Az idei Tokaji Írótábor az 1956-os forradalommal és szabadságharccal foglalkozott. A rendezvényről már beszámoltunk, most rövid pillantást vetünk a Lengyelországban és Csehszlovákiában akkor zajlott eseményekre.
Kiss Gy. Csaba egyetemi docens 1956 igazi értelmét az önvizsgálódásban látja. Ez nemzeti identitásunk szegletköve. A továbbiakban a csehszlovák, szlovák és lengyel írószövetségek kongresszusaival foglalkozott, melyek hasonló szerepet töltöttek be, mint a magyar társszervezet.
Az írószövetségek a diktatúra „természetes” termékei. Volt ilyen náci és szovjet szervezet is. A két országban ez 1933-34-ben az irodalmi élet államosítását jelentette.
A Magyar Írók Szövetségét a Szovjetunióból visszatért Gergely Sándor író alapította, de a koalíciós időkben a Petőfi Társaság is létezett. 1957 elején az írószövetséget feloszlatták, mert kiállt a forradalom mellett.
Közép-Európában a kultúra és az irodalom helyettesítette az ellenzéki politikát. 1949-ben Lengyelországban és Csehszlovákiában is a diktatúra létrehozta új típusú szervezetét, mely monopolhelyzetbe került. Kiadót, házat, állami költségvetést kapott. Az írók alkotóházban dolgozhattak, lakást biztosítottak számukra és megjelentetési lehetőséget. Ők lettek az élet mérnökei. Az új ember megteremtése vált feladatukká. Propagandamunkájukkal legitimálták a hatalmat. Ez természetesen párt- és állami ellenőrzéssel járt. A kitűnő írókat a reménytelenség, a hiúság, a pénz rávette a kollaborációra. Czeslaw Milosz Nobel-díjas költő Rabul ejtett értelem (1953) című esszéjében figyelemmel kísérte a sztálinista korszak íróinak sorsát, döntéseit, munkásságát.
1953 és 1983 között a lengyel írók szervezete (ZLP) ellenzéki magatartást tanúsított. Az 1981-es hadiállapot bevezetése után számolták föl.
Adam Wazyk lengyel költő október 23-án érkezett Budapestre. A Bem-szobornál szavalta el Költemény felnőttek számára című versét, melyet azonban a hangosítás hiányában alig hallott valaki. Ez az alkotás volt a lengyel olvadás első fontos irodalmi szövege. Akkor Pesten tartózkodott Dobrica Ćosić szerb író is, a belgrádi Borba tudósítója, részben újságírói megbízatással. Mihai Beniuc román költő, az írószövetség főtitkára szintén a történelmi napokban járt Budapesten. (Minden jel szerint vonalas tudósításokat küldött.) Wiktor Woroszylski lengyel tudósító Magyarországi Napló című munkája a forradalom hiteles lengyel visszhangja. A lengyel sajtó egyszer sem írta le azt a szót, hogy ellenforradalom.
Ami Csehszlovákiát illeti, ott merőben másképpen alakult a helyzet, habár a kezdet hasonló volt. Már a második csehszlovák írókongresszuson, 1956 áprilisában ellentét alakult ki a hatalom és az írók között. A kritikus írókkal „elbeszélgettek”. A hatalom mindent megtett az ellenzék leszereléséért, ellehetetlenítéséért. Egyes írók a passzív ellenállást választották. Mégis csaknem ötven cseh és szlovák író támogatta a szovjet beavatkozást Magyarországon.
Az 1963 júniusában megtartott csehszlovák írókongresszus vállalta a korábbi kritikus hangot. Így sikerült kiharcolni némi szabadságot és a társadalmi akarat érvényesülhetett. Meggyengült az elnyomás, de „ellenséges” gondolatokat még nem lehetett hangoztatni.
Pavel Tigrid emigráns antikommunista cseh író, publicista és politikus a magyar forradalom hatására fogott a Svědectví (Tanúságtétel) című lap kiadásába még 1956-ban. Ez lett a cseh emigráció legjelentősebb lapja. Tigrid csak 1968-ban tudatosította, hogy mit jelentett a magyar forradalom!
Pomogáts Béla irodalomtörténész elmondta, 1956 októberében Jiří Pelikán, mint a Nemzetközi Diákszövetség főtitkára Budapesten járt. Ő próbálta meggyőzni, hogy szó sincs ellenforradalomról és fasizmusról. Akkor még nyilván nem nagy sikerrel. Pelikán ugyanis 1961-ben egy nyugatnémet diákvezér elrablását segítette elő a hírhedt csehszlovák titkosszolgálat által, majd a Csehszlovák Televízió főigazgatója lett a Prágai Tavasz idején. Miután emigrált, mesélte el a régi történetet a Rinascita című olasz kommunista lapnak azzal, hogy egy budapesti diák 1956-ban világosította föl a magyar forradalom valódi jellegéről.
Zsille Gábor József Attila-díjas költő és műfordító az 1956-os magyar forradalom lengyel recepciójáról tartott előadást. Ez hálás téma – mondotta -, mert a lengyel nép reagált a legnagyobb érzékenységgel erre az eseményre. A Lengyel tollal a magyar októberről című antológia 47 szerzőt vonultatott föl.
Ez a történet arról szól, mennyire halljuk meg a segítségre szoruló ember segélykiáltását. A lengyel szolidaritás fizikai és szellemi síkon egyaránt megnyilvánult. Például a spontán véradó akciókban. Amit viszont ezzel kapcsolatosan elmondott, az vérfagyasztó és minősíthetetlen. Régen tudtuk, a lengyel vérszállítmány egy része repülőgépeken érkezett Budapestre, viszont másik részét vonaton küldték. Ennek a küldeménynek a sorsáról Feliks Netz (1939-2015) író, költő, publicista azt mondta, a vonaton szállított vért az egyik csehszlovák határállomás vécéjébe öntötték. Ez égbekiáltó barbárság!
