Február 22-én mutatja be a kassai Thália Színház harmadik nagyszínpadi előadását, a Montmartre-i ibolyát. Kálmán Imre közkedvelt operettjét az újvidéki László Sándor rendezésében láthatja a közönség.
Az ember él egy életet és vágyik egy életre. Nincs létezés párhuzamos világok nélkül. A kint és a bent, a társadalom és az egyén, a jelenségek és az interpretációk örök kettőssége, a szülők, barátok, szerelmek, utódok hatása ránk és a mi hatásunk őrájuk, a képzelet teremtő ereje és a létezés képzeletet felülmúló produkciói, egyaránt folyamatosan és tömegesen teremtik az alternatív valóságokat.
A Montmartre-i ibolya esetében az élettel szemben a művészet feszül, az alkotói energia, mint klasszikus alternatívája a mindennapi valóságnak. Három jóbarát nyomorog fényes tehetséggel egy sötét padlásszobában, Párizs szívében, a századforduló idején. Raoul (Madarász Máté), a festő, Henry (Habodász István), a költő és Florimond (Nádasdi Péter), a zeneszerző. Együtt álmodoznak arról, hogy egyszer majd világhíresek, elismertek, gazdagok és sikeresek lesznek. Egyelőre viszont az alkotói örömök és gyötrelmek mellett sokkal jobban lefoglalják őket a szürke, kilátástalan hétköznapok.
Habodász István mint Henry (Fotó: Thália Színház)
A szegénység és becsület a gazdagsággal és tisztességtelenséggel csapnak össze. Mesebeli naivsággal, megmosolyogtató tisztasággal. A bohémek visszatérő vendége nem a mecénások tömege, megrendelők serege, rajongók hada, hanem a végrehajtó. A mindennapok szürkeségébe egyedül a kis árva, Violetta hoz egy kis színt. A mindenki által szeretett szerény, kedves kislányt alakító Dégner Lillát veszély fenyegeti, mostohaanyja egy leánykereskedőnek akarja eladni. Hatalmas feladat vár a három művészre, meg kell menteni Violettát még akkor is, ha ezzel legnagyobb álmaikról kell lemondaniuk. Félreértéseken, abszurd helyzetek során keresztül viszont kiderül, az önzetlenség a legjobb ellenszer az élet ridegségével, kegyetlenségével szemben.
„Nagyon összetett szerep, mind a koreográfia, mind a dalok, mind a szöveg nagyon megkívánja azt, hogy ott legyek lelkileg is. Sok-sok mozaikból áll össze a karakter. Az első felvonásban Violetta egy naiv kislány, aki a bohémokat szolgálja, társuk mindenben, szerelmes Raulba, de mindenkit támogat. A második felvonásban már kész, érett nőként látjuk viszont, ezt a fejlődést a legnehezebb bemutatni. A naiv kislányból egy érett primadonna válik, százszázalékos kihívást jelent számomra. Ezek a dalok most zeneileg is hatalmas feladat elé állítanak. Amióta a kották birtokában vagyok, azóta hangilag csak ezzel foglalkozom” – nyilatkozta portálunknak Dégner Lilla színművész.
Dégner Lilla a montmartre-i ibolya (Fotó: Thália Színház)
Lendületesség, fiatalosság, jókedv, kitartás, barátság és szerelem
Henri Murgies párizsi művészközegben játszódó regénye, a Bohémek 1848-ban jelent meg. A könyv alapján készült el Giacomo Puccini Bohémélet című operájának librettója, a darab 1896-ban kezdte meg világhódító útját. Kálmán Imre a témát közel negyven évvel később fedezte fel. A könyv és az opera tragikus, reménytelen, sötét világa után, 1935-ben sokkal kedélyesebben, optimistábban, operetthez illően játékosan és vidámabban rajzolja meg a bohémek közegét.
László Sándor rendező elmondása szerint egy izgalmas, korszerű előadással rukkol elő a társulat, az operett nem a legklasszikusabb értelemben vett formáját hozzák. „Én azt gondolom, hogy ezzel az előadással igazolni tudjuk, hogy az operett széles skálát képes megmozgatni, nagyon bízom benne, hogy a fiatal közönséget is érdekelni fogja. Ami a műfaj elengedhetetlen része, az benne lesz az előadásban. Nem korszerűsítünk erőnek erejével. Ez a darab nem túl erőszakosan, de fölveti a művészek gondjait, problémáit és a szórakoztatás mellett el is gondolkodtat. Nem mászik a néző arcába, nem szólít fel, nem reguláz, nem kér ki magának, nem utasít rendre. Én azt tapasztaltam, hogy a nézők igenis képesek felismerni a problémákat anélkül, hogy külön transzparenseken hívnánk fel erre a figyelmet, hogy szégyelljék magukat, hogy a kellemes sötétben, melegben üldögélnek és nem tesznek semmit azért, hogy a világ jobb legyen” – nyilatkozta portálunknak az előadás rendezője, aki azt is elmondta, hogy Gyenes Ildikó koreográfus személyében egy nagyon jó munkatársa van.
A táncbetétek teljes mértékben belefolynak a prózai részbe. Nem attól elkülönülve, egy saját fantáziavilágot megvalósítva dolgozik, hanem kimondott dialógusokra építi a koreográfiát, továbbviszi azt, amit a próza elindított. „Kevés, mintegy tíz színész játssza az előadást, nincs tánckar, énekkar, zenekar, mondhatjuk azt is, hogy kamaraoperett. Ez a kicsi csapat elfeledteti velünk a hagyományos elemek hiányát.” A fent említett művészeken kívül Lax Judit, Varga Lívia, Nagy Kornélia, Szabadi Emőke, Illés Oszkár és Pólos Árpád is játszik a kétfelvonásos operettben. Az előadás dramaturgja Gyarmati Katalin, a díszlet- és kosztümtervező Csík György, a zenét szerezte Látó Richárd, a korrepetítor Dégner Lilla. Olyan slágerek is elhangzanak a színpadon, mint a Művészhimnusz, Ninon dala, vagy a Ma önről álmodtam megint, bocsánat asszonyom kezdetű, más Kálmán-operettből is ismert örökzöld.
Három párizsi bohém (Fotó: Thália Színház)
A Thália Színház soron következő előadásának van egy, talán sokak számára személyesebb, erősebb színfoltja is. A mintegy három hónapja tragikus hirtelenséggel elhunyt színművész szerepét a komáromi származású fiatal, tehetséges, kaposvári színészhallgató, Habodász István kapta. Számára Benkő Géza példakép, tanár és igaz barát volt.
„Amikor megcsörrent a telefon, az egyben volt fájó, felemelő és megtisztelő érzés”
Habodász István egyetemi tanulmányai mellett több évfolyamtársával együtt Sopronban és a budapesti Nemzeti Színházban is látható színpadon. Portálunknak elmondta, hogy felvidéki magyarként nagyon fontos számára Kassán játszani. „Hiányzott az, hogy jöjjön végre egy olyan megkeresés, ahova úgymond csak engem hívnak, nem többen megyünk az osztályból. Azt vártam nagyon, hogy megcsörrenjen a telefon és azt mondja az igazgató, figyelj, csak rád gondoltunk. Amikor Forgács Miki felhívott, hogy van itt egy szerep, amit Géza csinált volna, akkor az volt az első gondolatom, hogy hogy jövök én ahhoz, hogy huszonöt évesen Géza helyett alakítsak bármit is. Nyilván ezen túl kellett lépnem és jönnöm, és jó döntés volt. Igazából ez nem is volt kérdés. Mivel nem szerepátvételről van szó, nyilván könnyebb, de volt bennem egyfajta félsz, hogy mit mondanak majd a kollégák. Nagyon sok erőt adnak és szerintem Géza is. Hihetetlen, hogy olyan űrt hagyott maga után, hogy nem telik el úgy nap, amióta elment, hogy ne gondolnék rá. Nyilván ezt erősíti az is, hogy itt vagyok Kassán, hogy abban a szobában lakom, ahol ő is lakni szokott. Ezek nagyon furcsa dolgok. Olyan sokszor megkérdezem tőle lefekvés előtt: Te Géza, nem lett volna jobb, ha ezt te csinálod? Miért történt így?” – vallott érzéseiről Habodász István.
Portálunknak elmondta, hogy nagyon jó munkafolyamat részese. A rendezőn látszik a pedagógiai érzéke, nagyon nyugodt, higgadt, konkrét, pontosan kéri, hogy mit szeretne látni, ez a színésznek egy nagy biztonságot ad. „Nekem ez egy nagy iskola és tapasztalás is egyben. Más színházaknál mindig többen vagyunk az osztályból. Itt meg kellett küzdenem a magánnyal is. Henryt, a költőt játszom, én vagyok a szerencsétlenebb, nyilván ezt a korom és a fizikumom is adja. Én vagyok a kis bárgyú, naiv, nagyon őszinte, nem gondolkodom sokat, inkább csak kimondom a dolgokat. Nagy kihívás a szerep, sok lehetőség van benne. Megformálom a karaktert külsőlegesen és utána kezdem megtölteni. Biztos, hogy van valamiféle hasonlóság a költő és köztem. Most megint azt az időszakot élem, amikor van kiért költenem, gyakorta írok, de ezt nem gondolom bele a karakterbe, mert attól amolyan Habodász-féle lenne” – nyilatkozta az egyik bohémot alakító tehetség, aki számára a kassai bemutató mindenképp egy önfeledt dolog lesz.
Részlet az előadásból (Fotó: Thália Színház)
László Sándor rendező vallomása a színházról:
Ami bennem színház
Sz – Színház, ami szerelem, odaadás, játék és felelősség, öröm és fájdalom, megfejtésre váró titok.
Í – Írott szó, ami kimondásra vár, ítélet, ami a kimondott szó sorsa, ízek: a sikeré, kenyéré, gyönyöré, baracklekváré.
N – Nagyszüleim, akik bennem élnek, nevetés, ami nélkül rossz lenne, Neni, ami egy becenév, Nünüke, akit szeretek… nevek, emberek, akik nélkül nem adhatnám magam a színháznak.
H – Ház, haza, hivatástudat, hó télen… ezek olyan dolgok, melyek fontosak, jó ha vannak, hiányuk fájdalmas.
Á – Álom, áldás… hátha megvalósul… ákombákom.
Z – Zene, ami megnyugtat, felkavar, zápor, ami nyári, zivatar, ami néha bennem dúl, zár, amit ki kell nyitni, záróra… zárom soraim.
