A híres ipolysági Balogh-dinasztia tagja volt az a Sági Balogh Franci is, aki feltételezhetően 1850-ben született. Az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt még élt Ipolyságon, 1930-ban készített vele egy riportot a Prágai Magyar Hírlap itteni tudósítója, Jambrikus István. Az Ipolyságon éldegél a bolgár király egykori udvari cigánya, a nyolcvanéves Sági Balog Franci című érdekes írásból sok mindent megtudhatunk róla.
A riporter így kezdi cikkét: „Senki se próféta a maga hazájában, őrá is vonatkozik. Itt él közöttünk hajdani szép idők tanúja, Sági Balog Franci. Valamikor hét vármegye leghíresebb cigányprímása, akinek hírneve Nagy-Magyarország határain is túlnőtt, aki hegedűjével Páristól Moszkváig rabul ejtette a szerelmes szíveket, valamikor a legmagasabb arisztokrácia és királyi udvarok exkluzív termeiben muzsikált, s aki nem kisebb ember, mint I. Ferdinánd volt bolgár király barátságával dicsekedhetik… Itt él közöttünk Ipolyságon; a híres múlt lefakult rajta, nekünk nem jelent már többet, mint más hasonló öregember, nekünk egyszerűen csak Franci bácsi.”
A mai ipolyságiak bizony alig tudnak róla valamit, a fiatalabb nemzedék szinte semmit. Pedig – mint a riportban is olvasható – Balogh Franci „harmad-negyedíziglen visszavezethetően cigányprímás szülők unokája.
Valamennyien törzsökös ipolyságiak. Atyja /…/ a maga korában a vármegye első prímása volt. Az ipolysági vén vármegyeház régi díszterme, fényes megyebálok, pezsgős, nótás éjszakák jutnak az eszébe, ha fiatal kezdő éveire gondol. Ebben az időben atyja bandájában játszott még ismeretlenül. Hatvan éven át kezelte a vonót, hatvan éven át rengeteg bánatot járt el hegedűje, de legalább ugyanannyi vigaszt is nyújtott.” (Prágai Magyar Hírlap, 1930:146.sz.7.p.)
És nemcsak Ipolyságon tette ezt hegedűje által a híres prímás, nemcsak ebben a kisvárosban csodálják muzsikáját, hiszen az „huszonnyolc éves korában, 1878-ban Koburg Fülöp hencegnek annyira megtetszett, hogy szerződtette őt, és egész bandájával együtt kivitte Crothába, ahol a hercegi palotában játszott több mint három hónapon át. Nyugtalan vére azonban nem hagyta egy helyben; végigjárta Bajorországot, sikert sikerre halmozott. Innét Poroszországba került. Hosszas barangolás után Berlinben megállt három hónapra. A pénz egyre dőlt hozzá, ebben nem volt hiány, de itt sem bírta ki sokáig, a honvágy hazahozta.”
Jambrikus István cikke a Prágai Magyar Hírlapban
A bolgár király később kitüntetésben is részesítette őt: 1900-ban Szentantalon a koronás ezüstkeresztet adta át neki.
Sági Balogh Franci azonban, mint olvassuk: „nemcsak művészi interpretálója volt a legkülönfélébb zenedaraboknak és nótáknak, de saját kompozíciói is voltak”.
Olyan alkotások, melyekkel a legfelső méltóságok elismerését is kivívta. Erről tanúskodnak a neki küldött táviratok szövegei is. Az egyikben például ez áll: „Sági Balog Ferenc úrnak Ipolyság. Kelt Sophia 1907. november hó 26-án. Az ő Királyi Fenségének a Bolgár Fejedelemnek felajánlott „Szentantali Emlék” című zeneszerzeményét a Fenséges Úr szépnek találta és örömmel elfogadta. Legfelsőbb megbízásból küldöm ő Királyi Fensége köszönetét. Teljes tisztelettel: Paul de Cheoremomt cabinet titkár.”
1912-ben József főhercegtől is kapott hasonló elismerést, amit az alábbi táviratos formában közöltek vele: 1912 szept.. 10. Sági Balog Ferenc zenekarvezető, Ipolyság. „József főherceg úr ő cs. és kir. fensége zene-szerzeményének hangjegyeit elfogadni és magas köszönetét nyilvánítani méltóztatott. Gróf Szapáry főudvarmester.”
Sajnos, az egykori híres zenész öregkorára nemcsak hogy elfelejtődött, hanem életét is nehéz körülmények között tengette. Mint Jambrikus István írta: „A világháború alatt szorult helyzetében is csak a bolgár királynak köszönhette, hogy éhen nem pusztult”.
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
