Ma Dunaszerdahelyen tájékoztatták a sajtó képviselőit arról, milyen eredményeket ért el Nagyszombat megye MKP képviselete. Az elmúlt négy év hozadékairól Berényi József, megyei alelnök beszélt. A sajtótájékoztató kissé …
szeptember 2017
-
-
Ma Somorján, a Fórum Intézetben ülésezett a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala. A résztvevők a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) kapcsán folytattak szakmai egyeztetéseket, módszertani tájékoztatót készítettek azon tagszervezetek számára, amelyek …
-
Rimaszombatban a besztercebányai huligánok játszották a főszerepet a hétvégi fordulóban, Füleken viszont a hazaiak újabb csapnivaló játéka, amelyet már a lelkes szurkolók is kezdenek megelégelni. Ha nehezen is, …
-
A város nyári eseményeinek mustrájával és több interjúval immár minden háztartásba eljutott a Királyhelmeci Nézetek kétnyelvű városi lap idei negyedik száma. Néhány cím a tartalomból: Kicserélték a régi közlekedési …
-
Amikor a 90-es évek elején a Katedra Társaság ülésén előadtam elképzelésemet az iskolaközpontok létrehozásának szükségességéről, az akkori elnök „nagy álmodozónak” nevezett, de a résztvevők többsége sem fogadta határtalan …
-
Felsőszeliben is sor került a Magyarországra kitelepítettek és a Csehországba deportáltak találkozójára az elmúlt század szomorú eseményének 70. évfordulója alkalmából. A községi hivatal szervezésében három fontos része volt …
-
Csáky Pál EP- képviselő meghívásaként szeptember 23-a és 27-e között több mint ötvenfős felvidéki magyar küldöttség látogatott el a brüsszeli Európai Parlamentbe.
-
Az ukrán elnök, Petro Porosenko tegnap aláírta az új oktatási törvényt, amelyet előzőleg, szeptember 5-én, már az ukrán parlament is jóváhagyott. A törvény megfosztja az Ukrajnában élő nemzeti …
-
Vannak generációváltások az autógyártásban, amelyek szinte észrevehetetlenek, és vannak olyanok, ahol kő kövön nem marad. Illusztris példa volt az utóbbira a Nissan Micra ötödik nemzedékének bemutatkozása. Az új …
-
Pedagógusok, kutatók és művészek támogatásával szerveztek tiltakozást szeptember 25-ére azok a fiatalok, akik már tavasszal is több alkalommal felhívták a figyelmet a korrupcióellenes harc fontosságára. A tüntetést szervező …