A Ferenc név története nem érthető meg a francia nemzet története nélkül – olvasom Ladó János Feri bácsi elsétál vígan a vásárra… című írásában. Első olvasásra semmit nem értek az egészből, de a nagy történelmi zsúfoltságból lassan formát ölt nevemnek végzete, a számomra intő, figyelmeztető jele: miként áldhat s verhet még a sors keze.
Az én végzetem Julius Caesarral kezdődött, aki Krisztus előtt 50 körül meghódította a mai Franciaország területét. Rá 400 évvel, a népvándorlások idején a területet három germán törzs: a gótok, a burgundok és a frankok szállták meg. S ami Pannóniával megtörtént Árpád honfoglalása idején, miszerint a Kárpát-medencében évezredek óta ott élő, sumér eredetű pannon ősnépet Árpád katonanépe legyőzte, s az egész ősnépességnek és ősnyelvének a magyar (megyeri, magyari) nevet adta, így történt a mai Franciaország területén is: a germán terjeszkedés nem tudta e földről a latin nyelvet kiszorítani, így végül a kelták, a rómaiak és a germánok egy új, latinos nyelvű néppé olvadtak össze. S mint Árpádék esetében, a katonailag legerősebb frankok adták a nevet a mai Franciaországnak. Így lett eme ország francia neve France, német neve pedig Frankreich.
„A magyarban a francia népnév régebben franc volt – írja Ladó János. – Ezt őrzi a régi franc betegség, vagyis a vérbaj. Miért lett a német Franzból a magyarban Ferenc? Azért, mert már létezett a franc szó. Ez pedig taszítólag hatott arra, hogy ez a szó a franc betegség, a vérbaj mellé még egy jelentést felvegyen. Ezért váltódott át a hangrend, s így született meg a Ferenc.”
A rám leselkedő első ómen tehát a vérbaj körüli bonyodalmakból származik.
A másik ómen még ennél is sikamlósabb, vagy legalábbis kényesebb. Ugyanis a Ferenc név nem a francia, hanem az olasz nyelvből származik. A história a 12. századba nyúlik vissza, amikor is egy Pietro di Bernardone nevű olasz posztókereskedő Assisiből üzleti útra indult Franciaország felé. Bernardone „francia származású feleségének meghagyta, hogy amikor végre megszületik a gyermek, küldjön hírt Franciaországba. A hír meg is érkezett. Az apa örömében hazasietett. Kisfiát meglátva eszébe jutott, hogy a felesége francia, és őt az örömhír francia földön érte, ezért a kisfiú Francescónak, frankocskának becézte”.
Az eredetileg Giovanninak (Jánosnak) keresztelt fiúcska megőrizte becenevét. Ő lett a későbbi Assisi Szent Ferenc. Így szentté avatása és népszerűsége becenevét új keresztnévvé tette az egész világon, nevet adva sok-sok náció sok-sok újszülöttjének, Françios-nak, Francinak, Franknak, Franciscónak, Franeknek, Franjónak, Franknak, Franciscusnak – na meg hát Ferencnek.
A nevem második ómenje kissé aggasztó. Ugyanis Assisi Szent Ferenc után újabb szent Ferencek támadtak a történelemben: Borgiai Szent Ferenc, Paolai Szent Ferenc, Rigiszi Szent Ferenc, Szalézi Szent Ferenc, Xavéri Szent Ferenc.
Istenem, mi lészen végzetem?! A ferencesek elsősorban két kezük munkájából élnek, de én még ezt sem mondhatom el, tollforgató lévén csak a fél, jobb kezemet használom. Igaz, mint Assisi Szent Ferencet, a „szent szegénység trubadúrja” cím – úgy-ahogy – engem is megilletne. Talán még az „egyszerűség programja” is, meg a meghitt kapcsolat a természettel. Megtörtént már az is, hogy beszélgettem a madarakkal, „prédikáltam” nekik. De mikor fogok – Szent Ferenchez hasonlóan – megszelídíteni egy vad farkast?
Nehéz eset. Tűznehéz eset.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49759,49707,49568,49412,49398,49102″}