A katolikus egyháznak a mai Szlovákia területén a múlt század közepéig fontos szerepe volt nemcsak vallási, hanem kulturális és közéleti téren is. A lakosság döntő többsége katolikusnak vallotta magát, ami Szent István királyunk, vagyis a Regnum Marianum öröksége. Az egyház helyzete Csehszlovákia megalakulása után sem rendült meg, ám a szlovák katolicizmus az új állammal egyetértésben szakított a magyar múlttal.
A kommunisták 1948-as hatalomátvétele után alapvető változás állt be az állam és az egyház viszonyában: kezdetét vette az üldözések időszaka. A paphősök azonban a megpróbáltatások ellenére helyt álltak, és utat mutattak a nemzetiségük miatt megalázott, az anyanyelvük használata terén korlátozott, majd a tulajdonuktól megfosztott nemzetrészünknek.
Tihanyi Ferenc plébános úr visszaemlékezéseiből egy bátor pap képe rajzolódik elénk, aki jó pásztor módjára óvta a reá bízott híveket.
A szovjet megszállás idején
Amikor 1945-ben a keletről érkező hódítók csapatai már Komárom környékét is elérték, az Ácson tartózkodó lelkiatya szomszédságába szovjet tisztet helyeztek. Egy alkalommal az erőszakos természetű katona megragadta az atyát, és arra akarta kényszeríteni, hogy nőt szerezzen neki. A megrémült papnak esze ágában sem volt teljesíteni a parancsot, inkább gyorsan elhagyta a szállását, ám a faluból a fegyveres őrök miatt távozni nem tudott. Szerencséjére az egyik ismerőse házába nem költöztettek oroszokat, így a bátor házaspár éjjeli menedéket nyújtott a plébánosnak. Nem kis veszélyt vállaltak, hiszen a feldühödött tiszt katonái egykettőre előkeríthették volna az otthonukban bujkálót.
Nem így történt. Az alakulatot ugyanis reggel tovább irányították Győr elfoglalására. A házkutatás elmaradt, aminek köszönhetően a menedéket nyújtók és a parancsot megtagadó atya felelősségre vonására sem került sor.
A megszálló erők 1945. március 28-án, nagyszerdán érték el a várost. Később jött a hír, hogy az üldözötteket befogadó Apor Vilmos győri püspöknél nagypénteken részeg szovjet katonák jelentek meg, akik el akarták vinni az ott menedékre lelt asszonyokat és lányokat.
A püspök ellenállt, ezért az egyikük háromszor rálőtt a főpásztorra. Még sikerült őt kórházba szállítani, ám április 2-án, húsvéthétfő hajnalán súlyos sérülései miatt életét vesztette.
Vajon a gyilkosságot elkövető orosz katonák is ott voltak korábban Ácson? A választ megadni nem tudjuk, ám az biztos, hogy a nőkkel erőszakoskodó szovjetek a reverendát sem tisztelték, a papokat sem kímélték.
Percekre a haláltól
A megszálló csapatok éppen Nyárad főutcáján masíroztak végig, amikor az egyik teherautón utazó altiszt a reverendában sétáló atyára lett figyelmes. A vadul mutogató katona hangját hallva rögtön sejtette, baj lesz, ha nem áll odébb. Hiába indult el az egyik mellékutca irányába, az altiszt utána parancsolta a járművet.
Miután beérte őt, fegyverrel a kezében folyamatosan „Fasiszta, fasiszta!” szavakat kiabált felé. A papi ruhát ugyanis az olasz fasiszták fekete öltözékének vélte.
Az agyonlövést megelőző pillanatban kerékpáron érkező ismeretlen férfi termett ott, aki az első világháborúban megjárta az orosz fogságot. Azonnal védelmébe vette a megrémült plébánost, és elmagyarázta a szovjet katonának, hogy miért van rajta fekete öltözék. Bár először a „bátyuska” szakállát hiányolta, ám megértette, hogy az itt nem szokás.
A gondviselésnek köszönhetően kerülte el a megszállók halálos bosszúját.
Szemben az ateista árral
1959 és 1964 között Tihanyi Ferenc plébános úr fogta össze a bakai híveket. A vallást üldöző államrend szigorításai ellenére a bakai szülők továbbra is járatták hittanra a gyermekeiket. A helyi magyar oktatást újra elindító Rácz László igazgató családjával együtt mindenben segítette őt, valamint biztosította számára a hittan zavartalan tanítását.
A bakai templomról készült képeslap a XX. század első feléből (Fotó: Darnai Zsolt gyűjteménye)
„Az ifjúsággal tilos volt foglalkozni a templomon és a hittanon kívül. Becsületükre szól a bakai hívőknek, hogy hitükben kitartottak és az egyházat átmentették jobb időkre. Amint a termelőszövetkezet kezdett gyarapodni, a hívek is gazdagodtak, így a templomra is többet áldoztak” – írta évtizedekkel később az emlékiratában.
Tevékenységére az egyházellenes erők is felfigyeltek, mivel a templom vasárnaponként rendszeresen megtelt, és a szentmisére járó gyermekek száma is jelentős volt.
Egyik jóakarója megsúgta neki, hogy a „titkosok” a ministránsokat vallatták, mivel terhelő információkat szerettek volna gyűjteni róla. A falu közelében állomásozó határőrök sem kímélték a közösség lelkészét. Azzal gyötörték őt, hogy lépten-nyomon igazoltatták, pedig már nagyon jól ismerték.
A halálraítélt lábnyoma
A vörös pribékek csak a kellő pillanatra vártak, hogy leszámoljanak a gyermekek és a felnőttek körében is népszerű atyával. Egy alkalommal a szomszédos Csallóköznádasdra vitte a hivatása. Gyalog indult az előre bejelentett hittant megtartani. Félúton járt már, amikor egy piros színű, Škoda márkájú személyautó az út bal oldalán száguldva közeledett felé. Égi intésre az utolsó pillanatban ugrott félre, hogy elkerülje a gázolást. Az utat centiméteres hó borította, így jól kivehető volt a lábnyomán áthaladó kerekek bordázata. Talán éppen így akarták megbüntetni őt, mivel a diktatúra felé azzal súlyosbította „vétkeit”, hogy a faluban senkire sem volt hajlandó árulkodni.
Amit a megtorlók bűnként róttak fel neki, valójában jó pásztorként az erénye volt: hivatásának élt, az egyházellenes időszak ellenére is sokan jártak a templomba, és a hívekről nem adott ki információkat.
Habár a Felvidéken a magyar püspök kinevezése még mindig várat magára, a Tihanyi Ferenc lelkiatyához hasonló papoknak köszönhetően a magyar hívek őseik templomában, 100 év elteltével is magyarul kívánják Isten igéjét hallani.
Felhasznált irodalom
ThDr. Karaffa János – Darnai Zsolt szerk.: A bakai plébánia története. Glória Kiadó, Nádszeg, 2004.
Darnai Zsolt – Dr. Karaffa János szerk.: A magyarság kálváriája Bakán. Kényszertelepítések és deportálások 1945 után. Baka község önkormányzata, Baka, 2005.
