Rácz Jolán marcelházi református lelkipásztor a családsegítés hitéleti megközelítését hozta közelebb a hallgatósághoz a Szövetség a Közös Célokért társulás és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett rozsnyói családsegítő konferencián.
Elöljáróban engedjék meg, hogy átadjam Egyházunk püspökének üdvözletét és jókívánságát. Egyben Rozsnyó városához méltó, hogy megemlítsem: 1928-ban a Református Egyház itt szemelte ki a fürdő objektumát megvételre, hogy ott árvaházat alapítson. Végül is Beretkén valósult meg az árvaház és működött a két világháború között. Létesült még árvaháza egyházunknak Munkácson és Nagyszőlősön. Továbbá szülőfalumban, Marcelházán szintén 1928-ban, ami később Kiskoszmályra költözött.
A család kondíciója
A család kondíciójának vizsgálatakor megállapítható, hogy felgyorsult világunk pusztító hajszoltságának velejárója, terméke a család intézményének válsága. A családok zsugorodnak, a zsugorodó élettér nemcsak idegesítő és ideiglenes, hanem gyakran változó is, akárcsak a munka és lakóhely. Mindez magával hozza az érzelmi kimerültséget, elsivárosodást, nincs helye tartós, mély érzelmi kötődésnek, talán önvédelemből sem. Szó esik a családnak, mint intézménynek elavultságáról, sőt vannak, akik egyenesen a család halálát emlegetik. A család intézményének megingása a társadalom, a nemzet stabilitását is veszélyezteti. A család lényegének alappillérei, mint az egymás szeretetben való szolgálata, a nehézségekkel és kihívásokkal való közös, eredményes megküzdés, az óvó biztonság és nagyvonalú megbocsátás, olyannyira kimozdultak helyükből, hogy strukturális veszélyeztetettségben éli életét a 21. század családja. Nemzedékünkben kialakult egyfajta válságtudat, a gazdasági válság csak egy részterülete a globális válságnak.
Ha az okokat keressük, el kell mondani, hogy nem egy szerkezet romlott meg a nagy gépezetben, nem a család eredeti küldetése hibásodott meg, hanem a család válsága szignalizáció, jelzi azt a mély erkölcsi devalválódást, azt a lelki fedezetnélküliséget, ami sajnálatos velejárója a hitélettől való elidegenedésnek. Ennek egyik fő okozója a keresztyénség hiteltelensége és elerőtlenedése. Következménye kivétel nélkül minden generációt érint, nemcsak a gyermekeket – fiatalokat, hanem a közép és időskorúakat egyaránt. A család állapotának megértéséhez az ember valós helyzetének ismerete szükséges.
Napjaink spirituális állapota
Napjaink korszellemének értékrendjére jellemző a racionális, tudatos funkciók túlhangsúlyozása az irracionális, tudattalan, morális, etikai funkciókkal szemben. (Süle, F 1990) Ezekhez társul a teljesítményorientáltságú aktivitáskultúra, a személytelen értékek túlhangsúlyozása és az egoisztikus, hedonisztikus szellemiség. Ilyen szellemiségben milyen pozíció jut a hagyományos családmodellt szorgalmazó törekvésnek? Bizonyára olyan, amilyet kiharcol magának.
Civilizációnk csodálatos technikai eredményei közepette napjaink embere lelki válságban él.
Korunkat spirituális zavarodottság jellemzi. Hisz és tagad a ma embere, szeretetéhségében megsebzett, elkeseredésében kiábrándult és közömbös. Identitástudatában is ambivalens: határtalan lehetőségeiben korlátok nélkül él, miközben mesterségesen előállt szükségletek manipulált rabságában vergődik. Vágyai területén is diszkrepancia mutatkozik, vágyódik az önfeláldozó, felelősségteljes családi élet után, közben önistenítő önmegvalósítás tartja fogva. Nincs sem nyugalma, sem békessége, szülőföldjén is idegen, szülőházában is jövevény.
Az életmód és információ dömping az emberi pszichikumot és idegrendszert fokozott mértékben terheli meg. Növekedik a neurózisok, különféle pszicho- és szociopátiák száma. A XXI. század emberét félelmek szorongatják, érzi egzisztenciális veszélyeztetettségét. Gondjaira a tudománynál is és a vallásnál is keresi az átmeneti enyhülést. Jó, ha e két kompetencia a rászoruló érdekében támogatja egymás munkáját.
Amikor családsegítésről beszélünk az egyházban, lelki családápolásra, családgyógyításra kell gondolnunk. Hogyan segítheti az egyház ma gyógyuláshoz a családokat? Röviden: állhatatos, helyes tanítással, amiből a megbocsátást emelem ki, példamutatással. Legfőképpen pedig annak az erőforrásnak a megismertetésével, ami a keresztyén hit által Krisztusban található. A családintézmény megingott oszlopait cövekekkel, embercövekekkel lehet megerősíteni. Ilyen cövek a családlánc is. De ilyen megtámogató cövek a tiszta tanítás, és minden hiteles élet. Sok hiteles keresztyén életcövek olyan hatalmas, ingó oszlopot is meg tud támogatni, mint a család intézménye. Mire alapozom ezt az állítást? Isten ígéreteire.
A hitélet specialitásai (Hitéleti kitekintő)
A hitéletnek van megfogható, rögzíthető és megfoghatatlan, misztikus összetevője. A keresztyén vallás lényegét tekintve tudományosan nem vizsgálható, mert isteni eredete miatt erre az embernek nincs lehetősége. Megnyilvánulását tekintve azonban igen. A vallás tanításában választ kínál az emberi élet leglényegesebb kérdéseire, mint az élet értelme, halál, öröm, szenvedés. Belehelyezi az embert tőle független, végtelen, szabályos és logikus akarati rendszerbe, kitágítva ezzel a megértés lehetőségeit, megnyitja a hit dimenzióját, ebben fejlődési, növekedési vonalat kínálva. A hitélet önmagát kijelentés alapján, felsőbb, szerető hatalomra nézve határozza meg. Értelmezi az élet halál határait, a szükség, szenvedés, igazságosság, becsület, helytállás kérdéseit. A jelent a múltból kiindulva a jövőre nézve értékeli. Tehát eligazítja az embert a személyes életében, közösségi kapcsolataiban, kevés-sok, egészség, betegség viszonyában, mulandóság, örökkévalóság távlatában. Meghatározza a célt, az ideálist, az ettől eltérőt bűnnek nevezi, amitől szabadulni lehet és kell.
A keresztyén antropológia lényege
A bölcs megfontolás adottságát az első emberpár egyszerre bírta a szabad akarat, a megismerés lehetősége, kockázata és a kalandvágy adottságaival. Hogy a bölcs megfontolás háttérbe került az emocionális késztetés mellett, az nyilván kiderült az ősbűn tragédiájában. A bűn a Bibliában felelőtlen engedetlenség, ez pedig az ember szívéből és megfontolásából származik. Eszerint az ősbűn bölcs megfontolást és körültekintést nélkülöző messzemenő felelőtlenség. „Az ember állapotát nem lehet sorsszerűen értelmezni, mintha ez döntésünkön kívül lenne.” A testi-lelki jólét állapottal nem jól gazdálkodott az ember, ez tény.
A teológiai antropológia az istenképűségből kiindulva, mivel Isten konstans, bepillantást ad az ember korábbi, eredeti állapotába, a vétek nélküli, deformitás, fertőzöttség előtti állapotokba. De ez a bepillantás ugyancsak homályban hagyja a kérdést, kicsoda is az ember, a zsoltáros szavait idézve: „micsoda a halandó, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.”( Zsolt 8,6) A kérdést, kicsoda az ember, csak Isten felségére és mindenhatóságára mutatva tehetjük fel. Ez a felvillanásnyi ismeret egyszer majd teljességre jut ok, okozati összefüggéseiben is: „most tükör által, homályosan látunk,” de elővetíti az ígéretes jövőt, „akkor pedig színről színre”. „Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten” (1Kor 13,12). Ez a homály a jelenre vonatkozik és minden bizonnyal azért marad meg, mert az ember számára elviselhetetlen lenne annak a testi – lelki jólét állapotnak az ismerete, amit hiányolni kénytelen, de még elviselhetetlenebb lenne számára annak a megvonásnak a mértéke és hátrányának, akadályoztatottságának teljes ismerete, amit megélni kénytelen. Ebben a szomorú állapotában az embernek lehetősége van szabad akaratából választani vagy elutasítani a Jót.
A vallási szükséglet
A keresztyén antropológia úgy tekint az emberre, mint kompenzációra szoruló lényre, aki a jó belátás és kényszerítő körülmények kapcsán észhez térhet, megtérhet, de ettől függetlenül egész földi élete során eligazításra, vezetésre, tanácsra szorul. Ezt a vezetőt, segítőt a keresztyén hit Jézus Krisztusban, a Megváltóban kapja meg, a Szentlélek hathatós közreműködésével. Az egyéni és közösségi élet területén a hitéletre úgy kell tekintenünk, mint az ember ősi, egyetemes transzperszonális szükségletére. Ezért hiánylény az ember mindaddig, amíg ezt a transzperszonális szükségletét földi élete során tudatosan és végérvényesen ki nem elégíti. Ami az egyénről elhangzik, az a családra is érvényes. A család mindaddig kényszerű érdekkötődés csupán, nyűg és teher, amíg nem találja meg eredeti rendeltetését a fizikai, pszichikai és spirituális életközösségben. A család mindaddig hiányt szenved, amíg ezt az egyetemes transzperszonális szükségletét ki nem elégíti. Ez a családsegítés hitéleti szempontja. A szeretetközösség.
A keresztyén vallás létjogosultságát évezredek bizonyították. A Krisztusban elközelített mennyek országa valóságában minden család számára felkínálta az eljövendőkre kitekintő, a jelenben értelmes minőségi földi élet megélésének lehetőségét.
Minőségi családi élet lehetősége
Minőségi családi élet lehetősége független a testi- lelki hiánytól, sőt azok közepette és azoknak köszönhetően formálódik minőségivé, a kívánatos eljövendő perspektívájában. Hozok erre egy közismert bibliai példát, Mózes születéstörténetét: Idegen földön, Egyiptomban született, amikor nemzete rabszolgasorsban élt. E sanyarú sorsában szaporodott és erősődött. A fáraó parancsára faji alapon történő gyilkosságok lebonyolítására (eugenika) a bábáknak minden izraeli újszülött fiúgyermeket meg kellett ölniük. Praenatális, perinatális és postnatális (szülés előtt, alatt, után) veszélyeztetettségben jött a világra. A bábák engedetlensége miatt újabb gyilkos parancs kelt életre, nemi alapú diszkrimináció, minden újszülött héber fiút a Nílusba kellett dobni, csak a lányok maradhattak életben. Anyja „rejtegette” majd esélyt fundált ki az életbemaradására. A többi a hatalmas Isten dolga. Ettől vált minőségivé a családi életük. Az élet szeretete kockázatvállalással jár, még a hívő ember számára is. A nehézségekben győzni, a kihívásoknak nekifeszülni és megküzdeni velük keresztyéni kötelesség.
Ez a minőségivé formálódás Isten teremtett rendje szerint családi közösségben történik, mert nem jó az embernek egyedül, tanács, kontroll, segítség nélkül. A közösség alapsejtje a család. A családok lelki kondíciója a hitéleti kondíciók tükre. Ha baj van a családokkal, akkor a hitélettel van súlyos baj. Ez a tény a keresztyén felekezeteket bűnbánatra és megtérésre kell, hogy ösztönözze. Itt van annak a helye, hogy megvalljuk, elégtelen Egyházunk hitéleti kondíciója és elégtelen a családsegítésben, családápolásban és családgyógyításban felmutatható eredménye. Pedig itt a történelmi helyzet sőt, kényszerhelyzet van. A megmaradásunk függ az okok felderítéséből, a tények elfogadásától, a feladat felismeréstől és elvégzésétől.
Nagy lehetősége ma az egyháznak, hogy a fizikai anyaméhből származó nemzedéknek hiánypótlóan, lelki anyaméhévé, erkölcsi anyaméhévé váljon. Hogy hordozza, óvja, táplálja a lelki koraszülött nemzedékeket. A családok jó hitéleti kondíciója része a közjónak és része a jövőnek. Annak, hogy csodás Kárpát-medencénk ne váljon lelki Szaharává, ahol kiég a jövő!
„Szép vagy, kies vagy Baranya, te gazdag dús vidék,
s te vagy a magyar Szahara, hol a jövő kiég. ” (Bódás János)
Ne engedjük kiégni a jövőt. Összefogásunknak akkor lesz értelme, ha a családok is úgy látják, hogy értük fáradozunk. Célunk nem a megmaradás, hanem sokkal több, a testi – lelki növekedés, a gyarapodás. Istentől kérek ehhez kedves Mindannyiuknak sok kegyelmet és erőt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Rácz Jolán, Felvidék.ma
Elhangzott Rozsnyón 2013. november 8-án.
Az előadó-szerző a Szlovákiai Református Egyház Diakóniai Központ megbízott igazgatója.
Az előadás a Magyar Interaktív Televízióban ITT>>> tekinthető meg.
{iarelatednews articleid=”42543″}
