Tavaly év végén a szlovák kormány úgy döntött, hogy 177 iraki keresztényt menekít ki Irakból, abból a térségből, ahol a daes haramiái garázdálkodnak, és szigorú biztonsági ellenőrzések után, elhozza őket Szlovákiába, ahol Nyitra-környéki falvakban telepíti le őket.
Hangsúlyozni szeretném, hogy keresztényekről van szó, akik a világnak arról a vidékéről származnak, ahol a kereszténység megszületett, és ahol a kereszténységnek ma is súlya van – éppen azért, mert egy jórészt ellenséges világban próbálnak meg kereszténynek megmaradni.
Úgy gondolom, felesleges is ezt tovább magyaráznom olvasóimnak, akik Szlovákiában próbálnak meg magyarnak megmaradni. Mondom ezt annak ellenére is, hogy a mi viszonyaink azért összehasonlíthatatlanul könnyebbek, mint az övék.
Hogy mást ne említsek, kulturálisan ők közelebb állnak hozzánk, mint muszlim szomszédjaikhoz. És így esetükben az az érv se állja meg a helyét, ami a muszlim menekültek esetében még úgy-ahogy elfogadható. Azért nem fogadjuk be őket, mert kulturálisan annyira különböznek tőlünk.
Az ember azonban azt hinné, hogy a szolidaritás keresztény és keresztény között még működik.
De nem!
A Nyitra-környéki falvak keresztény lakossága azonnal tiltakozni kezdett, amint tudomására jutott, ahogy tudomására jutott, hogy a kormány iraki keresztényeket tervez köztük letelepíteni.
A kormánynak pedig szemmel láthatóan kezd egyre kínosabbá válni az ügy. Ezért aztán, jobb híján a homonnai táborba zárta be szerencsétleneket, aminek legszívesebben elveszítené a kulcsát, hogy megfeledkezzen az egész ügyről.
Történik mindez Szlovákiában, az Úr 2016. esztendejében, a kereszténység nagyobb dicsőségére.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
