Köztudott, hogy a Mikszáth-szülők halála után az író kapcsolata szülőfalujával kicsit elhalványult, bár lélekben mindig együtt volt a szklabonyaiakkal; haláláig büszke volt Bodokra, ahogyan írásaiban is emlegetni szokta bölcsőhelyét. A szklabonyai porta 1873 utáni sorsáról Praznovszky Mihály kutató, irodalomtörténész is írt a Nógrádi Mikszáth-lexikonban. Innen idézzük alábbi sorait: „Szülei halála után a ház és a birtok sorsa is mostohán alakult. 1873. szeptember 26-án Mikszáth beadványában a királyi járásbíróságra az alábbiakat írta:»…anyám halála alkalmával
távollétemben a halottas házból több czikkek, ruhaneműk elraboltattak, miknek nagyobb része Gazdik Antal és neje Veres Johanna szklabonyai lakosoknál található, részint pedig általok távollétemben és tudtom nélkül Gömör Györgyné, Kusnyjár Andrásné, Burgundi Jánosné, Kohn Lenke szklabonyai lakosoknak elosztogatott. (…) Szklabonyai kis birtokunkat még szegény elhalt apám adta ki haszonbérbe, de oly szerencsétlenül, hogy az évenkénti 800 ft. bérből csak elvétve és pörrel kapunk néha valamit.«”
Mikszáthnak tehát — amint Praznovszky Mihály megállapítja — nem sok öröme tellett a házban és a birtokban. Ám — mint olvassuk — „egy örömteli meglepetést még szerzett neki szülőfaluja. Amikor megtudta, hogy Szklabonya a nevét venné fel, így írt:»..,semmi sem okozna nekem olyan örömet, mint éppen az, hogy a hely, ahol szüleim porladnak, az ő fiuk nevét viseli időtlen időkig…«”
Elmaradtak lassan a temetőlátogatások is. Az egyikről, amelyre nem sokkal a szülők halála után került sor, így emlékezett vissza az író felesége, Mauks Ilona: „Meghatva álltunk meg a kripta ajtaja előtt, melynek friss hantolásán alig fakadott még a fű… A Marika vörösmárványkő-keresztjét szeretettel ölelik át a borostyán indái, a sorompón belül az egyik szögletben egy elkésett fehér rózsa bújik levelei közé, mintha félne, hogy gonosz orv gyermekkezek letépik… Még mindig nyomai látszanak a szerető ápoló kéznek, mely már maga is hideg és élettelen…”
Nos erről a temetőről az itt nyugvó halottak, a Mikszáth-féle szklabonyai tabló kapcsán sok mindent elmondhatnánk még. Például azt, hogy e hely 1873-ban, a nagy koleravész idején igencsak megtelt. Azt tudjuk, hogy az író édesanyját is ez a vész vitte el. De vajon mi is történt ekkor valójában, hányan s ki mindenki került még ide a röpke néhány hét alatt?
A tragikus kór — a római katolikus egyház anyakönyve szerint — először június 24-én ütötte fel a fejét Szklabonyán.
Két ember esett áldozatául ugyanezen a napon. Az utolsó halottat augusztus 29-én temették, ámbár előtte már augusztus 5-től nem volt a faluban halott.
Szklabonyán általában 2-3 ember halt meg naponta. Július 16-20-ika közt tetőzött a kór; 19-én például kilencen haltak meg, köztük Mikszáth édesanyja is. Az ugyanazon a napon el¬hunytak közül másokat is eltemettek még aznap: a 6 éves Sztrelnik Antalt s a 10 éves Sztrelnik Józsefet például. Ugyancsak 19-én halt meg a 64 éves Sztrelnik József, az 50 éves Kovács Rozália, a 38 éves Lajko Mihály, az 50 éves Klincsok György, valamint Klincsok József és Hroza Borbála, aki 70 éves volt.
Az elhunytak közül természetesen sokakat ismerhetett még Mikszáth. S több olyan névvel is találkozhatunk, amelyek műveiben is fel-felbukkannak, például a Kazy, a Sramko, a Veszelka, a Sztrelnik, a Paholik, a Kuschnjár stb.
Az 1873-as kolerának 61 áldozata volt Szklabonyán, tehát meg¬közelítőleg annyi, mint negyven évvel azelőtt. Megtelt hát halottal és fájdalommal a községi temető. A helybeliek még ma is megdöbbenve mutogatják a temető ama részét, ahová a „kolerásik”, azaz a kolerások vannak eltemetve. Csak összehasonlításban 38, illetve 22 ember halt meg ugyanekkor.
Az elhunytak neve egyben a falu névanyagának is jó keresztmetszetét adja. Az alábbi vezetéknevekkel találkozhatunk az anyakönyv lapjain: Benko, Barják, Csernák, Dudás, Galgóczy, Gyurek, Gyurica, Hugyec, Hroza, Kalmár, Kazy, Klincsok, Kuschnjár, Kovács, Lauko, Lajko, Magáth, Nagy, Paholik, Ragacs, Rimay, Sramko, Sztrelnik, Szuchánsky, Tóth, Veszelka, Zatykó, Zsabka. Amint látjuk, a zömmel szlovák eredetű név közt néhány magyar is előfordul. Igen sokszor felbukkan a Sztrelnik és a Szuchánsky, valamint a Kazy és a Kovács. Valószínű, hogy ebben az időben ezek voltak a leggyakoribb családnevek Szklabonyán.
Ha a halottak nevét összevetjük az 1831-es kolera áldozatainak névanyagával, megállapíthatjuk, hogy a Benko, Gyurek, Kazy, Kovács, Lajko, Lauko, Nagy, Paholik, Rimay, Sramko és Szuchánsky nevek már ekkor is 
előfordultak, tehát ezek lehetnek Szklabonya legrégebbi családnevei. Az előbbi kolera halottáldozatai közt olyan nevűeket is találhatunk még, mint a Berecz, Csesznek, Králik, Ma¬gyar, Nemecz, Olach, Purgi, Szabó, Varga és Zingora.
1873-ban a kolera leginkább a legfiatalabbak és a középkorosztálybeliek közt pusztított. Az egy és tíz év köztiek, valamint a harminc-negyvenévesek közül egyaránt tizenketten haltak meg. Az elhunytakat néhány esetben még aznap eltemették, legtöbbjüket azonban csak másnap. Az evangélikusoknál több temetést végzett a helybéli kántortanító is.
Egyes szklabonyai elhunytakat Mikszáth név szerint is emlegetett feleségének, amikor e temetőben jártak. Elsősorban novellahőseinek sírhelyeit mutatta meg Mauks Ilonának, aki így idézi Mikszáth szavait:
„-Ott a szomorúfűz alatt pihen az egyik Péri-leány, a szőke, színes szentképecske van a fejfájára ragasztva, tőle jobbra a pogány Filcsik sírja van, vad székfű, kakukkfű nyílik rajta, mintha a híres virágos bundája lenne föléje terítve. Méhek zümmögnek egész nyáron Vér Klára, a szép molnárné fejéhez ültetett rózsabokrokon, hej, mikor még nyalka legények rajzottak körülötte a most már düledező malomban… Itt van Galandáné is, a ván boszorkány sírja, be van horpadva, egy elkésett kígyó oson be az egyik repedésen, nyilván azt szemelte ki téli szállására”.
Magam is többször bejártam a Mikszáth-házzal szemben lévő temetőt, melyben áll még egy XIX. század végi központi kereszt, de van már új temetőkeresztje is. 2007-ben megtekintettem az itt nyugvó esperes-plébános, Laczkó Lajos sírját is. Ö az 1910-es nagy ünnepségeken emlékezett meg Mikszáthról, akit személyesen is ismerhetett. A kovácsolt vasráccsal körülvett családi sírbolt szürke márványból emelt sírjelén ezt olvashatjuk: „Itt/ nyugosznak az Úrban/ Laczkó József/ élt 77 évet/ megh. 1901. ápr. 22./ és neje/ Wincze Mária/ élt 81 évet/ megh. 1908. dec.13./ Áldás poraikra!/ Főtisztelendő/ Laczkó Lajos/ esperes-plébános úr/ szül. 1855. aug. 13./ megh. 1818. máj. 18.” Magyar nyelvű szöveg olvasható egy Gazdik-sír dedikációján is. A vaskorpuszos, szürke műkőből emelt sírjelre ezt vésték fel: „Gazdik/ Antal/ szül. 1852. jan. 18./ megh. 1886. okt. 31./ és fia/ Árpád/ szül. 1885. febr. 17./ megh. 1888.okt. 15.” Talán ő még Mikszáthtal is barátkozhatott, s őz az a Gazdík Antal, akit fent idézett írásában is emlegetett.
Utoljára ez év áprilisában jártam az itteni temetőben. Mariska és a Mikszáth-szülők síremlékén kívül lefotóztam több régi sírkövet is, köztük a Csányi Pálét, aki egy évben született az íróval, s 1922-ben hunyt el. Mellette nyugszik felesége, Szterlnik Erzsébet. Érdekes, hogy a dedikáció szövege szlovák nyelvű, de a neveket magyarul írták. Áll még az előbb említett, 1886-ban meghalt Gazdík Antal sírköve is, de a fehér vaskorpusz már hiányzik róla. Az 1870-ben született Gabriel Strelník (+1928) is láthatta még Mikszáthot. Ö evangélikus lehetett, mert sírkövén ott a kehely-ábrázolás. Valóban gyakori név volt itt a Strelník, mert 1943-ban is temettek egy ilyen nevűt. Pavol Strelníkről van szó, akinek sírjelén ott a fényképe is, felette pedig egy vaskorpuszos feszület látható. S vannak még a temetőben régi Suchánszky- és Kazy-sírok is.
Csáky Károly, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”54766,54708,53711,53599,53212,53167,53004,52907″}
