Napjainkban, amikor kinyílt a világ, légneművé váltak a határok, s akinek módja van rá, gyakorlatilag a világ bármely pontjára eljuthat, talán már kevesebben ismerik Miroslav Zikmund (1919− ) és Jiří Hanzelka (1920−2003), a két cseh világutazó nevét, s még kevesebben vannak, akik olvasták magyar és számos más nyelvre lefordított könyveiket, pedig a szocialista idők vasfüggöny mögé kényszerült Csehszlovákiájában ők nyitottak ablakot a nagyvilágra.
A két fiatalember 1938-ban, az egyetemen ismerkedett össze. Frissen szerzett mérnöki diplomájukkal és térképekkel, komoly tervekkel a tarsolyukban 1947-ben bekopogtak a kopřivnicei Tatra gyár igazgatójához, hogy tervezett világ körüli útjukhoz egy Tatra 87-est kérjenek, annak fejében, hogy jó hírét terjesztik a világban. Könyveket és kisfilmeket ígértek hazatérésük után, sőt postán folyamatosan küldött beszámolókat és fényképeket az újságokba, valamint heti egyszeri bejelentkezést a csehszlovák rádióadásba.
A gyár végül az áldását és autóját adta a vállalkozásra, mi több, megkapták több más cég felajánlását és a csehszlovák állam támogatását is, így 1947-ben nekivágtak első úti céljuknak, Afrikának. Viszontagságos néhány hét után egy fékhiba miatt totálkárosra tört a Tatra, de kaptak helyette egy épp Afrikában raktározott újat, amivel folytathatták útjukat. Innen már megállíthatatlanok voltak, végigmentek a Núbiai-sivatagon.
Afrikáról szóló könyvükben magukat nevezik az első külföldieknek, akik autóval eljutottak Wadi Halfából a Núbiai-sivatagon át Khartoumba. Valójában ugyanezt az utat Almásy László és Esterházy Antal már 1926-ban megtette egy Steyr túraautóval Almásy László Autóval Szudánba című művének tanúsága szerint. Viszontagságos utazásuk során bebizonyosodott, milyen bölcs választás volt a Tatra 87-es, mely derekasan állta a megpróbáltatásokat.
Hanzelka és Zikmund Afrikát követően bejárta Közép- és Dél-Amerikát is. Argentínát, Brazíliát és a Kordillerákat olyan úttalan utakon barangolták végig, ahol sohasem járt előttük személyautó. Mindenütt barátságokat kötöttek a helyiekkel, s könyveikben a természeti szépségek, építészeti emlékek bemutatása mellett mindig különös figyelmet fordítottak az emberekre is. Útjaik során számos neves társadalmi és politikai személyiséggel találkoztak, európai ember számára addig szinte ismeretlen vidékeket kerestek fel, olykor első külföldiként. Útközben rendszerint a kocsiban vagy sátorban aludtak, s expedícióikat meglepően kevés pénzből oldották meg.
Amikor 1950-ben hazatértek, az időközben már a szocializmust építő Kelet-Európa ünnepelte őket, Csehszlovákiában pedig kifejezetten nemzeti hősökké váltak. A rendszer szemében kedvezőnek tűnt fel, hogy könyveikben bírálták az Afrikában gyarmatosító nyugati hatalmakat, Dél-Amerikában pedig az Egyesült Államok banánköztársaságok feletti befolyását. Ezért aztán az FBI kommunista kémeknek tartotta és végig megfigyelte őket, és sokszor akadtak gondjaik a határátlépések során, időnként le is tartóztatták őket.
Miután mindketten családot alapítottak, 1959-ben indultak útnak ismét. Az időközben államosított Tatra gyártól két lakóautóvá átalakított 805-ös terepjáró teherautót kaptak, rádióadóval és fotólaborral felszerelve. Ezúttal már egy teljes stáb (hangmérnök, orvos és filmrendező) kísérte őket, útjuk pedig a Közel-Keleten és Ázsián keresztül vezetett. Hol Indiából, hol pedig Thaiföldről jelentkeztek be az esti híradóban, mígnem váratlan fordulatként politikai okokból nem engedték be őket Ausztráliába. Délkelet-Ázsiában és Japánban folytatták tehát útjukat, majd a Szovjetunió következett.
Első külföldi autósként szelhették át az országot, ahol Brezsnyev személyesen fogadta őket. Hamarosan kiderült azonban, hogy cserében azt várta tőlük, hogy népszerűsítsék a szocialista gazdaság eredményeit, aminek szemléltetésére egy éven keresztül kolhozokon, bányákon és gyárakon vonszolták végig őket, mígnem 1964-ben hazatértek Csehszlovákiába. Még abban az évben megszületett az erről szóló könyv, melyben azonban a várt dicshimnuszok helyett nem spóroltak a kritikával. Az eredmény nem maradt el, a könyv tiltólistára került, s az addigra már 6,5 millió eladott kötetet jegyző szerzőpáros örülhetett, hogy ennyivel megúszta.
Hallatlan hazai népszerűségük ekkor még megmentette őket, de amikor 1968-ban felemelték szavukat a szovjet elnyomás ellen, már komolyabb megtorlás következett. Zikmundot kizárták a Csehszlovák Írószövetségből, nem publikálhatott és évekre munka nélkül maradt. Hanzelka ugyanígy járt. Minden expedíciós holmijukat el kellett adniuk a megélhetésük érdekében. Több expedíciót nem indíthattak, örülhettek, amikor fűtőként, illetve kertészként sikerült végre elhelyezkedniük.
Antikommunista ellenzékiként a rendszerváltás után Václav Havel elsőként rehabilitálta őket. A rendszerváltást követően könyveik ismét megjelenhettek és még egy égitestet is elneveztek róluk. Jiři Hanzelka még 2003-ban bekövetkezett halálát megelőzően pár évvel is könyvet írt a toleranciáról, Miroslav Zikmund pedig ellátogatott Ausztráliába, ahová együtt nem sikerült eljutniuk. Megjelent könyveik, melyek a világot jelentették a szocialista tábor olvasóközönségének: Afrika az álmok világában és a valóságban, A folyón túl van Argentína, A Kordillerákon át, A fejvadászok földjén, Két óceán között, Fordított félhold, Ezerkétéjszaka, Világrész a Himalája alatt.
Miroslav Zikmund a napokban ünnepelte századik születésnapját.
