A dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban a Családi Könyvklub szervezésében november 18-án tartották meg Szomolai Tibor legújabb könyvének, a Fáklyavivőnek a bemutatóját.
Győry Attila, a Családi Könyvklub vezetője röviden bemutatta az írót és műveit. A Fáklyavivő a szerző trilógiájának második része. A bemutatott kötet egy nagyregény hitről, lelkierőről, elszántságról és az önvizsgálatról. „Valahol Gömörországban vagyunk – ahol Kende Zsombor – a Felvidéki Saga-ban megismert felvidéki magyar férfi megpróbálkozik a látszólag lehetetlennel. Fel akarja támasztani a tétlenségből és a közönyből a városka egyházi és nemzeti közösségét. Felismeri, hogy eltávolodva Istentől és elszakadva a gyökerektől a közösségre biztos sorvadás vár. Katolikus Hitegyletet alapít. Fáklyavivő címmel újságot indít. Híres és fontos előadókat hív meg, különálló magyar plébánia létrehozásán ügyködik… Kálváriája során rádöbben: mintha sem a megújulástól húzódozó egyháznak, sem a felvidéki magyarságnak nem lenne szüksége azokra, akik az igazság egyszerűségét vallják a hazugság bonyolultsága és erkölcstelensége helyett. Sorsunk jobbítására, egyenrangúságunk kiküzdésére jelenleg nem látok megoldást, de ezután jobban figyelem az Úr által adott jeleket, mint eddig. Isten majd nekem is megmutatja a helyes utat, és a felvidéki magyarságnak is. Ez biztos!” – olvasható a Családi Könyvklub ajánlójában.
Szomolai előző művének, a Felvidéki Saganak a sikere végigszántott Pozsonytól Királyhelmecen át, Kolozsvárig minden területen. A Fáklyavivő ennek a könyvnek az előzménye. Mint Szomolai elmondta, négy-öt évvel ezelőttig nem írt könyvet, a bemutatón arról is mesélt, hogy mi vitte rá az írásra. A szerző soha nem tartotta magát vallásosnak, többek között a két pofon miatt sem, amit fiatalon egy paptól kapott.
Később a felesége vezette be a vallásosságba, és ekkor értette meg igazán, hogy milyen fontos számára a hit. Az idő tájt Rimaszombatban nem volt magyar plébános, ezért a feleségével eldöntötték, hogy keresnek. Az első kudarcok után nem adta fel, vállalkozói habitusa, háttere miatt sem, így megalapították a Rimaszombati Katolikus Kört. Ebben a polgári társulásban olyan segítői akadtak, akiket szintén érdekelt a helyi magyarság és az egyház sorsa.
Minden hónap első szerdáján előadásokat tartottak, amelyekre olyan előadókat hívtak, akik számára fontos az egyház. Az előadók közt szerepelt például Eperjes Károly színművész, valamint Papp Lajos szívsebész is. A társulás célja volt, hogy mindent kifogástalanul és nyíltan csináljanak, hadd ragadjon a jó példa, a lehető legmagasabb színvonalon. Az anyagi dolgokat is teljesen kihagyták munkájukból, féltek, hogy a haszon megrontja tevékenységüket, szerencsés erkölcsi helyzetüket.
Rövid idővel a társulás megalapítása után saját újságot adtak ki Fáklyavivő címmel. Egy barátjának vitte el az újság több számát is, melyet a papírboltban összefűzetett. A fűzés nem nyerte el tetszését, ezért azt levágta, és a már meglévő lyukak helyére piros szalagot fűzött.
A szerző mindig nagyon szerette az egyszerű mondatokat, kijelentéseket. Kozma atya, a Máltai szeretetszolgálat vezetője mondta, hogy az imádság tettek nélkül nem ér sokat. Édesapjától pedig gyakran hallotta: „ha egyszer megcsinálsz valamit, akkor az legyen megcsinálva” –utalva a minőségi munkára. Ezért döntött később úgy, hogy a piros szalag a védjegye lesz, és minden könyvén szerepel majd. Hrapka Tibor borítótervező a borító készítésekor már számolt ezzel a dísszel. Szomolai és Győry is hangsúlyozták Hrapka munkájának magas minőségi színvonalát, akit szakmájában az egyik legjobbnak tartanak.
Szomolaiéknak később sikerült elérni, hogy magyar plébánost kapjanak. Ez tovább szította a feszültséget a szlovák és a magyar hívők között, ráadásul a plébános a viszálytól való félelmében elkerülte a Katolikus kör összejöveteleit. Szomolai ekkor azt javasolta, hogy kérjenek egy szlovák plébánost is. A Katolikus kör többi tagja ezt nem támogatta, így Szomolai kilépett. Azóta ismét szlovák plébános van Rimaszombatban. A mű azért született meg, hogy „végre tanuljunk valamiből, mert el fogunk veszni.”
A Fáklyavivő kiadására nem kapott állami támogatást, így a könyv a fiók mélyére került, ám a Felvidéki Saga esetében már kockáztatott, és magánkiadásban jelentette meg a művet. Jelenleg pedig a trilógia harmadik része, a Cigányúton készül, amely a cigányproblémára keresi a megoldást. Arra a kérdésre, hogy nehéz-e Felvidéken magyarnak lenni, nem tud maradéktalan választ adni. Ha nagyanyáink, dédanyáink életét nézzük, akkor mindannyiunk élete nagyon is könnyű. Könnyebb, mint Szomolai nagyanyjának, aki fiatalon kétszer is megözvegyült, átélte a két világháborút, és deportálták Csehországba. A reszlovakizációs folyamatban a saját szlovákságát elismerő papírt mégsem volt képes aláírni. Vajon ma, amikor évente tízezrekkel kevesebb magyar van a Felvidéken, hányan cselekednénk hasonlóan?
Szabó Mária, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”49859,46488,45768,42444″}