Szeptember első heteiben még mindnyájan gyakran emlegettük nyári élményeinket, de a hónap végén ismét kirándulási lázban égtünk. Ugyanis a tanév végi erdei iskola a himlőjárvány miatt elmaradt, helyette most szeptember 27. és október 2. között valósult meg. Úticélunk a Nyugati-Tátra egyik legszebb völgye, a Zsári-völgy (Žiarska dolina) volt. Zsár (Žiar) községtől egy km-re, az erdő kellős közepén, a Strojár szállóban vertünk tanyát.
Odafelé menet nem tudtuk kihagyni a pribylinai skanzent, amely Liptó népi építészetét mutatja be. A falumúzeumban megtudtuk, hogy amikor 1969 és ‘75 között építették a liptovská marai víztározót, elárasztottak 12 falut. Előtte azonban átmenekítették a legszebb épületek pontos másolatát, például a párisházai kastélyt és a liptószentmáriai gótikus Szent Mária templomot. Barangolásunk közben megcsodáltuk a kézművesmesterségek műhelyeit, majd beültünk az egyosztályos iskola padjaiba is.
A hat napot végigkirándultuk. Hála az égieknek, mindvégig ragyogó napsütésben volt részünk.
Szombaton felfedezőútra indultunk a környező erdőbe. Rengeteg gombát találtunk: őzlábgombát, szarvasgombát, tinórut, de a veszélyes fajtákból volt a legtöbb. Egyikünk sem látott még ennyi légyölő galócát, mint az idén. Majd elsétáltunk a völgyben megbúvó Zsár faluba. Útközben marhacsordát láttunk, és sokan vidáman fotóztunk a jámboran legelésző egyedekkel.
Másnap korán útnak indultunk, mert egész napos, igényes túrát terveztünk be. Korán felkerekedtünk és elmeneteltünk az 1325 m magasban lévő zsári menedékházhoz, ahol már csípős volt hegyi levegő és mindenkinek jól esett a menedékházban elfogyasztott forró tea. Itt megtekintettük még Liptói-Havasok áldozatainak emlékhelyét, ahol felfedeztük egy tanárnőnk férjének az emléktábláját is, akit a villám csapott agyon. A társaság kitartóbb tagjaival megmásztunk a Sarafiov-vízeséshez vezető meredek ösvényt is. Útközben borókabogyót és áfonyát szedtünk. A csúcsról a kilátás pazar volt, az őszi erdő ezer színben pompázott.
Hétfőn délig kisétáltunk a közeli domboldalra, ahol kedvünkre sütkérezhettünk a verőfényes napsütésben, miközben természetismereti játékokat játszottunk. Jártuk az erdőt, mezőt, füleltük a madárhangokat (amiből bizony már alig volt), figyeltük a természet mozgását, és szaglásztuk a rét illatait.
Délután jött a várva-várt Ki mit tud, ami mindig az egyik legkedveltebb programpontja kirándulásainknak. Minden osztályból érdekes és színvonalas produkciókat láttunk.
Vacsora után már alig vártuk az elemlámpás kincskeresést. Szerencsére senki nem tért nyugovóra kincs nélkül, mindenki talált egy csomó édességet.
Az utolsó előtti napon hideg reggelre ébredtünk, még a fű is deres volt. Legnagyobb örömünkre később kisütött a nap, és már indultunk is a közeli pásztortanyára. Láttunk ott juhokat, lovakat, de még egy gyönyörű bernáthegyit is. A játszótéren mindenki kitombolhatta magát, majd liptói túrót és mindenféle finom sajtokat vásároltunk. Délután izgatottan vártuk a sportversenyeket. Volt célbadobás, kötélhúzás, zsákban futás, teniszlabda egyensúlyozás és még sok izgalmas verseny. Az este a tábor kiértékelésével és csomagolással telt.
Másnap az indulásig ismét a réten ütöttük agyon az időt.
Remekül sikerült ez a kirándulás is, a városi gyerekek átélhették a természet adta szabadságot, a hancúrozást, élvezhették a csendet, a jó levegőt. Tele élményekkel, jóleső fáradsággal indulhattunk haza. Talán könnyebben zökkenhetünk vissza a dolgos hétköznapokba.
Tóth Mónika
