A Duna medréből alacsony vízállás esetén máig előbukkanó második világháborús hajóroncsok láttán önkéntelenül is felmerül a kérdés, vajon hogyan kerültek vízi aknák a folyóba akkor, amikor a frontok még csak meg sem közelítették a Duna vonalát? Nyilvánvaló, hogy sem szárazföldi, sem pedig vízi úton, hanem a szövetséges hatalmak, elsősorban a britek repülőgépeiről kerültek a Dunába.
Éjszaka, a folyó felett alacsonyan repülve dobálták a vízbe az aknákat. S ehhez természetesen nemcsak nagy bátorságra, a repülőgép feletti tökéletes uralomra, hanem a terep kiváló ismeretére is szükségük volt a pilótáknak. Vajon kik is voltak ők? Egy Alexandria melletti brit katonai táborban 1941-ben egy tanulmány, illetve javaslat született. Eszerint a brit lobogó alatt harcoló tizenegy emigráns csehszlovák állampolgár – többségükben a háború kitörése előtt a Csehszlovák Dunahajózási Társaság tisztjei voltak – írásban fordult a brit közel-keleti parancsnoksághoz. Ebben részletesen vázolták, miként lehetne a német hadigépezet számára oly fontos dunai áruszállítást megbénítani, s ezzel is gyengíteni az ellenséget.
A kikötők, hajókonvojok és hidak, valamint a vaskapui hajózási berendezések rendszeres légi felderítésén és bombázásán túl javasolták erre a célra módosított úszó és lehorgonyzott tengeri aknák repülőgépekkel való telepítését, valamint szabotázsakciók végrehajtását. Becslésük szerint ezáltal minimálisan a felére lehetett volna csökkenteni a dunai áruszállítást, de elsősorban a ploiesti-i román olajmezőkön kitermelt kőolaj Németországba történő eljuttatását.
Ezt a tervet egyes cseh hadtörténeti munkák szerint Adolf Navrátil, František Leiss és Jaroslav Oldřich Vrána, a Csehszlovák Dunahajózási Társaság egykori tisztjei dolgozták ki, akik kiválóan ismerték a dunai hajóutat a folyó teljes hosszában.
Az akkori háborús helyzetben ennek a tervnek a megvalósítása nem volt reális a védekezésre szoruló britek számára, ám három év elteltével már nagyot fordult a kocka a csatatereken.
Tulajdonképpen ez a cseh tanulmányterv lett az alapja az 1944-es Gardening fedőnevű brit hadműveletnek, amelyet a Royal Air Force (Brit Királyi Légierő) dolgozott ki részleteiben. Természetesen ebben is tevékenyen részt vállaltak azok a cseh tisztek, akik korábban dunai hajósok voltak.
Tengeri aknák repülőgépekről
A Gardening hadművelet az 1944. április 8-ról 9-re virradó éjszaka vette kezdetét, amikor a szövetségesek kezére került olaszországi repülőterekről első alkalommal felszállt az RAF egyik bombázóezredének 22 gépe.
Ezek elsősorban kétmotoros Wellingtonok voltak, amelyeket akkor már csak éjszakai bombázásokra és egyes esetekben különleges hadműveletekre használtak, de volt köztük négy dél-afrikai négymotoros Liberátor is. Ezeknek a gépeknek a kijelölt Duna-szakaszon már az első bevetésen 40 tengeri aknát sikerült ledobniuk. Néhány nap múlva Pancsevo mellett aknára futott a német Tulln gőzös, amely kőolajszállítmánnyal teli uszályokat vontatott.
A brit Wellington bombázó rajza (multunk.portal.hu)
Az első sikeren felbuzdulva, amikor az időjárási viszonyok megengedték, minden éjszaka repültek aknatelepítő bombázók a Duna fölé. A derült és holdfényes éjszakák különösen kedveztek számukra.
A csoport egy másik sikeres akciójára az április 13-ról 14-re virradó éjszakán került sor, amikor alacsony repülésben megtámadtak Mohácsnál egy konvojt, amely három vontatóhajóból és több uszályból állt.
Másnap Bátánál aknára futott az MFTR Gróf Szapáry vontatógőzöse, majd a következő napon Apostagnál az Erzsébet királynő gőzös. Mindkét hajó legénységének a fele odaveszett. Ezek voltak a magyar dunai hajózás első, második világháborús veszteségei.
A Wellingtonok öttagú személyzettel repültek és egyenként két darab 1000 librás (kb. 550 kg) aknát szállítottak. A dél-afrikai felségjelű Liberátorok nyolcfőnyi személyzettel hat darab ezer librás akna szállítására és ledobására voltak alkalmasak. Az RAF bombázói és a dél-afrikai gépek mellett az új-zélandi és kanadai légierő is részt vett az akciókban. Talán mondani sem kell, hogy az éjszakai aknatelepítés nem volt sétarepülés a pilóták számára.
Éjszaka, ellenséges légtérben, alacsony repülésben szállni nem jelent életbiztosítást.
Vakmerőségükre jellemző, hogy akadtak olyan, a terepet alaposan ismerő pilóták is, akik állítólag a nehézbombázóval képesek voltak éjszaka átrepülni a Dunát átívelő magasfeszültségű távvezetékek alatt. Ez már a repülősöknél is egyenesen istenkísértésnek számított, mivel a vízszint felett mindössze húszméteres magasságban voltak a vezetékek.
Az aknákat rendszerint 80-200 méteres magasságból dobták a folyóba. Nagyobb magasság esetén fennállt a veszélye annak, hogy az akna felrobban.
Ám a németek sem nézték tétlenül az éjszakai betolakodók „aknamunkáját”. Hamarosan radarral felszerelt Ju 88-as éjszakai vadászokat vetettek be ellenük, s a fontosabb folyamszakaszokon pontonokra telepített négycsövű, gyorstüzelésű légvédelmi ágyúk is várták a „settenkedő” bombázókat. A Duna magyar szakaszán hamarosan lelőttek két Wellingtont és egy Liberátort. Érdekességként megemlítjük, hogy Károlyi Mihály volt magyar miniszterelnök brit légierőben harcoló egyik fia is odaveszett.
Az RAF dunai aknászaktivitása 1944. szeptember 23-án véget ért, amikor a román hadsereg átállt a szövetségesek oldalára.
Sírkeresztek a brit katonai temetőben
Mint említettem, az aknatelepítés a szövetségesek számára is jelentős veszteségekkel járt. Csehországban, az Olšanyban létesült brit katonai temetőben nyugszik az a nyolc dél-afrikai repülős (Liberátor Mk View 205, 34. ezred), akiknek 1944. szeptember 11-én Medvénél lőtték le a gépét. Ott található C. H. Gunby (Wellington MF 458) sírja is, aki a 40. brit bombázóezredhez tartozott és 1944. október 5-én lőtték le a gépét a Somorja melletti Tejfalu térségében.
Éjszakai aknatelepítés közben 1944 őszén a Komárom melletti Harcsáson a Duna feletti magasfeszültségű vezetékbe ütközött, kigyulladt és felrobbant egy négymotoros bombázógép. Nyolcfőnyi legénysége elpusztult, a holttesteket előbb a várba szállították, majd elhantolták, s a háború után exhumálták.
Még ma is lappanghatnak „döglött” aknák a Dunában
Magyar becslések szerint mintegy ezer aknát telepítettek a szövetségesek a Dunába, ám amint az a nyilvánosságra került brit katonai dokumentumokból kiviláglik, a valóságban ennél sokkal többet, szám szerint 1382 aknát dobtak 18 éjszakai bevetés során a folyóba. Ebből ered, hogy amennyiben a tényleges számból levonjuk a felrobbant, felrobbantott, illetve hatástalanított aknák számát, akkor valójában lényegesen több fel nem derített akna lappang még ma is a Dunában.
