„(…) Tehát ma este 18 órától Ausztria ellen nemcsak a pincemélységből kínkeservesen felfelé kapaszkodó magyar futball vizsgázik. Hanem mi is. Vajon képesek vagyunk-e még a foci idehaza kihaltnak vélt nyelvét beszélni? Megértjük-e, hogy az a tizenegy címeres ember ott a pályán valójában mi magunk vagyunk, és éppen ezért a róluk való beszéd valójában rólunk, egymáshoz való viszonyunkról is szól? Vagy, ahogy egy neves ultra, Hamvas Béla olyan szépen megfogalmazta A láthatatlan történetben:
„Tizenegy férfi szövetséget köt és szemben áll másik tizenegy férfival. A feladat az, hogy a labdát az ellenfél kapujába rúgja. Ez a futball. Minden együtt van, ami a férfikollektívumot jellemzi: a szabály, a fogadalom, az egyenruha, az ellenfél. S a játék olyan fontos, hogy ötvenezer ember nézi lélegzet-visszafojtva.”
Ma este, amikor a francia sípmester jelére elindul a meccs, nem csak ötvenezer ember fojtja vissza a lélegzetét. És ez jó.”
Ablonczy Bálint: A ma esti osztrák–magyar valódi tétje (Forrás: valasz.hu)
