Köztudott, hogy Bartók Bélát a mai Szlovákia területéhez szoros szálak kötötték. Megannyi kapcsolat fűzte ide, hisz édesanyja, Voit Paula pozsonyi származású, maga pedig egy ideig az itteni Királyi Katolikus Gimnázium diákja volt.
Később is többször megfordult a városban, ahol néhány koncertet is adott. Rimaszombati volt a zeneszerző második felesége, Pásztory Ditta, tehát ide szintén kötődött Bartók. Fellépett Felvidék olyan városaiban is, mint Kassa, Eperjes, Losonc vagy Komárom. Népzenekutatóként pedig az ország más tájain is megfordult, köztük magyar és szlovák vidékeken, kisvárosokban és apró településeken egyaránt. A nagy zenei géniusz szlovákiai kapcsolatait újabban Csehi Ágota dolgozta fel kellő alapossággal és szakmai körültekintéssel. /1/
A népdalgyűjtő Bartók a „honti igricek“ közt
Kósa László Rozmaringkoszorú című felvidéki gyűjteményében olvassuk az alábbi sorokat: „Köztudomású, milyen nagy jelentőségűek Bartók Béla szlovák népdalgyűjtései. Az már kevésbé ismert, hogy Bartók magyar népdalgyűjtő útjai is érintették a mai Szlovákia területét, jóllehet nagyobb jelentőségű gyűjtései más vidékekhez kapcsolódtak.“ /2/
Magyar jellegű gyűjtései tájainkon főleg a dudazene kutatásával hozhatók összefüggésbe. Hisz „a kárpát-medencei dudazene fontosságára Bartók Béla hívta fel a figyelmet, mivel a dudások muzsikájában felfedezte az improvizációs technikát, amit ő az egyik legfontosabbnak tartott a népzene kutatásában“. /3/ G. Szabó Zoltán hangsúlyozza, hogy „A gyűjtött dallamok mennyiségével is minőségével is Bartók Béla vezeti a rangsort. Különösen értékesek az ipolysági, nagymegyeri magyar, a Bihar és Hunyad megyei román felvételei.“/4/
Ipolyság Főtere a XX. század elején. Képeslap a szerző gyűjteményéből
Ipolysági gyűjtőútjának természetesen megvolt a korabeli sajtóvisszhangja, akárcsak a szakmai tájékoztatása, illetve zeneszerzői eredménye is. Arról, hogy Bartók 1910-ben az akkori Hont megye székhelyén végzett igen gazdag gyűjtést, a szélesebb publikum, az irodalmat is kedvelő közönség Móra Ferenc A honti igricek című elbeszéléséből értesülhetett. Az elbeszélést 1976-ban a pozsonyi Irodalmi Szemle Ipoly menti tájszáma újraközölte /5/, s innen szereztem tudomást a nem mindennapi gyűjtőútról jómagam is. Később alaposabban szemügyre vettem a Móra-novellán kívüli írásokat, s a Honismeretben publikáltam Halász Péter jóvoltából egy hosszabb dolgozatot. /6/
Móra arról ír többek közt jelzett művében, hogy miután Győrffy István, a Budapestről érkezett etnográfus a megyeházán beszámolt jövetelének céljáról, az alispán, Marek Károly a megyéből ötven kanászt hozatott Ipolyságra. Győrffy erről értesülvén még időben segítséget kért Pestről, s jött is gyorsan a másik „garabonciás“, azaz Bartók Béla. Ő aztán kellemesen meglepődött a megyeszékhelyen, s bizony „megborzadt a boldogságtól, ahogy a szűrös igricek hadát meglátta“. Ahogy Móra említi, az összesereglett pásztorok közül az alispán először Guga Péter százdi kanászt bírta szóra, s aztán már a többiek is hajlandóak voltak versenyezni. A nagyszabásúvá kerekedett „kanászkoncert“ mulatozással ért véget, s hajnalban a kapatos Guga Péter felgyújtotta az ipolysági magyar királyi postát, mert azt hitte, a trafiknál van, s nem akarják neki kinyitni az ajtót.
A dudások (Fotó: Néprajzi Múzeum Fotótára)
Dr. Győrffy István etnográfus, a Magyar Nemzeti Múzeum Munkatársa egyébként már november tizenharmadikát megelőzően is járt a megyében; ő gyűjtötte ugyanis az Ipolyságon rendezett nagyszabású kiállítás néprajzi anyagát. Erről részletesebben is beszámoltam már egy-egy dolgozatomban. /7/ A szeptember 24-e és október 2-a közti gyűjtései során vásárolta meg például az ipolykeszi kanász teljes felszerelését, s ekkor határozta el, hogy Bartókot lehozatja ide, hogy a tülköst „lefonografálja“.
Az ipolykeszi fiú egy mai képeslapon
Ám szeretett volna erre az alkalomra több kanászt is összehozni. Ekkor kereste fel Szokolyi Alajos megyei levéltárost (1871-1932), a „minden szépért és jóért lelkesedő“ nemesembert, aki megszervezte a kanászversenyt. Tehát ő volt a híres rendezvény szervezője, nem pedig a Móra emlegette Marek Károly. Szokolyit a Magyar Életrajzi Lexikon elsősorban sportemberként tartja számon, aki az 1896-os athéni olimpián 100 méteres síkfutásban harmadik helyezést ért el. A megye főleváltárosa azonban bőkezű mecénás is volt.
Többek közt az országos hírű ipolysági kanászhangversenyt is ő támogatta, ő tűzte ki s fedezte a győztesek nem elhanyagolható díjait. /8/ Ennek kapcsán írták a Nógrádi és Honti Híradó című lapban az alábbi sorokat: „Szokolyi Alajos bernecei nagybirtokos november 13-án 3 órára Ipolyságon, a vásártéren kanász- és juhászhangversenyt rendez, mely duda, pásztorkürt és tilinkó fúvására van hirdetve“. /9/ Szokolyi nevét a verseny után maga Bartók is megörökítette egyik munkájában, méltányolva a levéltáros nagyvonalúságát és segítőkészségét: „Ipolyságon b. Szokolyi Alajos, megyei levéltáros tette lehetővé a gyűjtést nagy áldozatkészséggel“. /10/ Csak megjegyezzük még, hogy az első díj összege 10 korona, a másodiké 5, a harmadiké pedig 3 volt. Mindazon versenyzők pedig, akik nem nyertek, 11 korona ellátási költséget kaptak.
Szokolyi Alajos a gyűjtés szponzora
A híres verseny kapcsán maga Györffy is közölt írást, többek közt az akkor megjelent Honti Lapokban is. Kanász hangverseny című összefoglalójában megjegyezte többek közt, hogy „Bár a hontmegyei magyar pásztorság is feltartózhatatlanul halad a hanyatlás útján, de az ország többi részéhez viszonyítva sok ősi sajátosságot megőrzött, különösen a kanászság. Itt még a pásztor faragó művészet most is él s az ősi pásztorhangszerek közül a tülök, furulya és duda még forgalomban vannak“. A verseny hangulatát s a csodálatos látványt pedig így örökítette meg a szakember: „Akit vasárnap délben útja az ipolysági piacra vitt, olyasféle látványban volt része, aminőt eddig még nem látott s ezután még kevésbé fog látni: a megye magyar kanászságának a java felvonult, hogy tülkölési és dudálási művészetét bemutassa.“ /11/
A tülkösök
Bartókék korán indulhattak el Pestről vonatukkal Vácon és Drégelypalánkon át Ipolyságra, hisz a „cifraszűrös baltás kanászokat“ már délelőtt látták a helybeliek a városka utcáin. Hogy Bartókék s a kanászok pontosan hányan lehettek, nem tudjuk. Népzenekutatónk a már említett munkájában csak annyit ír egy helyütt zárójelben, hogy vele volt „Györffy István a néprajzi osztály egyik küldöttje“ is. A Nógrádi és Honti Híradó ugyancsak idézett cikkében pedig az áll, hogy „ versenyen a néprajzi múzeum küldöttje és egy tárogató művész is részt vesz“. Györffy viszont így írt a Vasárnapi Ujságban: „E hó 13-án, vasárnap utazott le Bartók Béla a múzeum küldötteivel Ipolyságra“. /12/
A dudásokról is csak azt tudjuk, hogy ötvenen – amint azt Móra írta – biztosan nem voltak. Maga Bartók körülbelül 15 versenyzőről tett említést a már többször idézett dolgozatában: „… hívásra össze is jött vagy 10 tülkös és 5 dudás – egynémelyikük egyszemélyben mind a kettő“. A vármegyeház udvarán készült négy (?) felvételen jól láthatók a verseny résztvevői, s Györffy szerint ezeken a felvételeken a „jelen volt szereplők jó részét bemutatták“. Ebbe azonban nem számíthatták bele azokat a pásztorembereket, akik nem versenyeztek. Hisz a Honti Lapokban közölt Györffy-cikkből is értesülhetünk arról, hogy ilyenek is lehettek a megyeszékhelyen. Többek közt az ipolysági kanászok, akik közül „senki sem mert a versenyzők közé állni“.
A képeknél maradva hadd mondjuk el itt, hogy a Györffy készítette ipolysági felvételek közül az első publikációk óta is sor került néhányszor azok újraközlésére. A tülkösökről készült fénykép illusztrációs fotóként megjelent például a Bartók Béla és a „honti igricek“ című dolgozatomban /13/, akárcsak a legjobb tülkösről, Semetke Mihályról, illetve a nyertes dudásról, Csuvara Mihályról készült felvétel is. A tülkösök képén hét szereplőt láthatunk, közülük öten cifraszűrt viselnek. Ugyanezt a képet, illetve Semetke Mihály fotóját láthatjuk a Honti barangolások című kiadványban is. /14/ Zalabai Zsigmond 1984-ben Csuvara Mihály képét közölte /15/, aki hajdan falujabeli pásztorember lehetett, s Györffy felvételén díszes szűrben, fején kalappal, szájában pipával, kezében fokossal látható. Rajta van mindkét hangszere, a kanásztülök és a duda is. Ő bizonyára mindkét műfajban megmérettette tehetségét, s dudálásával lett az első. A Magyar Múzeumok 2006/1-es számában három Györffy-felvétel található. Az egyiken a már említett héttagú tülköscsoportot láthatjuk, a másikon pedig hat dudás állt a fényképész elé teljes díszben. /16/ Ugyancsak itt közlik az ipolykeszi kanászról készült Györffy-fotót „Ipolysági kanász, 1910“ aláírással.
Szerintem a képaláírás így nem pontos, de ez nem sokat változtat a lényegen. A kanász a képen szembe néz a fotóssal: hosszúszárú csizmában, fehér vászongatyában és szűrben áll, hangszerével és teljes kanászfelszerelésével. A kép talán nem is Ipolyságon készült, hisz a versenyzők közt sem látjuk a vászongatyás fiút, s Györffy a kanászgyerekkel egyébként már a versenyt megelőzően Keszin találkozott, ott vette meg a Néprajzi Múzeum számára a „teljes kosztümöt“. Róla a Néprajzi Múzeum is kiadott egy képeslapot, s jómagam is közöltem a képe másik változatát egyik könyvemben. /17/ Ezen oldalról láthatjuk a pásztorgyereket. Megjegyzem még, hogy a kanász öltözetét az ipolysági kiállításon is bemutatták, amiről szintén készült felvétel, s amit mi is közöltünk már. /18/ Egyesek szerint a kiállítás megnyitójára magát a kanászgyermeket állították be öltözetében.
A legjobb dudás a Világhálón
A kanászok ipolysági felvonulása – számuktól függetlenül is – pompás látvány lehetett, s abban Mórának is igaza volt, hogy maga Bartók lepődött meg a legkellemesebben. Nem csoda, hogy az alábbi sorokat írta többször idézett beszámolójában: „Micsoda látvány: amint összes kanászkészségeikkel felszerelve vonulnak fel: cifra szűr a vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivarrt kanászostor! Aligha fogunk még valaha 5 dudást látni, és Ipolyság piactere sem fog egyhamar olyan dudálást hallani, amilyet ezek ekkor rendeztek.“
Györffy Honti Lapokbeli cikkéből tudjuk, hogy a nyertesek közt voltak még a baráti kanászok, a palásti kondásbojtár; a dudások közül pedig a kemenceieket, a berneceieket, a mereieket és az egegieket említi még néprajzkutatónk. A „nyilvános“ verseny után a piactérről a kanászokat újra a megyeház udvarára terelték, ahol Bartók felvette a tülök dallamokat s a dudán eljátszott nótákat.
A legjobb tülkös a Világhálón
A gyűjtés eredményességéről, a felkutatott anyag értékeiről maga Bartók írta a következőket: „Csakis az ő fáradozásának (Szokolyi Alajosénak – Cs. K. megj.) köszönhető, hogy e rövid délután alatt a nagymegyerinél sokkal értékesebb zsákmányra tettünk szert“. Kutatásainak eredményét népzenekutatónk nemsokára „kottás mellékletekkel alátámasztott tudományos tanulmányban“ is közölte /19/, s ez volt Magyarországon az első ilyen munka, amely az Ethnographiában jelent meg. /20/ Ugyanitt tette közzé a kanásztülökről írt tanulmányát több kottamelléklet kíséretében. Nem kis büszkeség számunkra, hogy dolgozatát így kezdi a szerző: „Hontmegye egyik tisztviselője áldozatkészségével lehetővé tette, hogy az Ipolyság környékéről való magyar kanásztülök jeleket tanulmányozhassam és összegyűjthessem“. /21/
S talán még nagyobb öröm a szakemberek számra G. Szabó Zoltán jó híre, melyben ez áll: „A gyűjtések eredményeiben még napjainkban is gyönyörködhetünk, mivel a gyűjteményekben a tárgyak, valamint az ipolysági találkozó tíz tülkösétől és öt dudásától származó zeneanyag mellett a későbbi dudás gyűjtések anyaga hiánytalanul digitális formában CD-lemezen hozzáférhető.“ /22/
Folytatjuk…
Jegyzetek, irodalom:
1 Csehi Ágota: Bartók Béla és a Felvidék. Komárom-Tatabánya, 1994.; Uő: Bartók szlovákiai kapcsolatai. Internetes változat. http://www.parlando.hu/Csehi.htm.
2 Kósa László: Rozmaringkoszorú. Bratislava, 1979. 25.p.
3 G. Szabó Zoltán: Bartók dudásai. In:Magyar Múzeumok, 2006/1. 16-19., 17.p.
4 G. Szabó Z., 2006. 18.p.
5 Móra Ferenc: A honti igricek. In: Irodalmi Szemle, 1976/8. 714-717.p.
6 Csáky Károly: Bartók Béla és a „honti igricek“. In: Honismeret, 1981/3. 26-29.p. 3 fotóval.
7 Csáky Károly: Adalékok Györffy István Ipoly menti kapcsolataihoz. In: Uő: Szülőföldi vallomások. Bratislava,1989. Jegyzetekkel. 84-90.p.; Néprajzi gyűjtések és a néprajzi muzeológia kezdetei Hont megyében. In: Gömörország, 2003/1. 40-46.p. 3 fotóval.
8 Szokolyi Alajosról lásd részletesebben: Csáky Károly: Jeles elődeink. Dunaszerdahely, 2002. 137-139.p. 2 fotóval.
9 Nógrádi Lapok és Honti Híradó, 1910. november 9. (V. évfolyam, 45. szám).
10 Bartók Béla: A hangszeres zene folklórja Magyarországon. In: Zeneközlöny, 1911/5., 7., 10. szám (IX. évfolyam).
11 Györffy István: A hétről. Kanász hangverseny. In: Honti Lapok, 1910. november 19. (XVI. évfolyam, 47. szám.
12 Györffy tudósítását lásd a Vasárnapi Ujság, 1910. december 11-iki számában.
13 Csáky K., 1981. 27., 29.p.
14 Csáky Károly: Honti barangolások. Bratislava, 1985. Képmelléklet.
15 Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok. Bratislava, 1984. Képmelléklet.
16 Magyar Múzeumok, 2006/1. 16., 18.p.
17 Csáky Károly: Hagyományőrző és változó települések. Komárom, 2004. 60.p.
18 Lásd például: Csáky K., 2003. 43.p.
19 G. Szabó Z., 2006. 18.p.
20 Bartók Béla: A magyar nép hangszerei II. A duda. Ethnoghrafia 23. (1912), 110-114.p.
21 Bartók Béla: A magyar nép hangszeres zenéje I. A kanásztülök. Ethnographia 22. (1911), 305-310.p.
22 G. Szabó Z., 2006. 19.p.
