenleg kétharmaddal kormányzó Fidesz képviselői vonultak ki a teremből, amikor Szabad György egyperces néma felállással való megemlékezésre szólította fel a képviselőket. Változnak az idők…
Olyannyira változnak, hogy manapság szó sincs néma megemlékezésről, ahogy az egy tragikus évfordulón illő és tisztességes, hanem ehelyett ünnepel a magyar. 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napjaként tartandó számon június negyedike, s amint a hírfolyamból is kiderül, ünnepségek egész során vehet részt (már négy napja), akinek van hozzá gusztusa. Ján Slota és magyargyűlölő társai még legmerészebb és legmámorosabb álmukban sem gondolhatták, hogy egyszer együtt fog ünnepelni Trianon napján szlovák és magyar…
A jókedvhez pedig nem árt némi talpalávaló, e célból állították elő az Összetartozás dalát. Amely – és itt most szó sincs a művészi értékek mérlegeléséről – felér egy kegyeletsértéssel. És akkor még finoman fogalmaztam.
Nem úgy Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő, aki június 4-i parlamenti felszólalásában az egyszerre sok mindenről, de általában semmiről (és főleg nem a nemzeti összetartozásról) szóló hanganyagot, annak szövegét „idiótának, primitívnek és debilnek” nevezte. „Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol”, vagy „kezeink egymáshoz értek, talpaink egymásra léptek” – idézett a jobbikos képviselő a dal szövegéből, megerősítve, hogy az erős szavak nem feltétlenül alaptalanok… Szávay elmondása szerint tucatjával érkeztek hozzájuk a felháborodott hangú tiltakozó levelek azért, mert a kormánypárti képviselők „ünnepet csináltak június negyedikéből”. Miközben Trianon a mai napig velünk él.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke – aki az ülést vezette – méltó beszédet mondott, megemlékezve a trianoni tragédiáról, amely „a magyarságnak a nemzeti gyász napja, míg az egykori európai döntéshozó politikusoknak csak egy történelmi tény, amelyről el lehet felejtkezni, amelynek következményeit úgy kell elfogadni, ahogy évtizedek során kialakult”. Lezsák szerint nem mondhatunk le arról, hogy „a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát.”
Csóti György fideszes képviselő a trianoni diktátum következményeire emlékeztetett felszólalásában, vagyis arra, hogy Magyarország egy csapásra önmagával lett határos, miután idegen fennhatóság alá került területének kétharmada és lakosságának egyharmada. A képviselő tényleges és teljes körű autonómia szükségességét is hangoztatta, mint az egyik lehetséges gyógyírt a Trianon okozta sebekre. Hasonlóképpen nyilatkozott Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára is.
Áder János köztársasági elnök a gyásznapon felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül a budai Sándor-palotában. Az államfő hivatalának helyet adó palotában körbevezette a 38 határon túli magyar fiatalt, akik aztán együtt ebédeltek az elnökkel. Áder János arra emlékeztetett, hogy a mai fiatalokban feldolgozatlan emlékként él Trianon. „Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott igen találóan Magyarország első embere.
Miközben a fővárosi Magyarság Házában Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint külhoni és anyaországi diákok részvételével „ünnepséget” tartottak, addig a Nemzeti Jogvédő Alapítvány szervezésében a „Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében” címmel konferenciát tartottak a trianoni diktátum 93. évfordulója alkalmából. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, az alapítvány kuratóriumának ügyvivője azt hangsúlyozta, hogy a trianoni diktátumot semmilyen körülmények között nem fogadhatjuk el, sem érzelmileg, sem politikailag, sem jogilag, mert az egy nemzetgyilkossági kísérlet volt. A képviselő szerint a cél nem lehet kevesebb, mint az önrendelkezés kivívása minden magyar számára.
Figyelemre méltóak Morvai Krisztina európai parlamenti képviselőnek a konferencián elmondott szavai, amelyek a józan középutat jelentik az önsorsrontó búskomor orrlógatás és a barackfa alatt vigadás között. Szerinte ugyanis ideje lenne annak, hogy végre ne lehajtott fejjel beszéljünk Trianonról, ehelyett fel kellene emelni fejünket és követelnünk kell jogainkat.
Ehhez azonban – és ezt már én teszem hozzá – előbb rendet kellene tenni a fejekben és a lelkekben, tisztázva azt, hogy mikor van helye ünneplésnek s mikor van a csendes emlékezés ideje…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39987,39988,39919,39914″}
