Ha az ember felnőtt fejjel visszagondol a gyermekkorára, maga előtt látja a faluképet, az utcát, a teret, a rétet, ahol játszott, bújócskázott, libákat őrzött. Ez a visszaemlékezés, mint kitűnik, a régmúltba visz.
A mai gyerekek már nem annyira az utcára, térre, rétre, fákra, tóra fognak emlékezni, inkább a szülői házra, a panellakásra(?), a gyerekszobára és az iskolai élményekre.
A lakhelyre, óvodára, iskolára, ahol minden együtt van, s amelyről remélhetőleg kialakul egy maradandó gyermekkori emlék, mely elkísér a sírig.
Sajnos folyamatosan rettegünk, hogy felvidéki viszonylatban hol zárnak be megint magyar kisiskolát. Mert ahol megszűnik a kisiskola, ott már nincs csemete, kulturális rendezvény, nincsenek faluszerető emberek. Mint tudjuk, elsősorban a szülők adják fel a helyi kisiskola megtartására irányuló igyekezetet, azon kívül, hogy mostanság igen kevés gyermek születik.
Valahol, valakinek az a rögeszméje, hogy az összevont, kislétszámú iskola nem adja meg azt a lehetőséget, hogy a gyermek sokoldalúan fejlődhessen, s eséllyel indulhasson a nagybetűs életbe. Túl sokat akarnak a szülők már a 6-7 éves gyerektől is: idegen nyelveket, edzést, tánc- és zenetanulást, csak azt felejtik el, hogy a gyermeknek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott felnőtté váljon, nyugodt, élményekkel teli (gyermekcsínyekkel és feledhetetlen játékokkal gazdagított) gyermekkorra van szüksége. S mindehhez egy falusi kisiskola is megfelelő körülményeket kínál.
Így van ez a nánai kisiskolában is. Innen 1960-ban mindent elvittek, az önkormányzatot, kisiskolát – csak az óvoda maradt meg, hol ide, hol oda költözve. Akkor még 25-30 fős osztályok voltak itt, összevonva, de olyan tanítókkal, akik a gyerekeket mindenbe bekapcsolták. Rég volt, talán igaz sem volt, tartja a mondás. S mi ezekből a kisiskolákból széledtünk szét a nagyvilágba, különböző képesítéssel.
Az iskolák központosítása után a kisebb településeken kiürültek az épületek, de a legközelebbi párkányi iskola létszáma úgy megnövekedett (a környékbeli falvakból is ide jártak a gyerekek, és a város lakossága is gyarapodott), hogy az ország legnagyobb iskolájává duzzadt diáklétszám tekintetében. S helyhiány miatt a sok diákból kénytelenek voltak a környéken bezárt iskolák öreg falai közé is költöztetni a diákokat, tanítókat. Buszokkal szállították a falvakba a gyerekeket a 70-80-as években. Majd pedig végképp becsukták több faluban, de Nánán is az iskola kapuit.
1990-ben újra önállósult a község és a következő évben ismét kinyíltak az iskola kapui. Nem volt egyszerű meggyőzni a (főleg) falusi származású szülőket, hogy egy kisiskolában is lehet színvonalas tanítás. Volt itt is vészjelzés, volt amikor tizenkét diákra csökkent a létszám négy évfolyamban. S a járásban becsukták a bényi kisiskolát (32 diákkal), lebontották még az épületet is, de más faluban is (Ebeden) gondoskodtak róla, hogy írmagja se maradjon a hajdani kisiskolának. S a járásban alig maradt talán 2-3 kisiskola, ahol kitartottak a szülők, az önkormányzat, és a tanítók is minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy jó hírnevét keltsék az iskolának.
Így van ez Nánán is. Ma már Párkányból is hoznak kisdiákot az összevont, kellemes udvarral, játszótérrel, és minden egyéb felszereléssel ellátott kisiskolába. A jelenleg 24 kisdiákkal működő iskolával kapcsolatban a polgármesternek nem kis gondot okoz az elhelyezés, hiszen pár éve az óvoda épületébe költözött a kisiskola is. Megoldjuk, mondja a polgármester, Molnár Dezső. A szülők elégedettek, a pedagógusok pedig mindent megtesznek az iskola jó hírnevének öregbítése és az alapismeretek átadása érdekében.
A község ebben az évben ünnepli fennállásának 860. évfordulóját. A diákoknak állandó jellegű rajzkiállításuk van a kultúrház előcsarnokában. A „hogy érzed magad ebben a faluban” kérdésre ilyen válaszokat olvashatunk a kisdiákok neve alatt: „Szép ez a falu, itt vannak a barátaim, jók a tanítóim, sokat játszunk, ezért szeretek itt élni.” A véleményeket rajzok és emlékművek, emlékjelek fotói egészítik ki, melyeket jól ismernek a gyerekek, hiszen gyakran kivonulnak ide egy nemzeti ünnep, vagy találkozó alkalmával.
Remélhető, hogy számukra nemcsak térkép lesz e táj.
