„A kisebbségi közösséget szolgálni kell. Meg kéne végre érteni, hogy belső ellentéttel, díszmagyarkodással csak fokozzuk a bajt, hogy kisebbségben a személyes ambíciókat alá kell rendelni közösségünk szükségleteinek. Kisebbségben az összetartás a lényeg.”
A fentiek Aich Péter a Felvidék.ma portálon közölt cikkében megfogalmazott gondolatok. Nagy igazság van bennük, de a hangsúlyt egy igére, egy cselekvést kifejező szavacskára tenném: szolgálni. Szolgálni sokféle módon lehet, de a szolgálatot végző akkor lehet szolgálata csúcsán, ha nemcsak végezni tudja az elvárt dolgokat, hanem figyel és érti is szolgálni kívánt gazdája minden óhaját, talán még azt is, amit ki sem mondott.
Nos, az iskolában az ilyen használható tudást megalapozó tantárgy, vagyis a történelem tananyagában annyi ilyen-olyan érdekből kitalált hazugságot adnak közre az egyetemeinken kinevelt „tanárok”, hogy a kezük alól kikerülő végzettek még tévedésből sem tudják, hogy egy adott helyzetben mi lenne/lehetne a helyes magatartás.
Sajnos a média és annak fenntartói egy lyukas garassal sem jobbak a tanároknál, így aztán a szolgák hadába kerülhet és kerül is mindenféle kétes egyéniség, aki senkit és semmi mást nem fog szolgálni, mint a saját pillanatnyi érdekét. Mi volna az, ami eme áldatlan állapotban változást idézhetne elő, lehetőleg pozitív irányban? Találni kéne egy olyan platformot, ahol az államérdektől mentes közegben a jól felkészített vezetők felügyelete mellett zajlana a vakok „látásvisszaadó” kezelése.
Személy szerint én egy-két vallás keretén belül látok erre némi esélyt, főleg olyan vallásokban, amelyek nincsenek túl közel az állami szférához. Erre mifelénk talán csak a református egyház felel meg eme kívánalomnak, ám ott is az idő múlásával egyre kisebb az esély a megfelelő felügyelő biztosítására, mert a lelkészeket is a félresikerült egyetemek képzik, és csak kevés lelkész tudja úgy olvasni a Bibliát, hogy még az abban található selejttől is meg tudjon szabadulni.